Saját alkotásaim
Alaptalanul reménykedve várnak az emberek a jóra,
becsapva egymást és önmagukat ugyancsak,
mivel maguk is fogékonyak a hazug szóra.
Ezernyi ígéret, ármányos, furfangos, hamis hangok,
félrevezető szövegek, fenyegetések, zsarolás,
s majdan emberi csontokon taposó tankok.
Alaptalanul reménykedve, bizonytalanul és tétován,
az emberi elme olyannyira hiszékennyé vált,
meglátszik, hogy túl van már a fénykorán.
A tündérek világa mesés csodákat rejt magában,
boldog perceket, sok mosolyt, vidámságot,
és varázslatos tájakat a határban.
A határban, a Holdnak a fényénél, láthatatlanul,
ahol tevékenykednek ezek a csodás lények,
és támogatják a lelkeket fáradatlanul.
Éjszakánként az erdők rejtekén táncot lejtenek,
s a dús, zöld mezőkön látható alakot öltve,
néha az embereknek is felsejlenek.
A tündérek világa túlmutat a fantázián, a téren,
reményt ad a felnőtteknek, a gyermekeknek,
és segíti őket a nyugodalmas éjben.
Végveszélyben van az emberiség és ketyeg az óra,
sötét körök igyekeznek kiirtani mindenkit,
s nem számíthat a világ semmi jóra.
Készül az új és újabb halálos méreg, amely megöl,
nem fog kegyelmezni, s nem fog megkímélni,
a pusztulás előtt kódokkal megjelöl.
Legyen felnőtt, vagy picike gyermek, nem számít,
sajnálatra, segítségre, kíméletre esély sincsen,
s terveitől a gyilkos had nem tágít.
Végveszélyben az életösztönnek ébrednie kellene,
különben elvész minden, aminek értelme volt,
elhal a remény és a szabadság szelleme.
A végzet felé hajtva szaladnak a kafferbivalyok,
folyton üldözi őket egy nagy oroszlánfalka,
s a napjaik majdnem ugyanolyanok.
Legelnek, élelmet keresnek, majd inni indulnak,
vándorolnak a nap legnagyobb részében,
s pihenés után nehezen mozdulnak.
Együtt az erejük hatalmas, nehéz legyűrni őket,
közösen nekimennek bármely oroszlánnak,
s ilyenkor bizony mindig győznek.
Azonban, amikor üldözésük közben szétválnak,
elvesztik a közösségben rejlő hihetetlen erőt,
s akkor a ragadozók zsákmányává válnak.
A végzet felé hajtva csak az összetartás segíthet,
és menekülés közben a bivalyok rájönnek,
egyedül mindegyikük csak veszíthet.
Ömlik a szenny a televízióból, s mérgezi a lelket,
folyamatosan rettegést és félelmet gerjesztve,
egyre jobban növeli az embereken a terhet.
A hazugságok árja átmossa a sok fogékony agyat,
s a jól fizetett bérencek gondoskodnak arról,
hogy ne sokan éljék túl ezt a forró nyarat.
A hiszékenység nagyon rossz, téves utakra vezet,
rengetegen kifordulnak egykori önmagukból,
s ennek jó vége így biztosan nem lehet.
Az engedelmesség felgyorsítja a gyilkos terveket,
amelyeket régen kidolgoztak elmebeteg körök,
nem szánva sem felnőttet, sem gyermeket.
Ömlik a szenny a televízióból, elkábítva az elmét,
ám ha az emberek kikapcsolnák és nem néznék,
alaposan megnehezítenék a gonosz tervét.
A levegőnket is elveszik, miután mindent elvettek,
a szabadság, a jog, s a lehetőség már nem létezik,
a sötétség homályában valamennyien elvesztek.
Le kell mondani mindenről, ami valaha érték volt,
meg kell tagadni az értelmet, a szeretetet, s a jót,
eddig az élet nem a rosszról, gonoszról szólt.
Ezután azonban minden más lesz, sokkal rosszabb,
olyan, amit felfogni is képtelen egy szabad elme,
s az alkonyat a szokásosnál sokkal hosszabb.
A Nap sem ragyog oly büszkén, mint annak idején,
s égető sugarait mások irányítják terveik szerint,
ahogyan kifognak a télnek is a rideg hidegén.
