Szívvel és lélekkel

Szívvel és lélekkel lehet csak csatát nyerni,

ahhoz azonban nem elég vágyakozni,

hanem tenni kell és merni.

 

Legyen az akár egy álom, harcolni kell érte,

kitartóan, becsülettel, s igaz szeretettel,

hogy győzelem legyen a vége.

 

Nem szabad semmit feladni soha, ha fontos,

ne félemlítsen meg a sötétség ármánya,

akkor sem, ha ez a világ mocskos.

 

Ne uraljon el a rettegés, a pánik, s a közöny,

mert akkor el fog veszni a remény is,

s nem marad meg kő a kövön.

 

Szívvel és lélekkel érdemes egyáltalán élni,

jó szándékkal küzdeni, s menni előre,

így a vereségtől nincs miért félni.

girl, thinking, balance-sheet-1000539.jpg

Mély álomban

Mély álomban szundítanak az állatok,

olyankor nem éreznek félelmet,

sem fájdalmat, sem bánatot.

 

Nem látják, hogy körülöttük mi folyik,

nem reagálnak, s nem érzékelik,

az álmuk mégis elfogyik.

 

Már ők sem ugyanazok álmok nélkül,

csupán szőrös, s tollas élőlények,

sokuk bármitől megrémül.

 

Megrémülnek a szellőtől és az esőtől,

felborzolva a szőrüket, s tollukat,

rettegnek mindenféle erőtől.

 

Attól is, melyet legyőzhetnének simán,

amely nagynak láttatja önmagát,

de valójában hitvány, silány.

 

Mély álomban maradva le lesznek ölve,

kizsigerelik majd mindannyiukat,

s meg lesznek sütve és főzve.

 

Ha idejében magukhoz térnének végre,

az álmok nélküli világban küzdve,

nem kerülnének hűtőbe, jégre.

pig 52e0dc444c 1280

A medve

A medve félálomban szundít,

néha a másik oldalára fordul,

álmaiban sok halat elpusztít,

s pihenő gyomra megkordul.

 

Arcán medvemosoly látszik,

s málna illatát érzi orra előtt,

fantáziája érzékeivel játszik,

mozog a szája, enne mielőbb.

 

Míg horkol, léptek zaja hallik,

s belopakodik néhány ember,

miközben az álmok sora zajlik,

végigmérik gyilkos szemmel.

 

Méregetik bundája vastagságát,

mekkora, s mennyi pénzt érhet,

növelné önmaguk gazdagságát,

a medve kegyelmet nem kérhet.

 

Nem fog kapni, ha nem ébred,

a gyilkosok megnyúzzák élve,

s akkor biz többé fel nem éled,

már körbe is állták mind, félve.

 

Hiszen rettegnek nagy erejétől,

hiába alszik, így is tartanak tőle,

halálát tervezték már az elejétől,

bízva, nem hallanak többé felőle.

 

A medve orrát megcsapja a bűz,

a gonosz bűze árad barlangjában,

e rémes szag minden álmot elűz,

felriadva széttépi őket haragjában.

european brown bear 57e4d24442 1280
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.