Saját alkotásaim
Az öregedés terhe erősen nyomja a vállat,
és könnyedén elveszi az életkedvet is,
a lélek pedig csak mankóval járhat.
Az öregedés terhe a szívet bánatossá teszi,
az ember nehezen fogadja el mindezt,
s főleg azt, ha valaki ezt szóvá teszi.
Mi végre is jöttünk a világra és vajon mi végre élünk,
mi lehet az értelme egyáltalán a létezésünknek,
s mi az oka annak, hogy állandóan félünk?
Hogyan válhatott az ismert világ urává az emberi faj,
s miként hihette el magáról, hogy ő a világ közepe,
miközben maga a léte is, iszonyúan nagy baj?
Miért tűri el a nép, hogy az elit bármit megtehessen,
bármit elérjen, megkaphasson, s uralkodhasson,
és minden jóravaló embert megvethessen?
Meddig elviselhetőek a háborúk, a pusztítások sora,
az igazságtalanság, a kegyetlenség, s a gonoszság,
meglehet, hogy ennek nem lesz vége soha?
Miféle dolog eltűrni a sok megaláztatást, a szégyent,
mindazt, ami csak szenvedést okoz és meggyaláz,
s igyekszik elfeledtetni az elképzelt édent?
Mi végre is jöttünk a világra, mi értelme a létünknek,
erre születtünk, szenvedésre, kiszolgáltatottságra,
ez megfelel nekünk, az érzékeny lényünknek?
Mily terhet cipel egy lélek, az fel nem fogható,
mindenkinek megvan a saját búja, keserve,
ami másokkal meg nem osztható.
Annyi fájdalmat kell kibírni és eltűrni sokszor,
s annyi elutasítással muszáj szembesülni,
amennyire az ember nem is gondol.
Öröm és vidámság nélkül kegyetlen ez az élet,
hihetetlenül nehéz megvédeni önmagunkat,
s ez a világ nem érdemel ilyen véget.
Nem érdemel, hiszen még él benne jó és szép,
szeretet, szerelem, ragaszkodás, vágyak,
s az ég lehet még felhőtlenül kék.
Mily terhet cipel egy lélek, talán ki nem derül,
s mégis meg kell próbálni úgy hozzáállni,
hogy a szív kerekedhessen felül.
A lelkek harca bizony az idők kezdete óta folyik,
gyakran nagyon kegyetlenül, máskor szelíden,
s addig tart, amíg csak az élet el nem fogyik.
Számtalan megpróbáltatás teszi nehézzé az utat,
sok az ármány, irigység, megtervezett gonosz,
és sokszor nem könnyű megtalálni a kiutat.
A lelkek felemésztődhetnek a folytonos harcban,
rémes sebeket szerezhetnek, példa nélkülieket,
s legtöbbször magukra maradnak a bajban.
Óriási szükségük van szeretetre és igaz ölelésre,
szívből jövő, tiszta, önzetlen segítő szándékra,
nagy az érzelmek kavalkádja, szövevénye.
A lelkek harca alkalomadtán nyugvópontra érhet,
hol a vágyak, az álmok, elérhetik az áhított célt,
s a boldogság percei a rosszra csapást mérnek.
Mi is az élet igazi oldala?
Adók fizetésére megy el
a fizetésünk jó harmada.
Ami marad az vajmi kevés.
Pedig kell ruha, sőt élelem,
a szórakozás is egy lételem.
Fizetni muszáj a számlákat,
rendezni az adósságok sorát,
ellenállni a csillogás bájának,
s leporolni a nehéz út porát.
Keményen dolgozni naponta,
hogy gazdagodjanak mások,
s új reményt találni havonta,
mint beprogramozott bábok.
Fáradtságtól kábán küzdeni,
lerombolt elmével harcolni,
sokszor izzadtságban fürdeni,
magunkat illúziókba hajszolni.
Kevés a jó, mi minket érhet,
akadályok nehezítik utunkat,
a sorstól valamennyiünk félhet,
végül kitörlik majd a múltunkat.
