Saját alkotásaim
Az életünket végigkíséri számtalan égető fájdalom,
amelyeken bizony nagyon nehéz túllépni,
és nem segíthet semmiféle szánalom.
Az életünket végigkíséri megannyi keserű pillanat,
azonban erősítheti a lelkünket a szeretet,
és a remény által eljöhet a pirkadat.
Hideg téli éjszakán, amikor a csend a körútját járja,
és hófehér takaró lepi be az utcákat, tereket,
nyugalom telepszik az alvókra, a tájra.
Hideg téli éjszakán, amikor még a szél sem mozdul,
s a fák ágain pihennek a mosolygó hópelyhek,
az estét eme csodás látvány ejti foglyul.
Lehullott a hó, fehérbe borult a táj, a bokrok, a fák,
a hegyek, a völgyek, s a nemrég virágos rétek,
a városok, falvak, tanyák, a mocsaras láp.
Lehullott a hó, fehérbe borult a táj, beköszönt a tél,
a szél fúj, az állat és növényvilág pihenőre tér,
s a téli mesék sokasága újfent életre kél.
Lehullott a hó, fehérbe borult a táj, az este kacsint,
felragyogtak a csillagok, a Hold útjára indult,
és nyugalom, békesség honol odakint.
Magánrepülőn utazva, felülről nézve, szép ez a világ,
nem láthatóak a gondok és a kínzó szegénység,
s eme tényekről oly feleslegesek is a viták.
Aki a gépen ül, az semmit nem érez meg mindebből,
neki lényegtelen mindez, hisz mindene megvan,
és flegma, lekezelő a véleménye minderről.
Önmaga bulikra jár, rendezvényekre és sok estélyre,
a házai, kastélyai, birtokai, óriásiak, hatalmasak,
s neki nem kérdés, hogy miket is eszik estére.
Ahogyan az sem, hányszor jár üdülni és kaszinókba,
mikor repülhet át a kedvenc sajtjáért Párizsba,
vagy mikor indulhat pénz mosni Monacóba.
Természetesen elvárja a köznéptől a klíma védelmét,
azt, hogy az emberek mondjanak le mindenről,
és soha ne firtassák e magas eszme értelmét.
Tűrjék az igát engedelmesen, örüljenek a háborúnak,
ne sírbakoljanak, amiért az adójukat elherdálják,
és értsék meg, egyes körök így háborúznak.
Mondjanak le a húsokról, a tejről, s mindenféle jóról,
egyenek műhúst, bogarakat, vagy inkább semmit,
ne is létezzenek és értsenek a hatalmi szóból.
Magánrepülőn utazva csodás az összes perc, pillanat,
folyik a pezsgő, a whisky és mindig ragyog a Nap,
ám egyszer mindenkihez bekopog az alkonyat.
A gonosz sosem fog beletörődni a vereségbe, a kudarcba,
és abba, hogy szembe mer szállni vele a fény serege,
mert nem bírja elviselni, hogy inog a hatalma.
Ideges, feszült és legfőképpen mérges, mert vesztésre áll,
pedig mindig mindent bevetett, háborúkat, ármányt,
ám győzelmi reménye hamarosan a semmibe száll.
A gonosz sosem fog beletörődni az uralma gyengülésébe,
inkább feláldozza az egész világot, ezúttal véglegesen,
és alantasan reagál a jónak minden rezdülésére.
Egy szegény ember jobban átérzi mások fájdalmát,
meg tudja érteni az elesettek szomorúságát,
és nem használja a hamisság álarcát.
Egy szegény ember lelke sokat kibír, sokat szenved,
ám szenvedés közben is képes őszinte mosolyra,
s míg él, a reményeiből sosem enged.
Tiszteletre méltó az, aki mindig kiáll az igazságért,
a becsületért, az elesettekért, a gyengékért,
és sokat próbál tenni a boldogságért.
Aki kiáll a becsapottak, a kizsákmányoltak mellett,
aki képes reményt vinni a reménytelenségbe,
s aki bármikor megteszi, ami tőle telhet.
Aki nem nézi tétlenül a hamisságot, a sok ármányt,
a számtalan gaztettet, a rengeteg manipulációt,
és aki a fényt látja, nem a gonosz sárkányt.
Tiszteletre méltó az, aki kiáll önmagáért is, ha kell,
aki lovagként védi meg eme sérülékeny világot,
s csak akkor örül, ha gazságra már nem lel.
Hideg, csillagfényes éjszakán, amikor a Hold ragyog,
útra indulnak az álmok a fantáziák világába,
és nem állíthatják meg őket a fagyok.
Hideg, csillagfényes éjszakán, amikor a csend hallik,
s amikor szinte megáll az idő a végtelenben,
ember és természet, békességben alszik.
Amikor mérgező gombák kerülnek bele a kosárba,
és igyekeznek megbújni a sok ehető között,
akkor az étel nem sikerül túl csodásra.
Amikor mérgező gombák kerülnek le a gyomorba,
akkor bármily finom is volt az ebéd, vacsora,
az étkező fájdalmasan juthat a pokolba.
Forró a kása annak, aki nem fújja meg főzés után,
és aki nem bírja kivárni, hogy lassan kihűljön,
s miután megégeti a nyelvét, csak néz furán.
Forró a kása annak, aki fortyogás közben kóstolja,
és hiába is iszik hideg vizet enyhítésre vágyva,
a fájó szenvedésért semmi nem kárpótolja.