A levegőnket is elveszik, amennyiben ezt hagyjuk,
s ha csupán tétlenül várunk valamiféle csodára,
akkor a végzetünket biztosan meg is kapjuk.
Elvett életek, megnyomorított, tönkretett emberek,
mesterségesen elpusztított gazdaság, s éghajlat,
a nyakunkba zúdított probléma rengeteg.
Már nem a pénzért kell küzdeni, hanem az életért,
a megmaradásért, a családunkért, s magunkért,
hiszen az eddigi életünk örökre véget ért.
Bármilyen hihetetlen is legyen, ám sajna ez a való,
az ármány mételye gonoszul ellepte a világot,
és megtévesztette azt, mint egy trójai faló.
Amíg abban a hiszemben telnek a napok, a percek,
hogy minden rendben, visszatért a normalitás,
addig a sötét homályban új méreg serceg.
Nem lesz kegyelem, sem kímélet, sem könyörület,
s mindaddig nem lesz valódi nyugalom soha,
míg véget nem ér ez a tébolyult őrület.
Elvett életek és koszorúkkal borított sírok tömege,
ha az emberiség harc nélkül feladja önmagát,
nem reményektől csillog a jövő fövenye.
Lelkiismeret nélkül élni nem lehet könnyű,
és ártani másoknak felsőbb parancsokra,
nem más, mint aljas, gonosz, szörnyű.
Mégis van olyan réteg, amely erre kapható,
mely véres, júdás pénzért bármit megtesz,
és néhány tagja folytonos hangadó.
Ez a réteg nem sajnál senkit, semmit, aljas,
másokra hárítja a felelősséget bármikor,
s a hitványsága undorítóan szánalmas.
Valaha azért tanultak, hogy jókat tegyenek,
gyógyítsák a betegeket testben, lélekben,
s ne csak a hatalom bérencei legyenek.
Immár sajnálat nélkül osztogatják a halált,
nem szánnak sem öreget, sem gyereket,
s a sötétség bennük jó szolgára talált.
Lelkiismeret nélkül élni, lelketlennek való,
olyannak, aki eladja a becstelen lelkét,
ám a végén reá is vár majd a bakó.
Erre a világra megszületni aztán igazán csodás öröm,
nincs ennél szebb, s nem lehet bölcsebb gondolat,
főleg, ha belül maradunk a szegénység körön.
Mindig az a legjobb, ha tűrjük az igát, az elnyomást,
ha mindig engedelmeskedünk az elpusztítóinknak,
s reméljük, így megérhetjük az utolsó felvonást.
Ha a sötétség hitvány erőit éltetve, fizetjük az adókat,
s mindig jámborul, békésen bólogatva helyeslünk,
pénzzel tömjük a hazug, aljas, féreg csalókat.
Amíg soha nem vonjuk kétségbe a valótlan állításait,
s míg az elhullásunk megfelel a gonosz tervezetnek,
beteljesítve a jövőlátók számítógépes számításait.
Erre a világra megszületni minden ember szép álma,
és bizony annyira felemelő érzés eltiportnak lenni,
nem is lehet normális, akinek nem az a vágya.
Iszonyatos hőség, az egész világot kínzó pokol,
szenved ember, állat és valamennyi növény,
hamarosan itt lesz a sanyarú nyomor.
Szörnyű idők, a kegyetlenség uralma hatalmas,
elszegényedő rétegek, s megtiport szabadság,
elvett jogok, a bukás nem lesz diadalmas.
Mindenfelől kíméletlen, gonosz erők támadnak,
s fájdalmas sebeket okoznak mindenkinek,
táptalajt adva ezzel a lelki bánatnak.
A nyugalmas és szép életnek mindörökre vége,
nem jönnek vissza többé a szeretetteli évek,
amelyek csodásak voltak visszanézve.
Lassan a remény is elhagyja a szenvedő Földet,
s nem is tér vissza, amíg értelmet nem lát,
addig a bérencek hada még sokat ölhet.
Iszonyatos hőség gyötör, pusztít, őrjöngve tarol,
ezzel a borzalommal izzadtan, s meggyötörve,
a haldoklófélben lévő életösztön dacol.
