Saját alkotásaim
A győzelem érzése semmihez nem fogható,
igazán mámorító, s büszkeséggel tölt el,
bizony különlegesnek mondható.
Felülírja a vereség, a félelem rideg hidegét,
boldogságot áraszt szét a test sejtjeiben,
s felülmúlja minden eddigi sikerét.
A győzelem érzése megdobogtatja a szívet,
és elsodor minden rosszat a jó útjából,
lélekben megőrizve a bajnoki címet.
Leáldozóban a Nap ereje, az energiája kimerül,
igyekszik kitartani a végsőkig, amíg lehet,
és sajnos az nem biztos, hogy sikerül.
Leélte hosszú életét, számtalan bolygót éltetett,
fényessége elérte a galaxisok legmélyét is,
s a nagy világűrbe emlékeket égetett.
Nélküle semmi nem lehet ugyanaz, soha többé,
az emléke fennen ragyoghat a végtelenben,
s míg így lesz, nem válik majd köddé.
Leáldozóban a Nap ereje, azonban mégis kitart,
vöröslik a korongja, mint egy tüzes korona,
s a vége előtt okoz még néhány vihart.
Oly rövid a hétvége, s annyira sebesen telik,
szinte még fel sem ébred az ember reggel,
a gondolata máris a hétfőre esik.
Gyorsan suhannak a percek, s elrepül az idő,
a tervek, a programok elillannak rögvest,
és alig marad belőlük hírvivő.
Oly rövid a hétvége, valódi pihenésre kevés,
mindig akad tennivaló ha kell, ha nem,
s élvezetnek marad egy jó evés.
Az élelemtől megfosztva éheznek az emberek,
az összes boltban korlátozzák a vásárlásokat,
és vár még megpróbáltatás rájuk rengeteg.
Mézes mérget csöpögtetnek a füleikbe folyton,
befolyásolják az időjárást, eltakarják a Napot,
s a sorsot véres pénzükkel ragadják torkon.
Gondoskodnak, hogy betegség mindig legyen,
s gépek nélkül is mossák az üresedő agyakat,
pusztuljon végleg a múlt, a jövő és a jelen.
Ellehetetlenítik az életet, s elveszik a reményt,
hazugságokkal fogságban tartják az értelmet,
és el akarnak pusztítani minden szegényt.
Az élelemtől megfosztva egyre nehezebb a lét,
jutna mindenkinek bőven, csak nem hagyják,
itt már nem az étel, hanem az élet lett a tét.
Eljött az este és a tűz hangulatosan ropog,
vidáman pattognak a szikrák szerteszét,
az asztalon szalonna, hagyma, borok.
Paradicsom, paprika, s kolbász is a tálcán,
több üveg pálinka és sör készenlétben,
ez szemet gyönyörködtető látvány.
A társaság jókedvű, vidám, s nagyon éhes,
remekül szórakoznak, miközben sütnek,
és sajnálják, hogy az éjszaka véges.
Csöpög a szalonna zsírja, s pirul a kenyér,
az étvággyal bizony semmi gond nincs,
ez a buli sok más hasonlóval felér.
Eljött az este, melyre régóta várt a csapat,
annyira, de annyira hiányzott ez nekik,
ma este isteni volt valamennyi falat.
Telik-múlik az idő, bársonyon futnak a percek,
néma árnyként lebeg felettünk a sorsunk,
s a szívünk számtalan vágytól serceg.
A lelkünk álmokkal telített, az angyalok óvják,
bizony érzékeny, sérülékeny és törékeny,
önnön titkaink a nehéz utakat róják.
Telik-múlik az idő, selymesen cirógatva suhan,
sokszor nem érezzük át az igazi mivoltát,
s végül a létünk a semmibe zuhan.
Az ázott lepke menekül a zuhogó eső elől,
de bármerre is próbál meg elsuhanni,
csak a vizet kapja mindenfelől.
Színpompás szárnyai oly nedvesek, fakók,
szárazon ragyog rajtuk a Nap fénye,
ám most egyszerű szélcsapók.
Az ázott lepke hazatart a virágok kertjébe,
s arról álmodozik, hogy alszik egy jót,
valamelyik tulipán kelyhében.
Egy pihentető éjszaka annyira jót tud tenni,
s nem vetekedhet vele biz a világon semmi.
A szép álmok a fáradt elmét megnyugtatják,
s azt, ki álmodik, az ismeretlenbe eljuttatják.
Egy pihentető éjszaka mindenkinek az álma,
éjjelente újra pislákol a reménynek a lángja.
Amíg alszunk, a lelki szemeinken át látunk,
és mindennap a következő éjszakára várunk.
Emlékek és titkok, bezárva egy kis helyre mind,
odabent zsúfolódnak a szívnek a legmélyén,
ám olykor meglátszanak az arcon is, kint.
Belülről hevítik a lelket és érzéseket idéznek fel,
megmutatják a múltat, az elkövetett hibákat,
s miattuk a lelkiismeret nyugalmat nem lel.
Néha akadnak napok, mikor nem bírják tovább,
s amint kitárul előttük a vágyaknak a kapuja,
felszínre törnek, de tudják, nincs odább.
Emlékek és titkok, melyeket megőriz az ember,
amelyeket mások elől örök időkre elrejtene,
miközben reméli, újraélheti őket egyszer.
Addig szeressük egymást, amíg csak megtehetjük,
ne hagyjuk, hogy végleg elkeserítsenek minket,
s az időnket soha ne a rosszra vesztegessük!
Egy igaz ölelés, vagy szívből jövő kedves szavak,
sokkal többet tudnak alkalomadtán érni, adni,
mint a világot fogságban tartó anyagi javak.
Az őszinte, s tiszta szeretet sokat jelent a léleknek,
sokszor gyógyító erővel bír, néha jó tettekre hív,
és közben kedvesen búcsút int a végzetnek.
Addig szeressük egymást, amíg még élni hagynak,
ne tűrjük el, hogy elvegyék az életkedvünket is,
s levegőt se hagyjanak kicsinek, nagynak!
