nyugalom Archívum - 14 / 16 oldal

A nyugalom színtere

A nyugalom színtere a zöld mezők világa,

hol folyvást nyílik a rétnek sokféle virága.

Méhek zümmögnek a virágszirmok fölött,

s apró hangyák sétálnak a fűszálak között.

A fürge gyíkok sütkéreznek egy kő tetején,

s kifekszenek oda már korán, a nap elején.

A csörgedező patak a halak kedvelt helye,

ott jól érzik magukat, rovarlárvákkal telve.

Énekes madarak hangja hallatszik a fákon,

dalukkal jelzik az örömüket télen, nyáron.

A hangjuk a párválasztásban is sokat segít,

minden kis madár lelke igen szép, s szelíd.

A jó magas fűben vadnyulak ugrándoznak,

sokat játszanak, s biz vidáman futkároznak.

A közeli erdőből idejárnak az őzek legelni,

a dús, erős fűszálakat kissé nehéz lenyelni.

A nyugalom színtere ez a gyönyörű vidék,

sok kis állat jár le a patakhoz, hogy igyék.

Pazar ez a táj, s csodás, varázslatos a hely,

ahol az élőlények sokasága védelmet nyer.

Álomvilágban élve

Álomvilágban élve a valóságot homály fedi,

másnak tűnnek a nappalok, az éjek,

s az élet boldogsággal teli.

Napfény ragyogja be a tájat, s zöldek a rétek,

méhek zümmögnek a virágok fölött,

az élőlények vidáman élnek.

Senki nem bánt senkit, s nyugodtak a napok,

nincsenek problémák, sem gondok,

s nincsenek foglyok, rabok.

Őszinték az emberek, s a szeretet ereje nagy,

nem létezik a gonosz, s az ármány,

és nincsen hideg, sem fagy.

Érzésekkel, s érzelmekkel telítettek a percek,

mindenfelől árad a segítőkészség,

s a szívek örömmel teltek.

Álomvilágban élve békések a vágyak, álmok,

az ébredés biza fájdalmas, rémítő,

a valóság szörnyű, s álnok.

A lelkek temetője

A lelkek temetője a csillagok között található,

láthatatlanul fekszik az idő síkjában,

s olyan, mint egy varázshajó.

Lassan szárnyal a galaxisok végtelen tengerén,

folyamatosan gyarapszik az utasszám,

s ott volt már az idők kezdetén.

Azóta gyűjti a végső nyugalomra váró lelkeket,

melyek létszáma állandóan gyarapszik,

és itt mindőjük békére lelhetett.

E temetőben nincsenek veszekedések és viták,

nincs düh, gyűlölet, hazugság, ármány,

s nem számítanak az egykori hibák.

Nem létezik ellenségeskedés, kapzsiság, harag,

van viszont szeretet, megértés és öröm,

s leomlanak a világi kemény falak.

A lelkek temetője a végső megbékélés szigete,

hol örökké süt a Nap, zöldek a mezők,

s hová nem jut el a gonosz hidege.

A lelki béke

A lelki béke, egy mindenki által áhított állapot,

amely nagyon keveseknek adatik meg,

habár sokan eljátsszák a látszatot.

A látszatot, mely a nyugalomról, s békéről szól,

ám valójában feszültséget, s bánatot rejt,

ki rejtegeti fájdalmát, tudja ezt jól.

Ugyanakkor szégyelli az érzéseit, s szíve óhaját,

fél, hogy kihasználhatják a gyengeségét,

s belülről hallja meg önnön sóhaját.

Annyira nehéz megbirkózni a valóság árnyaival,

melyek megkeserítik a létet, s a vágyakat,

és könnyen leszámolnak az álmaival.

A lelki béke, egy mindenki által áhított állapot,

amely nagyon keveseknek adatik meg,

habár sokan eljátsszák a látszatot.

Elég

Elég a félelemkeltésből, s a zsarolásból,

a megtévesztésből és a sok hazudásból!

A fojtogató maszk kötelező hordásából,

a való igazság, s az értelem fogságából!

Elég a jogtalan tiltások hosszú sorából,

a fenyegetésből, s a zsarnokok korából!

Az emberek egymás ellen fordításából,

a velünk született jogok korlátozásából!

Elég a szabadság tiprásából, elvételéből,

csak a méreg beadása segít elméletéből!

A szakadatlan uszításból, s a rettegésből,

a jó szándék és a megmentő tettetésből!

A céljukat szolgáló sztárocskák sorából,

és a lelkeket gyötrő pusztító homályból!

Elég volt a gyermekek megrémítéséből,

s a totál megsemmisítés előkészítéséből!

Elég volt mindenből, ami rossz, gonosz,

nem kell ámítás, ami feszültséget fokoz!

Nem kell a hitegetés, sem pedig ármány,

s főképpen nem kell semmiféle járvány!

Az emberek nyugalmat akarnak, s békét,

s látni szeretnék e színdarabnak a végét!

Az életüket akarják, egy élhetőbb életet,

nem végigszenvedni a hátralévő éveket!

Egy szebb jövőt szeretnének, megértést,

nem pedig gúnyos lekezelést, s lenézést!

Mindenki az álmai beteljesülését óhajtja,

és nem gyötrődni, kínok között sóhajtva!

Volt egykor egy állatfarm

Volt egykor egy állatfarm, rengeteg jószággal,

az ott lakók szépen éltek egymás mellett,

s tele voltak megértéssel, jósággal.

Szabadon jártak, keltek, s tette mind a dolgát,

bár néha kisebb veszekedések történtek,

de mind maga irányította a sorsát.

