Saját alkotásaim
Az élet nem egy vígjáték, sokkal inkább dráma,
amelyben mindenki eljátssza a szerepét,
sok tapsra és valamiféle csodára várva.
Az élet nem egy vígjáték, s nem vidám kacagás,
rengeteg benne a szomorúság és a bánat,
ám végül mégis győzhet az élni akarás.
Színház az egész világ, s mindenki színész benne,
valamennyi ember eljátssza a saját szerepét,
anélkül, hogy ennek a tudatában lenne.
A szereposztás ki van osztva, változatos és véges,
sokaknak csupán egy egyszerű szerepe van,
amíg mások szerepe kegyetlen, s véres.
A színpadon mindent el lehet játszani, s bármikor,
ugyanakkor semelyik szerep nem állandósul,
és bármelyik, az emberi lélekre rátipor.
Csalódást okozni nehéz, eme komikus drámában,
a szereplők sokszor fel sem fogják amit kell,
és elvesznek majd a sötétség árnyában.
Színház az egész világ és a színpad, maga az élet,
amelyben soha, semmi nem lehet tökéletes,
s melyben gyorsan száguldanak az évek.
A megtervezett színdarab zajlik a nézők szeme előtt,
rettegéssel töltve el a lelkek sokaságát egész nap,
s végül mellékes lesz, hogy ki lépett fel előbb.
A darab sikeréhez nélkülözhetetlen a rajongók hada,
kikben a látvány elültetheti az iszonyatos félelmet,
és akiknek a csodálattól elakad majd a szava.
Kik átélhetik a valóságban az előadás minden percét,
s mindeközben megfeledkeznek önnön magukról,
áhítattal hallgatva az előadók összes versét.
Arról azonban fogalmuk sincs, hány évesek e versek,
mikor is íródhattak és milyen ötlettől vezérelve,
s velük az alkotói pontosan mit is nyernek.
A megtervezett színdarab a világ csodálatára vágyik,
s uralni szeretné a közönség gondolatait, érzéseit,
míg el nem lesznek bájolva az utolsó szálig.
A komédiások szövetsége összehangolta a terveit,
s megbeszélték, hogy adják majd le a darabot,
szórakoztatva a világnak az összes népeit.
Az előre megírt szövegekhez megvolt rég a téma,
csupán meg kellett egyezniük a háttérzenében,
s abban, ki mikor zenél, így készült a séma.
Fellépéseik egy napon kezdődtek a leírtak szerint,
a naptól fogva éjjel, nappal működött a színház,
előadták a darabjukat ismét, újra, s megint.
Úgy tűnt, az előadások bizony egyformák nagyon,
és bárki, bármely országban nézte is meg ismét,
el kezdett hinni a bemutatott játékban vakon.
Telt-múlt az idő, a nézőknek furcsa érzése támadt,
s kezdtek rájönni, hogy valami nem stimmel itt,
az előadásokba lassan mindőjük belefáradt.
A komédiások szövetsége végül is elbukott csúful,
és a hamis színjátékukat megunta a népek zöme,
s a vesztük miatt ma már senki sem búsul.
