álom Archívum - 4 / 6 oldal - Kiss Gyula versei

Meddig tűri a lélek

Meddig tűri a lélek, hogy eltiporják újból és újra,

folyton megalázzák, elvegyék az életkedvét is,

s mindezt tegyék a jó köntösébe bújva?

Mikor ébred fel végre az altatásból, s az álomból,

mert úgy alszik, mint egykoron Csipkerózsika,

de a lelket ki szabadítja meg az átoktól?

A hiszékenység nem erény, sőt, a gyengeség jele,

a bizonytalanságé, a tudatlanságé, s a félelemé,

felnyílhat egyszer az emberek szeme?

Meddig tűri a lélek a semmibevételt, a fájdalmat,

képes lesz valaha magára találni és ha mégsem,

érdemel-e végül bármiféle szánalmat?

Az élet nem egy álom

Az élet nem egy álom, nem volt az és nem is lesz,

szinte minden napunkat mások osszák be,

s így a sors, sokszor keserűvé tesz.

A legszebb éveink gyorsan elszállnak a semmibe,

s mire észbe kapnánk, már túlontúl késő,

rájövünk, nem jutottunk semmire.

Eközben elkopik a testünk és megfárad a lelkünk,

a vágyaink, a terveink elhagynak minket,

s nem sikerül önmagunkra lelnünk.

Az élet nem egy álom, sokkalta inkább rémálom,

amelyben kevés a jó, a szép és az öröm,

eltűntek, a végzetbe vivő sétányon.

A sötétség jól tud altatni

A sötétség jól tud altatni, s mire eljő a reggel,

az emberek elméje oly furcsákat álmodik,

és elhiszi, hogy szépen él majd egyszer.

A valóságot csupán álomként kezeli sokszor,

és mindazt, amit a szeme valójában láthat,

letagadja, elutasítja, s mérgében tombol.

Nem fogja elismerni, hogy valaha is tévedett,

mivel akkor be kellene vallania a hibáit is,

és elfogadni, hogy feleslegesen létezett.

A sötétség jól tud altatni, a varázsa elveszejt,

csillogást ígér, sikert, minden szépet és jót,

ám mire ébred az ember, mindent elfelejt.

Ébren álmodik

Ébren álmodik az ember a nagy hőség közepén,

álmodozik egy kellemes, egy hűvös helyről,

és úgy érzi magát, mint egy jövevény.

Ébren álmodik arról, hogy mindez csupán álom,

és neki semmi keresnivalója eme pokolban,

mely mindent bevet, hogy neki fájjon.

Ébren álmodik, miközben csurog róla a sós víz,

amely marja a szemeit, marja az egész testét,

s érzi, e szenvedésbe szakad bele a szív.

Minden jó véget ér

Minden jó véget ér és sajnos túlontúl hamar,

sokkalta hamarabb, mint bármily rossz,

a jóval a sors szűkmarkú, fukar.

Legtöbbször szinte észrevétlenül suhan tova,

s úgy száguld el a pillanatok szárnyain,

mint a mesékben a táltosok lova.

Minden jó véget ér, mintha nem is lett volna,

csupán szép álomként őrzi az emlékezet,

s nem érzi, hogy e világról szólna.

A kerek arcú Hold

A kerek arcú Hold az útját mosolyogva járja,

s csillagokkal körülvéve ragyog az éjben,

hisz tudja, őt sok aludni vágyó várja.

Bepillant, s bekacsint szinte minden ablakon,

mosolyogva szökdel az esti felhők között,

a mai este játszadozni kiváló alkalom.

A kerek arcú Hold fényesen tündököl az égen,

szép álmokat és reményt sugall amerre jár,

s így emlékeznek reá, oly sok mesében.

Mikor aludni térünk

Mikor aludni térünk, gondokkal a vállunkon,

egy ideig még elmerengünk az életünkön,

és jobbra-balra forgunk az ágyunkon.

Mikor a szemeink leragadnak, közel az álom,

az utolsó gondolatunk szép és jó legyen,

hogy a lelkünk csodás helyre szálljon.

Mikor aludni térünk, velünk alszik a remény,

s biztat, mi rémálom volt eddig, elmúlik,

ezután az élet már nem lesz kemény.

Békésen alszik a tudat

Békésen alszik a tudat, édesden alussza álmát,

s miközben a jóról és a szépről álmodik,

gyilkosok veszik körül az ágyát.

Ezt persze nem veszi észre és nem is érzékeli,

hiszen annyira letompította már a méreg,

hogy nem működnek az érzékei.

Egyre többször beleszúrnak, mégsem zavarja,

számtalan sebből vérzik, de nem észleli,

a hóhérok hada a halálát akarja.

Békésen alszik a tudat, s a sírja meg van ásva,

mikorra feleszmélne a kábult állapotából,

már a koporsója is le van zárva.

Mikor búcsúra készül valaki

Mikor búcsúra készül valaki, elszomorodik,

eszébe jutnak a számára fontos percek,

s hamarosan nagyon elkomolyodik.

Átjárja szívét a bánat, az érzései tombolnak,

maga sem tudja, hogy mi is lesz ezután,

s fájdalma égető percei rombolnak.

Igen gyorsan omlik össze a felépített világa,

még nem készült fel teljesen elköszönni,

és reménykedik, mégsem élt hiába.

A valóság arcul üti, nem minden szép és jó,

bizonyára maga is hibázott, nem vétlen,

és most bármi, pusztába kiáltott szó.

Átértékeli a tetteit, s a történések folyamát,

kezdi tisztán látni miket is hagyott ki,

majd kiissza a saját keserű poharát.

Mikor búcsúra készül valaki, nem önmaga,

úgy érzi, ez nem valóság, csupán álom,

s amit eddig érzett, arra nincs szava.

Mi egykoron jó volt

Mi egykoron jó volt, mára már nem létezik,

ügyesen elpusztították az idők folyamán,

és sajnos többé vissza nem is érkezik.

Megfélemlítettek és kiöltek rengeteg lelket,

megmérgeztek több milliárdnyi tudatot,

így igyekeznek megvalósítani a tervet.

A tervet, amely nem a szépről, a jóról szól,

ellenkezőleg, közeleg az örök sötétség,

s mindig egy újabb, egy másik kór.

Egymás ellen fordulva, haldoklik a szeretet,

a megértés meg nem értéssé válik hamar,

s mindez megterhel felnőttet, gyereket.

Sok barátság nem éli túl e nehéz időszakot,

a szerelmek sem olyanok mint réges-rég,

s elérkeztek az ellenséges időszakok.

Mi egykoron jó volt, ma már csupán álom,

amely felsejlik a nyugtalan éjszakákon,

s a szív várja, hogy újra valóra váljon.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31