Saját alkotásaim
A kerek arcú Hold az útját mosolyogva járja,
s csillagokkal körülvéve ragyog az éjben,
hisz tudja, őt sok aludni vágyó várja.
Bepillant, s bekacsint szinte minden ablakon,
mosolyogva szökdel az esti felhők között,
a mai este játszadozni kiváló alkalom.
A kerek arcú Hold fényesen tündököl az égen,
szép álmokat és reményt sugall amerre jár,
s így emlékeznek reá, oly sok mesében.
Mikor aludni térünk, gondokkal a vállunkon,
egy ideig még elmerengünk az életünkön,
és jobbra-balra forgunk az ágyunkon.
Mikor a szemeink leragadnak, közel az álom,
az utolsó gondolatunk szép és jó legyen,
hogy a lelkünk csodás helyre szálljon.
Mikor aludni térünk, velünk alszik a remény,
s biztat, mi rémálom volt eddig, elmúlik,
ezután az élet már nem lesz kemény.
Békésen alszik a tudat, édesden alussza álmát,
s miközben a jóról és a szépről álmodik,
gyilkosok veszik körül az ágyát.
Ezt persze nem veszi észre és nem is érzékeli,
hiszen annyira letompította már a méreg,
hogy nem működnek az érzékei.
Egyre többször beleszúrnak, mégsem zavarja,
számtalan sebből vérzik, de nem észleli,
a hóhérok hada a halálát akarja.
Békésen alszik a tudat, s a sírja meg van ásva,
mikorra feleszmélne a kábult állapotából,
már a koporsója is le van zárva.
Mikor búcsúra készül valaki, elszomorodik,
eszébe jutnak a számára fontos percek,
s hamarosan nagyon elkomolyodik.
Átjárja szívét a bánat, az érzései tombolnak,
maga sem tudja, hogy mi is lesz ezután,
s fájdalma égető percei rombolnak.
Igen gyorsan omlik össze a felépített világa,
még nem készült fel teljesen elköszönni,
és reménykedik, mégsem élt hiába.
A valóság arcul üti, nem minden szép és jó,
bizonyára maga is hibázott, nem vétlen,
és most bármi, pusztába kiáltott szó.
Átértékeli a tetteit, s a történések folyamát,
kezdi tisztán látni miket is hagyott ki,
majd kiissza a saját keserű poharát.
Mikor búcsúra készül valaki, nem önmaga,
úgy érzi, ez nem valóság, csupán álom,
s amit eddig érzett, arra nincs szava.
Mi egykoron jó volt, mára már nem létezik,
ügyesen elpusztították az idők folyamán,
és sajnos többé vissza nem is érkezik.
Megfélemlítettek és kiöltek rengeteg lelket,
megmérgeztek több milliárdnyi tudatot,
így igyekeznek megvalósítani a tervet.
A tervet, amely nem a szépről, a jóról szól,
ellenkezőleg, közeleg az örök sötétség,
s mindig egy újabb, egy másik kór.
Egymás ellen fordulva, haldoklik a szeretet,
a megértés meg nem értéssé válik hamar,
s mindez megterhel felnőttet, gyereket.
Sok barátság nem éli túl e nehéz időszakot,
a szerelmek sem olyanok mint réges-rég,
s elérkeztek az ellenséges időszakok.
Mi egykoron jó volt, ma már csupán álom,
amely felsejlik a nyugtalan éjszakákon,
s a szív várja, hogy újra valóra váljon.
Az álomvonat zakatol és sok szépet mutat,
amit az elme éber állapotában elnyom,
azon titkok között kutatja az utat.
A lélek alvás közben feltárja amire vágyik,
elővarázsol olyasmiket, amik izgatják,
s olyankor felhőtlenül játszik.
A fantázia szabadon, korlátok nélkül repül,
bárki bőrébe belebújhat éjszakánként,
s a végén mindig a jó kerül felül.
Az álomvonat zakatol, átszáguld az életen,
s pihenteti a testet, miközben ellazítja,
ám reggel megállni kénytelen.
A vágyott nyugalom, a béke és a szeretet álom,
pedig a szív, a lélek, annyira repes utánuk,
azonban a sors sajnos nagyon álnok.
Néha felcsillantja a reményt, feltüzeli a vágyat,
s miközben az ember már beleéli magát,
gyorsan küld felé egy sötét árnyat.
A vágyott nyugalom szinte elérhetetlen, s ritka,
olyan, mint egy mesebeli csodás ajándék,
amit senki nem szívesen adna vissza.
Hamar eltelik ami jó, szinte meg sem történt,
és csupán egy álomnak tűnik nemsokára,
nem kavarja fel a galaktikus örvényt.
Az elképzelt dolgok kevésszer válnak valóra,
pedig olyannyira csábító maga a tudata is,
s így érezhet a Föld valamennyi lakója.
Hamar eltelik ami jó, mi marad, az az emlék,
s a lélek belül új kalandokra vágyakozik,
olyanokra, melyek történtek nemrég.
Egy pihentető éjszaka annyira jót tud tenni,
s nem vetekedhet vele biz a világon semmi.
A szép álmok a fáradt elmét megnyugtatják,
s azt, ki álmodik, az ismeretlenbe eljuttatják.
Egy pihentető éjszaka mindenkinek az álma,
éjjelente újra pislákol a reménynek a lángja.
Amíg alszunk, a lelki szemeinken át látunk,
és mindennap a következő éjszakára várunk.
Egy pihentető alvás olyan sok mindennel felér,
a fantáziavilág megelevenedik minden éjjel,
és varázslatos, csodás történetekről mesél.
A tudat ellazul és szabadon járja önmaga útját,
igen gyakran felidézi a régi szép emlékeket,
sokszor újraértelmezve a jelenét, múltját.
Eközben a test csak fekszik, nem ura magának,
tehetetlen és gyakorta szinte bénának tűnhet,
ám álmában ellenáll gondjának, bajának.
Egy pihentető alvás megnyugtathat, erőt adhat,
s szebbé teheti a világot, bármilyen is legyen,
általa bárki ismételten új reményt kaphat.
