https://gyulaversei.hu/

A nyugati szél összesodorta

A nyugati szél összesodorta a mocskot, szemetet,

és elárasztotta velük a falvakat, városokat,

az egész világot, utcákat, s tereket.

Eme szenny belepte a virágos kerteket, parkokat,

bejutott minden élőhelyre, a legkisebb résbe,

s elnyomta a segélykiáltó hangokat.

Fuldoklásra kényszerítette az emberek sokaságát,

akik nem hittek még a saját szemüknek sem,

s így eltűrték a tébolyult rohanását.

A nyugati szél összesodorta a gonoszt, s a rosszat,

az elvetemültséget, a kapzsiságot, az árulást,

a hatalomvágy pedig kitart, élethosszat.

A szabadságát vesztett madár

A szabadságát vesztett madár nem örül,

bús, szomorkodik, s életuntan csipog,

hiszen erős rácsok veszik körül.

Magába roskadva az emlékei után kutat,

milyen is volt valaha szabadon élni,

és miért nem talál most kiutat.

Annak idején, amikor a magasban szállt,

s az égen a tündöklő Nap felé tartott,

a természettel szinte eggyé is vállt.

Egy óvatlan pillanatban csapdába esett,

s mielőtt észbe kapott, láncra került,

tudta, ez sok madárral megesett.

Azóta reményre nem talál, csak vegetál,

kap ugyan enni és inni, de csakis rab,

s az összes szép álma messze száll.

A szabadságát vesztett madár nem repül,

és régi önmagának torz mása csupán,

mégis reméli, hogy innen kikerül.

Szeretetet hirdetni karddal

Szeretetet hirdetni karddal, na az aztán igen,

még véletlenül sem tűnik gyűlöletnek,

és bár hihetetlen, de van ilyen.

Rotyog az üstben a méreg, végzetes a hatása,

akik főzik, mindenkinek adnak belőle,

és így jön el a jövőnek halála.

Gyorsan terjed a homály, lebutítva az elmét,

és elvakítva a szemeket örök időkre,

így felemésztve eme világ lelkét.

A jóság és a remény virágait levágják rendre,

az igazság bálái mind a tűzben égnek,

ezzel kényszerítik a szót csendre.

Szeretetet hirdetni karddal, ez egy jó szokás,

könnyű vele lesújtani a valóság fejére,

és az élőkre ez egy nagy csapás.

A bérencek világában

A bérencek világában az árulás természetes,

a számukra a becsület az ismeretlen út,

s amiket tesznek, az mind feltételes.

A világukban a jellemtelenség a megszokott,

lelketlenek, gonoszak, kapzsik és önzők,

s az uralmuk alatt sok az elnyomott.

Képesek bármire, hazudoznak, lopnak sokat,

és mindig kiszolgálják azt, aki fizeti őket,

ám egyszer előlük is elmegy a vonat.

Egyszer leáldozik a csillaguk és el is köszön,

nem lesz rájuk már szükség, soha többé,

kívül kerülnek majd az eddigi körön.

A bérencek világában a sötétség az igazi úr,

náluk nem ragyog a Nap és nem is fog,

soha nem jutnak a pokol tüzén túl.

Amíg ez a világ alszik

Amíg ez a világ alszik, a vihar csak tombol,

fákat tép ki a földből, tetőket szaggat,

és sok életet végleg lerombol.

Dühöngve tiporja a virágokat, s a reményt,

megsemmisíti a búzaföldeket, réteket,

és eltakarja a Napot is, szegényt.

Amíg ez a világ alszik, addig csakis pusztul,

a félelem, a rettegés, eluralkodik szerte,

és ez marad az utódokra jussul.

Emlékek virágai

Emlékek virágai nyílnak a lelkünk mélyén,

van közöttük színpompás és van sötét,

mind ott nőttek, a tetteink fényén.

Van amelyik örökzöld, van hamar hervadó,

van szeretetet sugárzó, van kókadtabb,

s olyan is, amelyik mindig megható.

Van olyan, amelyik megdobogtatja a szívet,

olyan is, amelyiket megtépázott az idő,

s van, amely elérte a legszebb címet.

Emlékek virágai nyílnak a lelkünk mélyén,

mi gondozzuk és ápoljuk valamennyit,

s velünk köszönnek el létünk végén.

A Föld tragédiája

A Föld tragédiája az, hogy rajta él az ember,

az a faj, amely a többi lényt eltiporja,

és amelynek a béke nem kell.

Amely pusztít, rombol, háborúzik és gyilkol,

nem kímél senkit, semmit, sohasem,

s mely minden igazságot titkol.

Amely kizsákmányolja eme bolygó kincseit,

bemocskolja a vizét, a saját életterét,

s végül mégis elveszíti mindenit.

Amely képes a szeretetre, az ölelésre, a jóra,

a megértésre, a cirógatásra, a szépre,

és bizony képes a kedves szóra.

Ez a kettősség jellemzi, a pénz markában él,

egész életében hatalomra vágyakozik,

de a legapróbb történéstől is fél.

A Föld tragédiája, hogy mindezeket hagyja,

ám eljön az idő, amikor visszaüt majd,

s az lesz az ő legcsodásabb napja.

Unalmas már ez a színdarab

Unalmas már ez a színdarab, unják is nagyon,

a nézőknek elege van, s fogy is a türelmük,

amit e darabra költöttek, az egy vagyon.

Mégis ugyanazt játsszák, más köntösbe bújva,

más színészekkel, de ugyanolyan rondán,

s a legelejétől hatalmas hasznot húzva.

A szponzorokat senki véleménye nem érdekli,

úgy vélik, ők egy szuper előadást terveztek,

s ez a mű mindenki csodálatát érdemli.

Unalmas már ez a színdarab, a közönség fújol,

újabban már megdobálják a színészeket is,

ám az sem számít, színre lépnek újból.

A szépről és a jóról írni

A szépről és a jóról írni nem könnyű feladat,

egy idő óta elkezdtek eltűnni a világból,

és egyre csak gyorsul ez a folyamat.

Az útjukon velük tart a szeretet és a remény,

fogja a batyuját a béke, meg az esély is,

látva, hogy az élet milyen kemény.

Mindőjük helyét igyekszik átvenni a gonosz,

amely a fényt szeretné béklyóba zárni,

és mindent, de mindent eloroz.

A szépről és a jóról írni nem egyszerű dolog,

a lélek róluk álmodik, rájuk vágyakozik,

s ez így lesz, amíg ez a Föld forog.

A harag és a gyűlölet

A harag és a gyűlölet uralja a napokat,

ezt az egész, őrületbe borult világot,

mind a kicsiket, mind a nagyokat.

Téboly, megosztottság, kíméletlenség,

közönybe fullad minden perc és óra,

nagy a csalódás, a reménytelenség.

A szeretet, az értelem mikor tér észre,

és mire várnak a reménnyel együtt,

mikor kívánnak reagálni a vészre?

A harag és a gyűlölet mételyezi a létet,

hatásosan pusztít, mert megteheti,

káoszba taszítva az összes népet.

h	K	s	c	p	s	v
	1	2	3	4	5	6
7	8	9	10	11	12	13
14	15	16	17	18	19	20
21	22	23	24	25	26	27
28	29	30