álom Archívum - 3 / 5 oldal - Kiss Gyula versei

Vihar előtti csönd honol a mesék földjén

Vihar előtti csönd honol a mesék földjén, sokan alszanak,

pihennek a törpök, a tündék, a manók, s az óriások,

és így, behunyt szemmel, semmitől nem tartanak.

Mély álomban pihen a sok király, no meg a sok hercegnő,

a hős lovagok sem küzdenek a hétfejű sárkánnyal,

és ez a csend mindenfelé, szinte már dermesztő.

Csipkerózsika, Hófehérke, Piroska, mind tétlenül várnak,

ahogy vár a rokka, a mérgezett alma és a farkas is,

miközben a fejük felett, sötét felhők szállnak.

Valamennyi mesealak kiesett a szerepéből, s tanácstalan,

kábák a bűbájtól, a nekik beadott mézes méregtől,

amely a számukra, egyáltalán nem hatástalan.

Vihar előtti csönd honol a mesék földjén, s lehűl a levegő,

a gonosz varázs erősen hat és hamarosan villámlik,

végül e szép világból nem lesz más, csak temető.

Egy röpke pillanat csupán az életünk

Egy röpke pillanat csupán az életünk, vajmi kevés,

és annak is a nagy része gond, szenvedés,

s igen kevés az, ami jó, ami mesés.

Egy röpke pillanat csupán az életünk, egy látomás,

egy vízió, egy illúzió, meg egy rövid álom,

hamar véget ér bennünk a lángolás.

Csipkerózsika álmából mikor ébred

Csipkerózsika álmából mikor ébred fel végre az ember,

s mikor döbben rá, hogy szükségtelennek tartják,

és a gonosz, sötét erőknek bizony nem kell?

Rájön-e a végső pillanat előtt, hogy kihasználták végig,

és most, hogy már gyorsan szabadulnának tőle,

a haláltusáját örömmel, mosolyogva nézik?

Csipkerózsika álmából mikor ébred fel ama alvó tudat,

az értelem vajon hogyan fejlődött ennyire vissza,

és miért nem képes megmutatni a kiutat?

Aki ébren is alszik

Aki ébren is alszik, annak a valóság csak álom,

nem fogja fel a körötte lévő történéseket,

s nem zavarja a nyakába tett járom.

Nem hisz el semmit abból, ami sajnos biz igaz,

s nem akarja megérteni azt sem, amit lát,

számára az igazság soha nem vigasz.

Aki ébren is alszik, annak koromsötét a jövője,

persze a jelene is csupán tragédiák sora,

és kizárólag a félelmet viszi a jövőbe.

Amíg alszik a medve

Amíg alszik a medve, a sötét barlangja mélyén,

s békésen álmodik egy szép zöld rétről,

addig ássák a sírját az erdő szélén.

Teljesen gyanútlanul hortyog és mozog a szája,

álmában habzsol, körötte sok-sok málna,

s szeretné megenni mindet, már ma.

Amíg alszik a medve, sunyin elaltatják örökre,

s már nyúzzák is le a hatalmas bundáját,

véres késekkel a kezükben, röhögve.

Meddig tűri a lélek

Meddig tűri a lélek, hogy eltiporják újból és újra,

folyton megalázzák, elvegyék az életkedvét is,

s mindezt tegyék a jó köntösébe bújva?

Mikor ébred fel végre az altatásból, s az álomból,

mert úgy alszik, mint egykoron Csipkerózsika,

de a lelket ki szabadítja meg az átoktól?

A hiszékenység nem erény, sőt, a gyengeség jele,

a bizonytalanságé, a tudatlanságé, s a félelemé,

felnyílhat egyszer az emberek szeme?

Meddig tűri a lélek a semmibevételt, a fájdalmat,

képes lesz valaha magára találni és ha mégsem,

érdemel-e végül bármiféle szánalmat?

Az élet nem egy álom

Az élet nem egy álom, nem volt az és nem is lesz,

szinte minden napunkat mások osszák be,

s így a sors, sokszor keserűvé tesz.

A legszebb éveink gyorsan elszállnak a semmibe,

s mire észbe kapnánk, már túlontúl késő,

rájövünk, nem jutottunk semmire.

Eközben elkopik a testünk és megfárad a lelkünk,

a vágyaink, a terveink elhagynak minket,

s nem sikerül önmagunkra lelnünk.

Az élet nem egy álom, sokkalta inkább rémálom,

amelyben kevés a jó, a szép és az öröm,

eltűntek, a végzetbe vivő sétányon.

A sötétség jól tud altatni

A sötétség jól tud altatni, s mire eljő a reggel,

az emberek elméje oly furcsákat álmodik,

és elhiszi, hogy szépen él majd egyszer.

A valóságot csupán álomként kezeli sokszor,

és mindazt, amit a szeme valójában láthat,

letagadja, elutasítja, s mérgében tombol.

Nem fogja elismerni, hogy valaha is tévedett,

mivel akkor be kellene vallania a hibáit is,

és elfogadni, hogy feleslegesen létezett.

A sötétség jól tud altatni, a varázsa elveszejt,

csillogást ígér, sikert, minden szépet és jót,

ám mire ébred az ember, mindent elfelejt.

Ébren álmodik

Ébren álmodik az ember a nagy hőség közepén,

álmodozik egy kellemes, egy hűvös helyről,

és úgy érzi magát, mint egy jövevény.

Ébren álmodik arról, hogy mindez csupán álom,

és neki semmi keresnivalója eme pokolban,

mely mindent bevet, hogy neki fájjon.

Ébren álmodik, miközben csurog róla a sós víz,

amely marja a szemeit, marja az egész testét,

s érzi, e szenvedésbe szakad bele a szív.

Minden jó véget ér

Minden jó véget ér és sajnos túlontúl hamar,

sokkalta hamarabb, mint bármily rossz,

a jóval a sors szűkmarkú, fukar.

Legtöbbször szinte észrevétlenül suhan tova,

s úgy száguld el a pillanatok szárnyain,

mint a mesékben a táltosok lova.

Minden jó véget ér, mintha nem is lett volna,

csupán szép álomként őrzi az emlékezet,

s nem érzi, hogy e világról szólna.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30