Saját alkotásaim
Sose adjuk fel, különben elvesznek az álmaink,
minden percünk gyorsan a semmibe száll,
és búcsút intenek az áhított vágyaink!
Sose adjuk fel mindazt, mit a szívünk szeretne,
s ne féljünk megküzdeni önnön céljainkért,
hisz ez egy jobb és szebb világ is lehetne!
Egy életet összefoglalni nem könnyű sohasem,
beszélni róla nehéz, a lélek őrzi a titkokat,
és csak az számít, mi van odabent.
Egy életet összefoglalni nem is mindig sikerül,
főképpen, ha az elme önmagába zárkózik,
s hogy úgy mire képes, talán kiderül.
Hőbörgő háborgók háborognak hamis hírek által,
a hamisságnak a héjái homályban tartják őket,
s már mennének is harcolni, kézzel-lábbal.
Hőbörgő háborgók háborognak háborús időkben,
és hörgő hatalmi tébolyban égve hadakoznak,
a hiszékenység a butasággal együtt időtlen.
Az álomvilágnak vége, eljött a valóságnak kora,
reánk köszöntött a sötét gonoszság ideje,
és ennek nem fog vége lenni soha.
Az álomvilágnak vége, ideje felébredni gyorsan,
mert ha ez nem sikerül és tovább alszunk,
mind odaveszünk, szépen, sorban.
Jobb az óvatosság, mint fejjel menni a falnak,
és jobb tájékozódni, mint csapdába esni,
hisz eme világon igen sokan csalnak.
Jobb az óvatosság, mint súlyos sebet szerezni,
sebet a testen, a lelken és a becsületen is,
ennél sokkal jobb nevetni, s szeretni.
Ne más mondja már meg, hogy mit gondoljak,
miket érezzek, hogyan küzdjek a sorssal,
és mely dolgokat kell megfontoljak!
Ne más mondja már meg, hogyan is élhetünk,
mikor szerethetünk és legfőképpen kiket,
s mik azok, amiktől csakis félhetünk!
Ne más mondja már meg, vehetünk-e levegőt,
vagy miket kezdhetünk a saját testünkkel,
és mikor látogassuk meg a temetőt!
Ne más mondja már meg, kik és mik vagyunk,
mindez égeti az emberek lelkét, de hiába,
nem akarják meghallani a szavunk!
Csodálatos kis életközösség található a parkban,
örvös gerlék, cinegék, verebek, s tengelicek,
itt érzik jól magukat, a városi zajban.
Itt élik a mindennapjaikat, az utódaikat nevelik,
ahogy a fekete rigók, s a dolmányos varjak is,
naphosszat csak az élelmüket keresik.
Eme parkban fészkel a szajkó és a balkáni gerle,
a háztetőkön a házi galambok vertek tanyát,
s igen sokszor ott áznak, az esőtől verve.
A harkályok gyakran benéznek a fákat vizsgálva,
s naponta tartanak rovarvadászatot a fecskék,
így válaszolva az életben maradás titkára.
Csodálatos kis életközösség található a parkban,
a seregélyek szintén gyakori vendégek erre,
beköszönnek, ha kint, a mezőkön baj van.
A kedvesség nem kerül semmibe, a szíven múlik,
a lelkek tisztaságán és a valódi emberségen,
s mindez sötét köntösbe soha nem bújik.
A kedvesség nem kerül semmibe, tisztán ragyog,
fennen hirdeti a jót, a szépet, a boldogságot,
és általa lesznek csodásabbak a napok.
Tömegek fognak gyászolni, a szabadság sírba száll,
s vele tartanak a barátai, a remény és az esély is,
az emberiségre egy sötét, gonosz világ vár.
A koporsóik már régóta készen állnak, rájuk várva,
a hiszékenység és a félelem készítették elő őket,
s a gyávaság fekteti mindőjüket eme ágyba.
Tömegek fognak gyászolni hamarosan, könnyezve,
s már nagyon bánják azokat a napokat, éveket,
amikor siettek engedelmeskedni fejvesztve.
Az élet igazságtalan és gyakorta a jókat bünteti,
a gyengéket, az elesetteket, a sebezhetőeket,
s nem igen hagyja az igazságot küzdeni.
Azt sem hagyja, hogy magára találjon a remény,
és a sors vigaszt nyújtson a sérült lelkeknek,
emiatt szenved is az a számtalan szegény.
Az élet igazságtalan, nem meglepő, ilyen is volt,
szűkmarkú és fukar az álmok beteljesítésével,
sokak számára soha nem a sikerekről szólt.
