Saját alkotásaim
A fantáziák bolygóján minden csodás és olyan békés,
a látvány pazar, lenyűgöző, igazán álomba való,
s mindez felfoghatatlanul mámorító érzés.
A fantáziák bolygóján nem létezik rossz, sem gonosz,
van viszont szeretet, megértés, jóság, nyugalom,
az ottlét csakis örömöt és boldogságot okoz.
Akinek tiszta a lelkiismerete, annak az álma is nyugodt,
hiszen nem kavarja fel a lelkét a becstelenség terhe,
és a szíve a jóság terén el még soha nem bukott.
Akinek tiszta a lelkiismerete, az szembe nézhet bárkivel,
nincs oka rá, hogy lehajtsa a fejét és megalázkodjon,
s nem lehet letéríteni a becsület útjáról semmivel.
Az elkábítottak világában kihalóban van az értelem,
a legtöbben már a telefonjaikon élik az életüket,
így a meghódításuk egyszerű lesz, s vértelen.
Kik a képernyőhöz tapadva töltik a mindennapokat,
azok számára nem számít immár senki, semmi,
és hamar felszámolják az élő kapcsolatokat.
Az elme elsorvad, kihalóban van, s meglehet végleg,
minden hatalom vágyálma ez, a totális uralom,
és ez nagyon valószínű álom, de tényleg.
Az emberiség egykori fejlődése a szakadékba zuhan,
s mindaz, ami jó volt, a feledésbe merül örökre,
miközben az idő megállíthatatlanul suhan.
Az elkábítottak világában jóra számítani nem lehet,
sokkalta inkább káoszra és állandó zűrzavarra,
s ez ellen a józanság vajmi keveset tehet.
Tündérország veszte gyorsan közeleg a sok butaság miatt,
az emberi hiszékenység és a félelem a táptalaja ennek,
s a sötétség erői, egyáltalán nem izgulnak emiatt.
Persze, hogy nem, hiszen pont ők okozzák ezt a zűrzavart,
ők rombolták szét az egykori Meseország régi világát is,
és hoztak a békesség nyugalmába vihart, s zivatart.
Elpusztítanak mindent, ami valaha jó volt, szép és szabad,
ami valaha is örömöt okozott, vidámságot, boldogságot,
s el akarják törölni az ég kékjét, a kellemes nyarat.
Tündérország veszte gyorsan közeleg, s a tündérek sírnak,
fejüket lehajtva szomorkodnak, amiért oly tehetetlenek,
és amiért a földi gonosszal, egyelőre nem bírnak.
Az emberek olyan szépeket álmodnak, ám mindhiába,
a valóság nem igazolja a reményeiket, a vágyaikat,
s az életük nagy részét, nem a jóság inspirálja.
Ellenkezőleg, a hazugságok felemésztenek minden jót,
felőrlik a lelkeket, a tudatot, s az igazi igazságokat,
és soha nem emelnek majd mindezek ellen szót.
Az emberek olyan szépeket álmodnak, remény nélkül,
a vágyaik hajtják igába a fantáziájukat legtöbbször,
s mégis kudarcot vallanak, belebuknak legvégül.
Vihar előtti csönd honol a mesék földjén, sokan alszanak,
pihennek a törpök, a tündék, a manók, s az óriások,
és így, behunyt szemmel, semmitől nem tartanak.
Mély álomban pihen a sok király, no meg a sok hercegnő,
a hős lovagok sem küzdenek a hétfejű sárkánnyal,
és ez a csend mindenfelé, szinte már dermesztő.
Csipkerózsika, Hófehérke, Piroska, mind tétlenül várnak,
ahogy vár a rokka, a mérgezett alma és a farkas is,
miközben a fejük felett, sötét felhők szállnak.
Valamennyi mesealak kiesett a szerepéből, s tanácstalan,
kábák a bűbájtól, a nekik beadott mézes méregtől,
amely a számukra, egyáltalán nem hatástalan.
Vihar előtti csönd honol a mesék földjén, s lehűl a levegő,
a gonosz varázs erősen hat és hamarosan villámlik,
végül e szép világból nem lesz más, csak temető.
Egy röpke pillanat csupán az életünk, vajmi kevés,
és annak is a nagy része gond, szenvedés,
s igen kevés az, ami jó, ami mesés.
Egy röpke pillanat csupán az életünk, egy látomás,
egy vízió, egy illúzió, meg egy rövid álom,
hamar véget ér bennünk a lángolás.
Csipkerózsika álmából mikor ébred fel végre az ember,
s mikor döbben rá, hogy szükségtelennek tartják,
és a gonosz, sötét erőknek bizony nem kell?
Rájön-e a végső pillanat előtt, hogy kihasználták végig,
és most, hogy már gyorsan szabadulnának tőle,
a haláltusáját örömmel, mosolyogva nézik?
Csipkerózsika álmából mikor ébred fel ama alvó tudat,
az értelem vajon hogyan fejlődött ennyire vissza,
és miért nem képes megmutatni a kiutat?
Aki ébren is alszik, annak a valóság csak álom,
nem fogja fel a körötte lévő történéseket,
s nem zavarja a nyakába tett járom.
Nem hisz el semmit abból, ami sajnos biz igaz,
s nem akarja megérteni azt sem, amit lát,
számára az igazság soha nem vigasz.
Aki ébren is alszik, annak koromsötét a jövője,
persze a jelene is csupán tragédiák sora,
és kizárólag a félelmet viszi a jövőbe.
Amíg alszik a medve, a sötét barlangja mélyén,
s békésen álmodik egy szép zöld rétről,
addig ássák a sírját az erdő szélén.
Teljesen gyanútlanul hortyog és mozog a szája,
álmában habzsol, körötte sok-sok málna,
s szeretné megenni mindet, már ma.
Amíg alszik a medve, sunyin elaltatják örökre,
s már nyúzzák is le a hatalmas bundáját,
véres késekkel a kezükben, röhögve.
