Saját alkotásaim
Gondolatban könnyebb tenni a dolgunkat,
könnyebb vágyakozni, meg álmodozni,
és könnyebb irányítani a sorsunkat.
Könnyebb elviselni a reánk kirótt terheket,
a mindennapi gondokat, problémákat,
a fájdalmakat és a szenvedéseket.
Könnyebb bevallani a szerelmet és imádni,
sokkalta könnyebb ölelni, meg ígérni,
mint mindig az igazunkért vitázni.
Gondolatban könnyebb eljátszani a véggel,
és könnyebb félvállról venni a világot,
mert így nem jár következménnyel.
Unalmas már ez a színdarab, unják is nagyon,
a nézőknek elege van, s fogy is a türelmük,
amit e darabra költöttek, az egy vagyon.
Mégis ugyanazt játsszák, más köntösbe bújva,
más színészekkel, de ugyanolyan rondán,
s a legelejétől hatalmas hasznot húzva.
A szponzorokat senki véleménye nem érdekli,
úgy vélik, ők egy szuper előadást terveztek,
s ez a mű mindenki csodálatát érdemli.
Unalmas már ez a színdarab, a közönség fújol,
újabban már megdobálják a színészeket is,
ám az sem számít, színre lépnek újból.
A láthatatlan kezek játszmája zajlik az időben,
a sakktábla ugyanaz már a kezdetek óta,
és ez a játszma folytonos, időtlen.
A bábok könnyen mozgathatók, úgy, mint rég,
és ami egykoron biztos győzelmet hozott,
benne van a taktikák sorában még.
A figyelemelvonás lényeges rész a játék során,
amíg az aktuális ellenfél nem figyel oda,
addig mattot kap, mégpedig korán.
A láthatatlan kezek játszmája csak a végig tart,
míg elérik a céljaikat, s ősrégi álmaikat,
és utána soha többé nem lesz rajt.
Akinél a nyerő lapok vannak, az irányítja a játékot,
mosolyogva dőlhet hátra és igen elégedetten,
a többiekre pedig a vereség vet árnyékot.
Akinél a nyerő lapok vannak, az biztos a dolgában,
könnyedén veszi a létet, számára szép a világ,
hiszen nem osztozik a vesztesek sorsában.
Az élet nagy sakktábláján, bizony nem könnyű a játék,
furfangosnak és nagyon kitartónak kell lenni,
nehogy a játékos, örök vesztessé váljék.
Biza nem mindegy, hogy melyik mezőre lép az ember,
mivel ha elkapkodja a lépéseit és hibákat vét,
akkor onnan visszautat, többé nem lel.
Az élet nagy sakktábláján, halálig zajlik eme a játszma,
a legtöbben, bizony csúfos kudarcot vallanak,
s egész életük, véglegesen el lesz játszva.
Sakkjátszma az élet, amelyben csak bábuk vagyunk,
lépkedünk, ahogy a tehetségünkből futja,
s ez így megy, amíg meg nem halunk.
Próbálunk igyekezni, de a játékot uralni nem tudjuk,
a szabályok soha nem nekünk kedveznek,
és időbe kerül, mire mindezt felfogjuk.
Sakkjátszma az élet, ám itt, nem a továbbjutás a tét,
s nem csupán a versengés, a játék izgalma,
hanem annál sokkal több, maga a lét.
Bűvésztrükk a szavakkal, biza ármányos játék,
elvonja a figyelmet a valóságról, az igazról,
s ezalatt a háttérben suhan az árnyék.
Az árnyék, amely befolyásolni akarja az elmét,
sokan bele is esnek a fondorlatos csapdájába,
s ezzel a bűvész megvalósítja a tervét.
Átveszi az irányítást és manipulálja a dolgokat,
megtéveszt, elrettent, egyben bűntudatot kelt,
s így könnyen befolyásolja a sorsokat.
Bűvésztrükk a szavakkal, ami sokszor beválik,
észrevétlenül elveszi a szellem szabadságát,
és az azután már csak a végzettel teázik.
Apró kezek, csillogó szemek, huncut mosoly,
a gyermeki lélek játékos, tanulni vágyó,
és csupán nagyon ritkán komoly.
Hancúrozás, birkózás, s bújócska a társakkal,
ugrálás a trambulinon, fogócska a kertben,
és megismerkedés a sok furcsa állattal.
Őszinte öröm és szívből jövő boldog percek,
igazán varázslatos időszak ez a kicsiknek,
s a levegő a közelükben szinte serceg.
Apró kezek, amelyeket a kezeinkkel fogunk,
kíváncsi és minket fürkésző pillantások,
értük, ha kell, áldozatokat is hozunk.
Fehérbe borult a táj, szikrázik a Nap,
s a természet a télből kis ízelítőt kap.
Varázslatos a látvány, ám kissé hideg,
behavazottak a fák, befagytak a vizek.
Az állatok odúikba húzódtak, fáznak,
élelemért ritkán és lopakodva járnak.
Békésen éldegélnek egymás mellett,
érzékeik és életösztönük igen fejlett.
A településeken vidám nevetés hallik,
a szánkózás, csúszkálás javában zajlik.
Építi a hóembereket a kicsi és a nagy,
mindaddig, amíg nem erősödik a fagy.
Fehérbe borult a táj, s közeleg az este,
ismét fent van a Hold szép kövér teste.
A gyerekek elfáradtak, indulnak haza,
finom ételekkel várja őket apa és anya.
A tűzzel játszani korántsem veszélytelen,
sőt, alkalomadtán nagyon is reménytelen.
A tűz nem szereti, ha a lángjaiba nyúlnak,
és azt sem, amikor váratlan szelek fújnak.
Az éghetetlen dolgokért soha nem rajong,
s a területétől távolra nem igazán csapong.
Neki elég az, ami őt igazán naggyá teheti,
s a tűzrevaló izzó parazsa az egekig emeli.
A tűzzel játszani nem értelmes cselekedet,
hisz elégethet ellenséget, jókora seregeket.
Hamuvá változtathatja a becstelen világot,
s azután megszűnnek a gondok, viszályok.
