Saját alkotásaim
A szeretet honában semmiféle rossz nem létezik,
rengeteg az öröm, a vidámság és a nevetés,
s valamennyi érzés szívből érkezik.
Segítségben hiány nincsen, a jó szándék állandó,
nincs feszültség és a nyugalom természetes,
s a szürke napok egyike sem fárasztó.
A szeretet honában az élet varázslatos és csodás,
nincs mitől félni, nem kell rettegni sohasem,
s errefelé, az őszinte tisztelet a szokás.
Mindenki vágyik valamire, boldogságra, jóra, szépre,
s arról álmodik, hogy egyszer el is éri mindezt,
csak a szerencse mellé állna már végre.
Mindenki vágyik valamire, sikerre, felhőtlen örömre,
igaz szeretetre, szerelemre, s egy jobb világra,
amelyben békességben élhetne örökre.
A szünidő végeztével, a Riogatás újra az útját járja,
és igyekszik bekopogtatni valamennyi ablakon,
örvendezik a szíve, ha a rettegést látja.
Szélesen mosolyog, amikor megfelelő alanyra talál,
akivel el tudja hitetni, hogy eme világnak vége,
s a szörnyűségekben soha nincs határ.
Belül kuncog, mikor a szerencsétlen könyörög neki,
mondván, hogy bármit megtesz, bármit elfogad,
s végül mindenét a kínzója kezébe teszi.
A Riogatás ennyivel nem éri be, neki mindenki kell,
nem adhatja alább, hiszen nem ezzel bízták meg,
és amíg nem teljesít, békességre nem lel.
A szünidő végeztével megkezdődik az őszi learatás,
az elvetett magok termése immár leszedésre vár,
ám muszáj sietni, mert nagy a lemaradás.
A sötétség leple ügyesen elrejti az éjszaka lényeit,
s így azok láthatatlanul vadásznak, ölnek,
elkerülve a nappalok tiszta fényeit.
Ha nappal tennék mindezt, csökkenne az esélyük,
hisz valamennyi áldozat megláthatná őket,
és hihetetlen harag zúdulna feléjük.
A sötétség leple rémületet, rettegést, félelmet kelt,
s amennyiben nem süthetne ki többé a Nap,
az éjsötét tudná, máris háborút nyert.
Vajon tényleg vár reánk a fény, az utunk végén,
s valóban tovább élhetünk egy szebb helyen,
vagy itt maradunk a sötétség mélyén?
Át tudjuk-e lépni azt a láthatatlan átjárót végül,
amelyen túljutva minden rossznak vége lesz,
és minden tragédia örökre megszépül?
Vajon tényleg vár reánk a végtelennek a békéje,
vagy mindez csupán álom és nem lehetséges,
és sohasem jutunk a kínjaink végére?
