Saját alkotásaim
Az élethez nagy kitartás szükséges, bizony nem kevés,
biz rengeteg a gond és a megoldandó probléma,
hisz az élet nem csupán ivás, meg evés.
Az élethez nagy kitartás szükséges, de még mennyire,
az ember hiába hoz az erején felül is áldozatokat,
sokszor mégsem marad végül semmije.
Van mindenkinek elég problémája, akad belőle bőven,
s persze mindig könnyebb mások életét kritizálni,
miközben a magunkét védelmezzük bőszen.
Van mindenkinek elég problémája, több, mint kellene,
a megoldásuk azonban nagy kitartást igényelhet,
s ilyenkor mutatkozik meg, az ember jelleme.
Rátekeredett a kígyó szorosan, az életet adó fára,
melyen egész életközösségek élték napjaikat,
s amely egy igazi paradicsom lett mára.
Madarak és emlősök tartották otthonuknak a fát,
mindőjüknek megvolt a helye az ágak között,
s biztonságban voltak, ha átszakadt a gát.
A fa kitartott a rohanó, s tomboló árral szemben,
körülötte ellepte a víztenger a rétet, a völgyet,
ő azonban állt erősen, szilárdan, egyben.
Ellenállt a viharoknak, a jégesőknek, a hőségnek,
a terméseit közösen fogyasztották az állatok,
s a rovarok sem álltak ellent a bőségnek.
Rátekeredett a kígyó, hogy megmutassa az erejét,
egyre erősebben szorította, hogy bizonyítsa,
uralja a fa minden ágát, s összes levelét.
A siker érzése oly mámorító, feldobja a lelket,
hisz rengeteg küzdelem, s kitartás az ára,
ám az ember így, kis dicsőségre lelhet.
A siker érzése megdobogtatja a szívet sokszor,
feldobja az egyhangú napokat, hónapokat,
sőt, ki átéli, az utolsó percig arra gondol.
A kitartó Remény soha nem adja meg magát,
s bár sérülten sokszor padlóra kerül,
talpra áll újra és hallatja szavát.
Az idők kezdete óta járja az útját a világban,
és igyekszik buzdítani az embereket,
bár maga sem teljesen hibátlan.
Olykor bizony eltűnik a szemek elől jó időre,
és olyankor úgy tűnhet, nem tér vissza,
sem ma, sem holnap, sem jövőre.
A kitartó Remény azonban felbukkan mindig,
és megjelenhet a legváratlanabbkor is,
mielőtt valaki élete végleg kisiklik.
Az élethez igen nagy erő kell, kitartás és akarat,
számtalan akadály nehezíti az ember életét,
s oly ritkán hallani felemelő szavakat.
Ellenkezőleg, becsapást, félrevezetést, ármányt,
melyek megkeserítik a legszebb napokat is,
és nem hoznak előnyt, csak hátrányt.
Az élethez jókora türelem szükségeltetik végig,
s hihetetlen megpróbáltatások sokasága vár,
mielőtt a remény csillaga felfénylik.
Amíg valaki meghal, számtalan problémája akad,
alig van nap, amikor igazán nyugodt lehet,
s mindez a világ gonoszságából fakad.
Rengeteg küzdelem és sok félelem keseríti a létet,
számtalan gond nehezíti a mindennapokat,
ám az élet nem érhet ilyen csúfos véget.
Muszáj küzdeni, mert egyszerűen más kiút nincs,
s ez még akkor is igaz, ha sajnos hihetetlen,
bizony az akarat, a kitartás nagy kincs.
Amíg valaki meghal, szétzúzzák a lelkét sokszor,
megalázzák, megtiporják és földbe tapossák,
viszont a remény így is az életre voksol.
Az élet nem adja fel, újra és újra talpra áll,
s legyen bármekkora nyomás alatt is,
harcol, nem pedig a csodára vár.
Mint a mondabeli főnixmadár új életre kel,
s hiába pusztítják háborúk, vagy mérgek,
végezetül újfent és ismét csak nyer.
Az élet nem adja fel, sem most, sem soha,
s bármennyire is igyekszenek megtörni,
neki a végtelenben is marad nyoma.
Könnyű másnak különféle tanácsokat adni,
buzdítani küzdelemre, kitartásra, harcra,
s aztán pedig szépen a pácban hagyni.
Milyen egyszerű bárkit a barikádra küldeni,
és míg a felpaprikázottak egymást verik,
addig otthon a dicsőségben fürdeni.
Kényelmes a fotelból várni a sült galambot,
és tátott szájjal rácsodálkozni a világra,
közben megkongatva a vészharangot.
Könnyű másnak elmagyarázni, mit tegyen,
miközben az, aki mindezeket mondja,
már túl van a völgyön, s a hegyen.
Ne hagyjuk, hogy a gyűlölet átjárja a lelkünket,
s megmérgezze a szívünket, az elménket,
ezzel megbetegítve a testünket!
Ne engedjük meg, hogy egymás ellen fordítsanak,
s aljas, hitvány módon a halálba küldjenek,
bármily hangosan is ordítsanak!
Tartsunk ki a szeretteink és a családunk mellett,
óvjuk egymást, védelmezzük a gyermekeket,
hisz az ember alapból jóra termett!
Ne hagyjuk eluralkodni a félelmet, s a rettegést,
és ne hódoljunk be a vesztünkre törőknek,
győzzük le az álságos szenvedést!
Ne féljünk a sötétségtől, mert akkor máris győzött,
erősítsük meg a gyenge, haldokló reményt,
és egye meg a gonosz, amit főzött!
