Saját alkotásaim
A szeretet kertjében gyönyörűek a virágok,
az illatuk táncot lejt a simogató széllel,
s ezen módon szépítik meg a világot.
A kertben békesség és nyugalom uralkodik,
a Nap is mindig szívesen időzik errefelé,
s a cirógatással soha nem fukarkodik.
Eme kert gazdái, a szív és a lélek szorgosak,
vigyáznak, nehogy elburjánozzon a gaz,
hiszen a számukra a virágok fontosak.
A szeretet kertjében igazán idilli az állapot,
a boldogság, s az öröm sokat járnak erre,
itt valamennyi lény elfelejti a bánatot.
Senki ne ígérjen más nevében, soha, semmikor,
s ne is vegye a bátorságot, hogy megtegye,
mert a valóság végül úgyis megtipor!
Senki ne higgye, hogy minden csakis jó és szép,
az élet pedig egy babazsúr, egy igazi álom,
s az ég pedig mindig felhőtlenül kék!
Senki ne ígérjen más nevében, az rettentő hiba,
és aki nem méri fel a lehetőségei határait,
azon nem segíthet már semmiféle ima!
Amikor az elme önmagába néz, biz megdöbben,
olyat lát, amit el sem tudott képzelni eddig,
s ezt nem tudja feldolgozni egykönnyen.
Meglátja mindazt a jót, s főleg rosszat, amit tett,
amiket elhallgatott, magába zárt oly régóta,
és meglátja azt, hogy eközben mivé is lett.
Tisztulni kezd előtte a kép, becsapták rendesen,
elámították, eltompították, ostobává tették,
és szégyenében sokat szenved csendesen.
Amikor az elme önmagába néz, nem túl boldog,
ekkor döbben rá, mennyire sokat hibázott,
és főleg miatta alakulhattak így a dolgok.
Az élet egyfajta akadályverseny, amely nehéz,
a legelső pillanattól a legeslegutolsóig,
s a végén körvonalazódik az egész.
Ott derül csak ki, mennyire volt sikeres az út,
az út, amelyen folyvást küzdeni kellett,
s melyen a jövő dőlt el, nem a múlt.
Az élet egyfajta akadályverseny és nem tréfa,
vannak benne persze kisebb pihenők is,
ahol kitisztulhat, mi a verseny célja.
Mindenkinél van jobb, szebb, okosabb, butább,
magasabb, alacsonyabb, félénkebb, bátrabb,
sokkal tehetségesebb és igencsak sutább.
Van kövérebb, soványabb, gyorsabb és lassabb,
erősebb, gyengébb, egészségesebb, betegebb,
igazán jellemesebb, hangosabb, halkabb.
Van jómódúbb, szegényebb, fejet hajtó, harcos,
törekvőbb, önmagát olyan gyakran elhagyó,
némán csendesebb és túlontúl hangos.
Mindenkinél van jobb, csak azt be kellene látni,
s ha sikerülne ezt önmagunknak beismerni,
a valóság sokkalta kevésbé tudna fájni.
Mennyit bír ki egy lélek, amíg küzd e világon,
mennyiféle terhet, gondot kell elviselnie,
s mi mindent muszáj, hogy kiálljon?
Mennyit bír ki egy szív, amely valóban szeret,
mely zord időkben is a szeretteiért dobog,
s fáj neki, ha értük többet nem tehet?
Mennyit képes elviselni az elme nyomás alatt,
mennyi keserűséget, bánatot, csalódást,
s csoda-e, ha egyben maradt ezalatt?
Mennyit bír ki egy lélek, amíg a végtelenbe ér,
az utazása közben számot vethet a sorssal,
vagy még azalatt is csak retteg és fél?
Egy varázslatos estén hegedülni kezd a tücsök,
lágy szellő simogatja a susogó faleveleket,
és a fűben óvatosan lépkednek a sünök.
A kerek arcú Hold mosolya beragyogja az eget,
egy bagoly suhan az éjben, a város lepihent,
ez idő tájt már alszik felnőtt, s gyerek.
A Göncölszekéren utazik az álmodozó remény,
az éjszaka óceánjában békések a csillagok,
s ilyenkor az álmok világa nem szegény.
Egy varázslatos estén, szerte a nyugalom árad,
a szeretet megcirógatja a pihenő lelkeket,
miközben az idő gyors lovakon vágtat.
Ahol hiszékenység uralkodik, ott nem terem béke,
a butasággal karöltve vidáman törnek előre,
s nem látják be, hogy rossz lehet a vége.
Eme páros igen hatékony és jól végzik a dolgukat,
könnyedén elcsábítják az emberek tömegét,
megszépítve az amúgy keserű sorsukat.
Ahol hiszékenység uralkodik, ott a Nap is ragyog,
örökzöldek a mezők, virágok nyílnak szerte,
és az álmokban sem léteznek a fagyok.
A szeretet tengerén a lelkek hajói ringanak,
mind kedves szóra, boldogságra várnak,
ott éri őket az alkony és a pirkadat.
Jó ideje kihajóztak már, reményekkel telve,
és igyekeztek begyűjteni az éltető fényt,
az álmaikat, vágyaikat, nem rejtve.
A szeretet tengerén is dühöng néha a vihar,
s olyankor a hullámok igen rémisztőek,
ám jó esetben, ez elülhet igen hamar.
Az érzelmeit mindenki védi, ahogyan tudja,
elrejti a szívében és a lelke legmélyén,
s mások elől mindvégig eldugja.
Néhanap, amikor ragyog a Nap a kék égen,
s a bizalom szellője cirógatja az arcot,
kinyílnak a virágok is a réten.
Az érzelmeit mindenki védi, óvja önmagát,
a lelki sérülésektől és a csalódásoktól,
nyugodtan átaludva az éjszakát.
