bánat Archívum - Kiss Gyula versei

A lélek szomorúan látja

A lélek szomorúan látja, szenved a test,

fájdalmak és betegségek kínozzák,

a barátja nem túl jó képet fest.

Egykoron együtt indultak el az útjukon,

megfogták egymás kezét, s uccu neki,

akkor még mosollyal az arcukon.

Jó ideig haladtak vidáman, s boldogan,

jól érezték magukat, egyek voltak,

és tették a dolgukat szorgosan.

Telt-múlt az idő, felhők gyűltek az égen,

és elhomályosították a Nap fényét,

nem ragyogott úgy, mint régen.

A Hold is látta, változni kezdett valami,

mikor éjjelente betekintett hozzájuk,

a testnek a nyögését vélte hallani.

Jól hallotta, a test alaposan megkopott,

a lélek sajnálattal nézte alvó társát,

hisz az ő ereje még nem fogyott.

Még mindig fitt volt, örök fiatal, gyors,

ám egyedül képtelen sok dologra,

ezt a fintort szánta neki a sors.

A lélek szomorúan látja, megállt az óra,

és a bagoly huhogása figyelmezteti,

nem számíthat már semmi jóra.

Önnön fájdalmát

Önnön fájdalmát mindenki maga érzi,

maga szenvedi el és maga is viseli,

ugyanakkor a másokét kétli.

Kétli, hiszen az nem neki okoz kínokat,

nem az ő testét, lelkét, szívét gyötri,

s csak merengve nézi a sírokat.

A sírokat, melyekben a családja pihen,

melyekben az ismerősei fekszenek,

és képtelen elhinni, van ilyen.

Önnön fájdalmát senki nem feledheti,

nincs rá mód, az vele él, s vele hal,

soha nem fogja őt elereszteni.

Mindenkinek van olyan

Mindenkinek van olyan, ami fontos neki,

legyen az személy, tárgy, vagy eszme,

és mindezekben az örömét leli.

Mindenkinek van saját gondja, meg baja,

vannak saját problémái, küzdelmei,

és fájdalmában néha eláll a szava.

Mindenkinek vannak jól eltitkolt érzései,

perzselő vágyai, szerelmei és bánata,

s vannak igen kétkedő kérdései.

Mindenkinek vannak félelmei, reményei,

vannak nehéz percei és olyan dolgok,

amiket soha nem tud megérteni.

Mindenkinek van olyan keserű pillanata,

amely elszomorítja a szívét, s a lelkét,

az ember néha önmaga áldozata.

Olyan sokan szomorkodnak

Olyan sokan szomorkodnak, nap, mint nap,

szenvednek a fájdalmaktól, a bánattól,

és reményt bizony nem sokuk kap.

Szenvednek a nélkülözéstől, az igaztalantól,

különféle betegségektől, a pénzhiánytól,

és nem állnak messze a vigasztalantól.

Látják, milyen sebességgel terjed a sötétség,

így egyre kevesebb fény jut el hozzájuk,

s érzik, a számukra nem jön segítség.

Olyan sokan szomorkodnak ezen a világon,

a szemek völgyét sós patakok áztatják,

s vizük megcsillan a letépett virágon.

Sokan nem mernek szembenézni

Sokan nem mernek szembenézni önmagukkal,

és nem merik felvállalni önnön hibáikat,

nem bírnak el gondjaikkal, bajaikkal.

Sokan nem mernek szembenézni a valósággal,

az érzéseikkel, fájdalmaikkal, bánatukkal,

és a jelenlegi világ okozta csalódással.

Sokan nem hiszik el

Sokan nem hiszik el mindazt, amit látnak,

nem bírják elviselni a valóságot magát,

és így mindig csak a csodára várnak.

Sokan nem hiszik el, amit bizonyít az élet,

még akkor sem, ha ezt magukon érzik,

s emiatt folyton keserűségben élnek.

Sokan nem hiszik el, hogy többre képesek,

sírnak, panaszkodnak és nem küzdenek,

halálukig fújják, az esélyeik rémesek.

Sokan nem hiszik el, hogy lehetne szavuk,

és igenis változtathatnának sok dolgon,

ha nem volna az az akadály, maguk.

Sokan küzdenek kínokkal

Sokan küzdenek kínokkal, meg fájdalmakkal,

meg nem értéssel, lenézéssel, bánattal,

és szembesülnek sértő rágalmakkal.

Sokan küzdenek csalódással és lelki sebekkel,

titkos vágyakkal, meg nem élt álmokkal,

s teszik mindezt könnyes szemekkel.

Sokan küzdenek kiábrándultsággal, haraggal,

nélkülözéssel, lemondással és tagadással,

a becsületet nem megvehető arannyal.

Sokan küzdenek békétlenséggel, s vívódással,

reménytelen szerelemmel, kiszolgáltatva,

s a kapcsolatukban állandó civódással.

Sokan küzdenek kínokkal, sebzett reménnyel,

szeretetnélküliséggel, csendes magánnyal,

és eme világon egyre kevesebb eséllyel.

Csak emlék marad

Csak emlék marad mindaz, mit megéltünk,

az életünk eddigi valamennyi pillanata,

mikor vágytunk, féltünk, s reméltünk.

Emlék marad minden álmunk, s a tetteink,

a titkos szerelmeink, a szép reményeink,

s emlékek maradnak egykori terveink.

Csak emlék marad már, amikor jól voltunk,

amikor nem igyekeztek végezni velünk,

s amikor önmagunkért nem szóltunk.

Az is emlékké válik, mikor ostobán hittünk,

elhittünk mindenféle hamis hazugságot,

és a jót nem sikerült sikerre vinnünk.

Csak emlék marad mindez, s igen szomorú,

annyi mindent elszalasztottunk végleg,

de vár még reánk egy díszes koszorú.

Az ünnepi időszakban

Az ünnepi időszakban sem felhőtlen az élet,

a gondokat, bajokat nem fújja el a szél,

és így nehéz békével zárni az évet.

Az ünnepi időszakban is létezik bú és bánat,

sokaknak szomorúság járja át a szívét,

miközben más a fellegekben járhat.

Az ünnepi időszakban magára lel a szeretet,

és igyekszik boldoggá tenni a napokat,

megcirógatva felnőttet, s gyereket.

Az ünnep fényei

Az ünnep fényei nem mindenkinek ragyognak,

s nem mindenki érezheti a szeretet melegét,

van, hogy bánat jut kicsiknek, nagyoknak.

Az ünnep fényei néha csupán árnyékot vetnek,

árnyékot az elesett és magányos emberekre,

azokra, akik a szeretteikkel nem lehetnek.

Az ünnep fényei a szívekbe új reményt hoznak,

örömmel, s boldogsággal töltik fel a lelkeket,

egy kis időre búcsút inthet a jó a rossznak.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30