Mindőjüknek megvolt a területe és saját élete,

ahol élelmet kereshetett, párra találhatott,

s nyugodt lehetett a nappala, éjjele.

A farmon megéltek a disznók, kecskék, libák,

tyúkok, birkák, marhák, galambok, kacsák,

s biza béke honolt, róluk szólt a világ.

Egy napon a farm körüli erdőre árnyék vetült,

s a homálya belepte a környéket teljesen,

a fűben néhány kutya vígan elmerült.

Szinte nem is látszottak a szürke homályban,

a dolguk az állatok életének véget vetni,

és rendet rakni a farmnak a honában.

Ahová nem kellenek állatok, nem kell senki,

már a jelenlétükkel is rettegést keltettek,

és előlük nem menekülhet senki.

Zavart okoztak eme békés világban gyorsan,

s megfélemlítették a jámbor állatokat,

ugattak pánikot keltően, zordan.

Azok rémülten menekültek az óljaik mélyére,

dermedten teltek a perceik, óráik, napjaik,

s érezték, kiirtás vár udvaruk népére.

Az idő múltával azonban végre észhez tértek,

hisz sokkal többen vannak, nem kell félni,

s a kiirtásból bizony nem kértek.

Összefogtak, s felálltak csatarendbe serényen,

tehetségük, erejük és nagyságuk szerint,

küzdöttek igencsak keményen.

A kutyák elbuktak, s vérezve menekültek tova,

a szőrük kitépve, bordáik eltörve mind,

ide nem fognak visszajönni soha.

Volt egykor egy állatfarm, rengeteg jószággal,

ahol a bátorság és az igazság győzött,

azóta a környék tele van rózsákkal.

Annak idején

Annak idején a Húsvét szép ünnep volt,

boldogság, vidámság jellemezte,

s a szeretetről szólt.

Az együttlétről, a családról, az étkekről,

a locsolásról, a baráti csevejről,

s egy örömteli életről.

A színes tojásokról, a gyermeki kacajról,

a varázslatos, mesebeli világról,

egy gyönyörű tavaszról.

A meghitt pillanatokról, s álmok soráról,

a rokonok, barátok látogatásáról,

s egy hitbeli csodáról.

Annak idején a nyugalom járta át a teret,

ma azonban minden csak rossz,

s biz félelmetes lehet.

Mindez azonban megváltoztatható lenne,

ha ébredne a vágy, az értelem,

s a szív csak jót tenne.

Béke és nyugalom

Béke és nyugalom, napfény és csend,

zöldellő mezők, nyíló virágok, felhők,

vidám madárcsicsergés, s apró neszek,

élénk rovarseregek, s hajladozó erdők.

Béke és nyugalom, csodás természet,

a páratlan élővilág lenyűgöző varázsa,

parányitól a hatalmasig, ezerféle élet,

mindezeknek a lélekre biz jó a hatása.

Álomvilágba menekülve

Álomvilágba menekülve, vidámabb az élet,

s felszabadultabb, örömtelibb minden lélek.

Nyugodtabban telhetnek az unalmas napok,

s szabadként élnek az emberek, nem rabok.

Nincsenek rémálmok, s nincsenek félelmek,

szívből jönnek az őszinte és tiszta érzelmek.

Szeretet hatja át a napok valamennyi percét

és bárki valóra válthatja régi álmait s tervét.

Álomvilágba menekülve nem rémít a rossz

és nem teljesíthetetlen a célokig tartó hossz.

Sokkalta szebb a világ, ragyogóbb az ég is,

a jó szándék láthatatlan, s valóságos mégis.

Az emberek kedvesebbek, ölelésre készek,

s igazi boldogságban telnek a csodás évek.

A jónál csak jobb jöhet, bármit lehet merni,

a fantázia birodalmában egyet lehet, nyerni.

Virágfalva lakói

Virágfalva lakói egykor békében éltek,

változatosan virítottak a dús rét fölött,

mindegyikük boldog volt, s nem féltek,

lágyan hajladozhattak a fűfélék között.

Tulipánok, rózsák, s apró réti virágok,

orgonák, íriszek és jácintok sokasága,

megnyugtatónak látták mind a világot,

valamennyinek megvolt a szobatársa.

Mindőjük örömmel élte meg a napjait,

váltakozva pompáztak népük területén,

szerették fajtársaik kicsinyeit, nagyjait,

s nem esett csorba semelyik becsületén.

Időről időre érte őket a napfény, az eső,

csodásan fejlődtek a természet ölében,

számukra ez a szabadság volt a nyerő,

s népszerűek voltak a rovarok körében.

Ellátták őket sok virágporral, nektárral,

s azok pedig segítették megporzásukat,

nem vetélkedhettek soha becsvággyal,

s Virágfalván meglelték boldogságukat.

Ám az idillnek vége szakadt egy napon,

viharfelhők gyűltek föléjük, s zuhogott,

cipőtalpak taposták népüket, de nagyon,

a talaj alól mérgező kotyvalék zubogott.

Emberi hangok gúnyos vihogása hallott,

s gonosz szavaik kiirtásukról beszéltek,

letépésük meglehetősen gyorsan zajlott,

hisz gyilkosaik csöppet sem henyéltek.

Gyönyörű szirmaikat a sárba taposták,

s ugráltak kis utódaik fejlődő csapatán,

száraikat eltörték, darabokra vagdosták,

növényi vérük folyt ősi földjük talaján.

Virágfalva lakói biza riadtan rettegtek,

látták, hogy kegyetlen végüket akarják,

összefogtak és immáron nem engedtek,

végül aljas eltipróikat végleg elzavarták.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31