Saját alkotásaim
Az elkényelmesedett elme megpuhítható könnyen,
irányítható, félrevezethető és megtéveszthető,
nem sziporkázik, csak éldegél csöndben.
Elvan a maga kis keretei között, s bámul a világra,
gondolkodás nélkül elhiszi amit hall, mindig,
nem ellenkezik, s nem bocsátkozik vitába.
Az elkényelmesedett elme befolyásolható nagyon,
elfogad minden valótlant, az igazat kevésbé,
és minderre talán rá fog jönni egy napon.
Mikor valaki fiatal, még hevítik az édes álmok,
teli van reménnyel és forró vágyakkal,
s nem sejti, a világ milyen álnok.
Mire rádöbben a valóságra, sajnos bizony késő,
számtalan kudarc éri, sok sebből vérzik,
és rájön, az útja nem lesz fénylő.
Ellenkezőleg, igen sok nehézség gyötri a lelkét,
rengeteg gondja akad és sokat csalódik,
s elveszni látja valamennyi tervét.
Mikor valaki fiatal, nem hisz az előtte járóknak,
a tanácsaikat kineveti, butaságnak tartja,
és elhiszi, soha nem bánkódhat.
Nem lehet szeretetet venni, azt ki kell érdemelni,
meg kell dolgozni érte, jó szívvel, tettekkel,
és minden lépést fontos mérlegelni.
Az igazi szeretet őszinte, segítőkész, ragaszkodó,
támogató, melengeti a lelket gondok idején,
és soha nem erőszakos, parancsoló.
Nem lehet szeretet nélkül élni és nem is érdemes,
túlontúl rideg, kemény, s kegyetlen világ ez,
melyben a szeretet nagyon is lényeges.
Nagyon nehéz elfogadni, hogy elkopik az ember,
és hiába tesz meg bármit, mindez ellen,
lelki békére, nyugalomra nem lel.
Egyre több minden fáj, s fátyolossá válik az elme,
szétfoszlanak a gyermeki, fiatalkori álmok,
és semmivé válik mindenki terve.
A test jóval kevesebbet bír és egyre csak gyengül,
a felfogóképesség csupán árnyéka magának,
s már egy fuvallatra is félve rezdül.
Nagyon nehéz elfogadni, hogy közeleg a végünk,
pedig nincs választási lehetőség, nincs kiút,
s végül kiderül, mennyit is értünk.
A felszín alatt, a mélyben, forrón izzik a láva,
mindez a felszínen egyelőre nem látszik,
s nem érződik, hogy közeleg a dráma.
Fönt ugyanolyan szürkék a napok, semmi baj,
alant fortyogva kavarog a düh és a harag,
s hamarosan egyre erősebbé válik a zaj.
Eme zaj nem csitul, ellenkezőleg, hangosabb,
a hallatán félelem járja át az élőlényeket,
s ők érzik, menekülni most hasznosabb.
A felszín alatt ősidők óta rettentő erő rejtőzik,
s ott, bezárva várja a megfelelő pillanatot,
amikor az iszonyatos kitörése kezdődik.
A szeretet és a jóság átsegíthetnek a nehézségeken,
könnyebbé tehetik az életet, a mindennapokat,
s talpra állíthatnak vidáman, egészségesen.
Mindkettő erőt adhat a fájó, megsebzett lelkeknek,
begyógyíthatják a szív sebeit, vigasztalhatnak,
és általuk a szenvedők is békét lelhetnek.
A szeretet és a jóság nélkülözhetetlenek e világon,
támaszuk nélkül az ember oly elesetté válhat,
és nehezen boldogul, bármit is csináljon.
Kinek ne fájna valami ebben a világban,
és kinek nem telt még be az a pohár,
miközben megküzd a vitákban?
Ki az, aki nem szenvedett még el eleget,
akire nem mosolygott rá a szerencse,
s nem kapott még hideget-meleget?
Hogyan is lehet túlélni annyi gyűlöletet,
amely képes lenne kiirtani a világot,
és fenntartja a hazug bűvöletet?
Van-e olyan, kinek a lelkét nem tiporták,
és nem alázták meg, nem nyomták el,
míg odafönt tartottak a tivornyák?
Kinek ne fájna mindez, van olyan valaki,
van, aki ne érezné, hogy kihasználják,
és közben elpárolognak a javai?
Mindenki vívja a saját harcait az életének útján,
legtöbbször keserves e harc, néha kevésbé,
ám senki nem változtathat a múltján.
Az embernek gyakorta önnönmagával van baja,
és ezeket a bajokat megoldani igen nehéz,
s nehezen csendesül el a lélek zaja.
Mindenki vívja a saját harcait, de sokszor hiába,
és mikor nem sikerül változtatni a sorson,
a fájdalom hangjai szállnak a világba.
Minden rossz véget ér, de nem mindegy mikor,
s nem mindegy hogyan, mert az is számít,
túl sok volt már az eltiprás, a szigor.
Azonban, ahogy a sötétség után is felkel a Nap,
s ahogyan a kiégett rét feléled az esők által,
úgy a világ is új reményt, új esélyt kap.
Minden rossz véget ér, ám a nyoma megmarad,
s örökre beégve a lelkekbe emlékeztet majd,
a jó, az elnyomás ellenére is fennmarad.
Mindenkinek vannak gondjai, amik felőrlik a lelket,
kisebbek, nagyobbak, fájdalmasak és kínzóak,
s miattuk az ember nyugalmat nem lelhet.
Nincs igazán olyan, hogy teljesen felhőtlen pillanat,
és tökéletes békesség sem létezik, s nem is fog,
minden álom semmivé válhat egy perc alatt.
Mindenkinek vannak gondjai, amik elkísérik végig,
amelyektől nem tud megszabadulni talán soha,
s melyek miatt a szív folyamatosan „vérzik”.
