Az emlékezés napjai beköszöntek, ismételten, újra,
és uralják fogják a következő napok perceit,
a fénylő gyertyalángok mögé bújva.
Apró lángok lobbannak fel egymás után a sötétben,
érzések indulnak útjukra a lelkeket cirógatva,
és egymásra találnak, fájó ölelésben.
Mint éles penge, hasít a gyász és a tüze forrón éget,
s miközben ezen lángok a magasba szállnak,
az ember úgy érzi, ez nem érhet véget.
Az emlékezés napjai velünk élnek, s velünk halnak,
és az utolsó pillanatig emésztenek mindőnket,
amíg a lelkünkből végül ki nem halnak.