vidámság Archívum - Kiss Gyula versei

Létrejött egykoron

Létrejött egykoron egy varázslatos kert,

tündérek gondozták, védték, s óvták,

eme kertben mindőjük örömöt lelt.

Tele volt szeretettel, virággal, csodával,

bizalommal, reménnyel, s vágyakkal,

és szépséges álmok hosszú sorával.

Tele volt őszinte örömmel, megértéssel,

valódi boldogsággal, mindenféle jóval,

no meg élethosszig tartó egészséggel.

Tele volt virágzó fákkal, tiszta szívekkel,

mosollyal, vidámsággal, igaz lelkekkel,

és szemet gyönyörködtető színekkel.

Létrejött egykoron egy varázslatos kert,

az emberi szemek előtt rejtve maradt,

így élte túl, biztonságra csak így lelt.

A lélek szomorúan látja

A lélek szomorúan látja, szenved a test,

fájdalmak és betegségek kínozzák,

a barátja nem túl jó képet fest.

Egykoron együtt indultak el az útjukon,

megfogták egymás kezét, s uccu neki,

akkor még mosollyal az arcukon.

Jó ideig haladtak vidáman, s boldogan,

jól érezték magukat, egyek voltak,

és tették a dolgukat szorgosan.

Telt-múlt az idő, felhők gyűltek az égen,

és elhomályosították a Nap fényét,

nem ragyogott úgy, mint régen.

A Hold is látta, változni kezdett valami,

mikor éjjelente betekintett hozzájuk,

a testnek a nyögését vélte hallani.

Jól hallotta, a test alaposan megkopott,

a lélek sajnálattal nézte alvó társát,

hisz az ő ereje még nem fogyott.

Még mindig fitt volt, örök fiatal, gyors,

ám egyedül képtelen sok dologra,

ezt a fintort szánta neki a sors.

A lélek szomorúan látja, megállt az óra,

és a bagoly huhogása figyelmezteti,

nem számíthat már semmi jóra.

Sokan vágynak szeretetre

Sokan vágynak szeretetre, valamiféle jóra,

ölelésre, emberségre, élhetőbb életre,

és néhanap, néhány kedves szóra.

Vágynak a boldogságra, meghitt percekre,

a lelkük cirógatására és megértésre,

alkalmanként egy biztos rejtekre.

Vágynak a felszabadultságra, a bizalomra,

a felhőtlenség érzésére, a nevetésre,

és nem vágynak tiltásra, tilalomra.

Sokan vágynak szeretetre, emberi békére,

elismerésre, tisztességes bánásmódra,

és igaz válaszra, minden kérdésre.

A nyár elköszönt

A nyár elköszönt. Fogta a kis batyuját és pá,

már indult is mosolyogva és integetve,

tudva, hogy máshol is várnak rá.

Hátranézve látta, ahogy megérkezett az ősz,

aki morcos arccal mérte végig a vidéket,

és sugárzott róla, mennyire bősz.

Amíg a nyár csupa szép dolgot vitt magával,

jó időt, üdülést és kerti partik emlékét,

addig az ősz nem bírt a bajával.

Hideg, heves széllel érkezett, no meg esővel,

villámlással köszönt be, félelmet keltve,

s lenyomta a vidámságot erővel.

A nyár elköszönt. Vígan fütyörészett, dalolt,

felnézve látta a vonuló madarak seregét,

és esténként a csillagokba karolt.

Mennyi öröm is adódik az életben

Mennyi öröm is adódik az életben, de mennyi,

minden perc vigasság, boldogság, mosoly,

s mindezekért nem is kell sokat tenni.

A szeretet állandó, s a barátságok igen mélyek,

a családok összetartanak, a szerelem örök,

s a lelkek a ragyogó csillagok felé néznek.

Nincs veszekedés, nincs viszály, s nincs harag,

a békesség és a nyugalom alapvető értékek,

mindezek leírására alig léteznek szavak.

Az ölelések mindennaposak, az álmok szépek,

a vágyak tiszták, önzetlenek, szívből jövők,

s esténként soha nem üldöznek a rémek.

Mennyi öröm is adódik az életben, de mennyi,

az ember fel sem fogja, milyen szerencsés,

s hogy e világon megfizethetetlen lenni.

Olyan csodás világban élünk

Olyan csodás világban élünk, amit fel sem fogunk,

melyben mindent szabad, amit megengednek,

s amelyben lassan semmihez sincs jogunk.

Egy világban, melyben tündököl a jóság, a szeretet,

a napok minden perce boldog, sok a vidámság,

és mesékkel kelnek a felnőttek, gyerekek.

Olyan csodás világban élünk, amelyről álmodtunk,

melyben alapvető az öröm, a sok-sok kacagás,

és ennyi meglepetéssel nem is számoltunk.

Az élet nem egy vígjáték

Az élet nem egy vígjáték, sokkal inkább dráma,

amelyben mindenki eljátssza a szerepét,

sok tapsra és valamiféle csodára várva.

Az élet nem egy vígjáték, s nem vidám kacagás,

rengeteg benne a szomorúság és a bánat,

ám végül mégis győzhet az élni akarás.

Fő a bográcsban a pörkölt

Fő a bográcsban a pörkölt, az illata messze száll,

benne van minden, ami szem-szájnak ingere,

s az ízek harmóniája hamarosan összeáll.

Fő a bográcsban a pörkölt, hordja a füstöt a szél,

kis idő múltán vígan falatoznak a jelenlévők,

és mindenki ehet, amennyi csak belefér.

A tavasz és a remény

A tavasz és a remény kézen fogva járják az utat,

s amikor csatlakozik hozzájuk a napfény is,

az élet máris egy szebb világot mutat.

A tavasz és a remény táplálja az érzelmek sorát,

felvidítja az embereket, mosolyra fakasztja,

miközben feledteti a szürke tél nyomát.

Milyen jó is volna

Milyen jó is volna egy békés, szép világban élni,

egy olyanban, amelyben állandó a szeretet,

és amelyikben nem kellene soha félni!

Melyben a tisztesség és a becsület természetes,

az emberek összetartanak jóban-rosszban,

s amelyben a boldogság nem feltételes!

Mely világban egészséges mindenki, kicsi, nagy,

a nap minden perce vidámsággal telítődött,

s efelől kétséget az élet soha nem hagy!

Egy olyanban, amelyben nem a pénz a hatalom,

az álmok és a vágyak mindig beteljesülnek,

s mindenki dönthet magáról szabadon!

Milyen jó is volna mindezeket egyszer megélni,

átérezni, hogy fontosak vagyunk másoknak,

s idősebb korunkban minderről mesélni!

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30