Saját alkotásaim
Sokan nem hiszik el mindazt, amit látnak,
nem bírják elviselni a valóságot magát,
és így mindig csak a csodára várnak.
Sokan nem hiszik el, amit bizonyít az élet,
még akkor sem, ha ezt magukon érzik,
s emiatt folyton keserűségben élnek.
Sokan nem hiszik el, hogy többre képesek,
sírnak, panaszkodnak és nem küzdenek,
halálukig fújják, az esélyeik rémesek.
Sokan nem hiszik el, hogy lehetne szavuk,
és igenis változtathatnának sok dolgon,
ha nem volna az az akadály, maguk.
Mindig csak a panasz, egyszer hideg, máskor hőség,
már megint nem esik, a szél fúj már hetek óta,
a terményekből így biztos nem lesz bőség.
Oly kevés a fizetés, meg a nyugdíj, nem úgy az árak,
és az infláció sem akar még elmenni nyaralni,
ígéretekből van bőven, s nőnek a légvárak.
Fáj a fejem, a derekam, mindenem, mondják sokan,
nem megy az alvás és a kedvtelenség igen erős,
az ember siránkozik, az idő gyorsan rohan.
Mindig csak a panasz, ami keserűvé teszi a napokat,
a nehézségek elveszik az életkedvet, a reményt,
a sors nem tisztességesen keveri a lapokat.
A pulyka már unta a hideget, hiszen túlságosan fázott,
nem tetszett neki, hogy megjött a tél és havazott,
s emiatt a díszes tollruhája igencsak átázott.
Odament a gazdájához és hevesen panaszkodott neki,
ezt ő így nem bírja tovább, engedje be a szobájába,
különben mérges lesz, s a gazdát helyre teszi.
A gazda először meglepődött, majd kinyitotta az ajtót,
kérte a pulykáját, hogy fáradjon be a konyhába,
de csak óvatosan, hisz már felmosta a padlót.
A pulyka már unta a hideget, s nem tétovázott sokáig,
besietett, ám hamarosan a sütőben találta magát,
immár nem fázott, de nem is jutott el a szobáig.
