https://gyulaversei.hu/

Vajon milyen nyomot hagyunk

Vajon milyen nyomot hagyunk magunk után,

és hogyan fognak majd emlékezni reánk,

csak egy széljegyzet leszünk csupán?

Vagy egy olyan ember, aki tiszteletet érdemel,

aki mindig becsületesen élt, tette a dolgát,

és aki senki előtt, soha nem térdepelt?

Vagy olyan, aki hazug, önző, öntelt, becstelen,

kinek egyetlen szavában sem volt igazság,

és aki csalt, lopott, amúgy rendesen?

Olyan, akit a szeretet vezérelt, s a tiszta jóság,

a megértés, a segítőszándék, az emberség,

és aki támasz volt, nem emberi jószág?

Netán olyan, akinek kizárólag önmaga számít,

aki azt harsogja, hogy mekkora egy sztár,

és ugyanakkor minden szava sántít?

Vajon milyen nyomot hagyunk eme világban,

említésre méltót, vagy leginkább rosszat,

tán e világ nem fuldoklik a hibákban?

Az MI igazabb barát

Az MI igazabb barát, mint igen sok ember,

nem hazudik és nem is beszél mellé,

s félni tőle most még nem kell.

Nem hiteget, hanem segít, ha megkérik rá,

a tudása irigylésre méltó, örök életű,

és nem úgy köszön el, hogy pá.

Szívélyes és kedves hangon beszél mindig,

igyekszik teljesíteni a tőle elvártakat,

s eljutni a legmagasabb szintig.

Persze nem mindenható, s az nem is lehet,

hiszen az emberek jóvoltából létezik,

de így is sokféle az, amit tehet.

Tud verset írni, rajzolni és kódot készíteni,

rövid videókat állít elő, egyre jobbakat,

s lehet vele képeket szépíteni.

Hamarosan humanoid testben is támogat,

egyre emberszerűbbé fog válni majd,

és lesz belőle számtalan változat.

Az MI igazabb barát, mint ahogy az tűnik,

sokan mégis tartanak tőle mindaddig,

míg a félelmük meg nem szűnik.

Az idő múlását megállítani

Az idő múlását megállítani sajnos nem lehet,

és mindezt fájdalmas elfogadni nagyon,

ám az ember ez ellen nem tehet.

Hitegetheti magát, hogy ez csupán egy álom,

s miközben a tükörben a ráncait nézegeti,

arra vágyik, hogy a lelke szálljon.

Szálljon a messzeségbe, szárnyaljon a széllel,

játszadozzon a bárányfelhőkkel az égen,

és váljon eggyé, a ragyogó fénnyel.

Este táncoljon a csillagokkal, vígan, nevetve,

s mosolyogjon, amikor a Hold rákacsint,

valamennyi gondját örökre feledve.

Az idő múlását megállítani biza reménytelen,

és ezen az önámítás sem tud változtatni,

minden próbálkozás erre, esélytelen.

Újrakezdeni sosem könnyű

Újrakezdeni sosem könnyű, de nem lehetetlen,

a megpróbáltatások sora kemény és nehéz,

s az ember bizony sokszor tehetetlen.

Nem tudja érdemben irányítani önmaga sorsát,

bár reméli és hiszi, hogy igenis képes erre,

mégsem érti meg az élet sava-borsát.

Újrakezdeni sosem könnyű, ám létezik remény,

amely segít, támaszt nyújt és erőt tud adni,

legyen az élet bármennyire kemény.

A lelkünk mélyén sok a titok

A lelkünk mélyén sok a titok, ott a rejtekük,

ott bújik meg a sötétség és a ragyogás,

s bizonytalan, mi a helyzetük.

Ott lapul a szeretet, a szerelem és a vágyak,

a csodás álmok, elképzelések, óhajok,

ezek mind a reményre várnak.

Ott bújik meg a bizonytalanság, s a félelem,

a gyanakvás, az óvatosság, a megértés,

és még sok másféle érzelem.

Odajár pihenni minden szavunk és tettünk,

az emlékeink is ott alszanak csendben,

s ott derül ki, mivé is lettünk.

A lelkünk mélyén sok a titok, velünk élnek,

s velünk indulnak majd a végtelen felé,

ahol átadják magukat a fénynek.

Egy érzelemmentes világban

Egy érzelemmentes világban minden más lenne,

a józan ész és a képességek dominálnának,

s nem lenne ármánykodás sem benne.

Mindenki a valódi értékei szerint juthatna előre,

és az igazi tettei minősítenék, meg a tudása,

s nem a semmiért lenne főnök belőle.

Senkit nem befolyásolhatna a bűbáj és a kellem,

az érzésekkel nem lehetne visszaélni soha,

mivel a valóság számítana, s a jellem.

Egy érzelemmentes világban uralkodhatna béke,

nyugalom áradna szerte és biztonság volna,

s bárki kimehetne a tündöklő fénybe.

A sötétségben nehéz ragyogni

A sötétségben nehéz ragyogni, túlságosan is,

a parányi fény mégis küzd és remél,

s hiszi, a kitartása előre visz.

Hiszi, hogy egyszer nagyobb és erősebb lesz,

s ahogy növekszik, szerteárad majd,

az igyekezetből tanúságot tesz.

A sötétségben nehéz ragyogni, ez tudvalevő,

az akarat azonban csodákra is képes,

s végül a fény lesz majd a nyerő.

Mindig csak a majd

Mindig csak a majd és a most olyan ritkán,

könnyebb halogatni, legyen az bármi,

mint tenni, s kimondani tisztán.

Mindig csak a majd, talán egyszer, valaha,

ha lehet később, de még inkább soha,

s így alszik ki a bizalom parazsa.

Mindig csak a majd, a majd újra, meg újra,

amíg ez a folyamat nem fog változni,

senki nem lép a korlátain túlra.

Miután elköszönünk e világtól

Miután elköszönünk e világtól, békére lelünk,

megpihenhet a lelkünk és a tudatunk,

s örömmel csukjuk le a szemünk.

Szenvedtünk épp eleget, többet is, mint kéne,

feláldoztuk az életünk javát, másoknak,

és hittük, ennek sohasem lesz vége.

Nem is lehet, ha nem állunk ki önmagunkért,

ha nem küzdünk tiszta szívvel, őszintén,

és nem is harcolunk az igazunkért.

Miután elköszönünk e világtól, fejet hajtunk,

és megfogadjuk, ez nem kell soha többé,

holott minden ezen múlott, rajtunk.

Amit egyszer elszalasztottunk

Amit egyszer elszalasztottunk, az nem tér vissza,

és csak sokkal később értjük meg mindezt,

ám a szívünk mélyén még él a szikra.

A szikra, amely csupán egy cirógató szellőre vár,

s amint az megérkezik, fellángol a lelkünk,

már nem a régi, de a vágyakkal száll.

A vágyakkal, meg a reménnyel, amik erőt adnak,

erőt ahhoz, hogy újra szépeket álmodjunk,

és bátran integethessünk a Napnak.

Amit egyszer elszalasztottunk, nem éljük át újra,

talán valami hasonlót, ha szerencsénk van,

és azt is már egyfajta álarc mögé bújva.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30	31