Saját alkotásaim
Mindenbe bele lehet fáradni, de úgy nagyon, igazán,
és meglehet unni bármit, akár magát a létet is,
amíg nem tudunk túllépni a világ zsivaján.
Mindenbe bele lehet fáradni, rosszból mindig akad,
az emberek lelke gyakorta olyan terheket cipel,
amibe a fájó szívük majdnem beleszakad.
Egyszer minden fejezet lezárul, jól, vagy rosszul,
örömtelien, boldogan, netalán fájdalmasan,
kinek mit hoz a sors, egész élethosszul.
A fejezeteket az élet írja, szívvel, vérrel, könnyel,
és mindenkinek mást rejtenek ezek a sorok,
amit majd végül is, a végzet lekönyvel.
Egyszer minden fejezet lezárul, a könyv elkészül,
s mielőtt lecsukódik eme könyvnek a fedele,
az utolsó percben a rossz is megszépül.
Maszk mögé bújva nem a valóság látszik,
és nem is az igazság tündököl fényesen,
az elmével csakis a hamisság játszik.
Arc nélküli világban mindenki egy senki,
nem ember, nem lélek és nem élőlény,
olyasféle, kiket oly könnyű megvetni.
Az engedelmesség a gyengék miatt élhet,
miattuk szenved az értelem rengeteget,
és a tisztánlátás bizony miattuk félhet.
Maszk mögé bújva fog elpusztulni a világ,
mivel a rettegés és a félelem hatalmas,
az ostobák sírjain soha nem nő virág.
Félrenézve sokkal könnyebb elviselni ezt az életet,
egyszerűbb tudomást sem venni semmiről,
és lekicsinyíteni a valóságos tényeket.
Így nem kell meglátni a sok szenvedést, a kínokat,
a kizsákmányolást, a végtelen kihasználást,
a butaságot és a nekünk megásott sírokat.
Nem kell szembesülni azzal, biz gyengék vagyunk,
és mániásan ragaszkodunk a megszokotthoz,
miközben esélyt az életre nem is kapunk.
Nem kell látni, hogy igazából nincs szükség reánk,
szükségtelen lények vagyunk, sőt, élősködők,
s kik ezt mondják, halált hoznak miránk.
Ám nem csupán miránk, hanem a gyermekekre is,
elvéve a jövőjüket végleg, megölve a reményt,
és elvárva a teljes engedelmességet csakis.
Nem kell látni, hogyan ölik le az állatok sokaságát,
s fosztanak meg a természetes élelmiszerektől,
elvárva eme kegyetlenségük elfogadását.
Nem fogja bántani a szemünket a víznek a hiánya,
s amikor ez bekövetkezik megtervezett módon,
már hiába kiáltjuk a fájdalmunkat a világba.
Nem kell szembesülnünk a manipulációk sorával,
és nem kell látnunk a valóságot, az igazságot,
s nem kell küzdenünk elménk homályával.
Félrenézve sokkal könnyebb eltűrni az egész létet,
és lemondani a szabadságunkról szemlesütve,
majd megszégyenülve várni a sötét véget.
A léleknek nincs szüksége a bántásra, a semmire,
a rosszra, a sértegetésekre és a gonoszra,
hiszen azok nem visznek messzire.
Nincs szüksége az ármányra, s az irigységre soha,
ahogyan nincs a hamisságra, aljasságra sem,
mert azok nem vezetnek végül sehova.
A léleknek nincs szüksége hitegetésre, s ámításra,
van viszont szeretetre, boldogságra, örömre,
amelyek őt magát veszik számításba.
Sokan a saját szemüknek sem hisznek, hiába néznek,
s hiába látják a valóságot újra, újból és újfent,
továbbra is kételkednek és tovább félnek.
A szívükhöz, a lelkükhöz, közelebb áll a mesék világa,
sokkal egyszerűbb szemeiket lehunyva álmodni,
és óhajaikat, fájdalmaikat kiáltani a világba.
Egyszerűbb nem elfogadni az igazságot és a tényeket,
sőt, megnyugtatóbb is, hisz nem jár bűntudattal,
ezen okból célszerű nem hallani a lényeget.
Sokan a saját szemüknek sem hisznek, nem is fognak,
mivel könnyebb letagadni a Napot is a kék égről,
mint elejét venni a hamisságnak, rossznak.
Milyen jó is volna egy békés, szép világban élni,
egy olyanban, amelyben állandó a szeretet,
és amelyikben nem kellene soha félni!
Melyben a tisztesség és a becsület természetes,
az emberek összetartanak jóban-rosszban,
s amelyben a boldogság nem feltételes!
Mely világban egészséges mindenki, kicsi, nagy,
a nap minden perce vidámsággal telítődött,
s efelől kétséget az élet soha nem hagy!
Egy olyanban, amelyben nem a pénz a hatalom,
az álmok és a vágyak mindig beteljesülnek,
s mindenki dönthet magáról szabadon!
Milyen jó is volna mindezeket egyszer megélni,
átérezni, hogy fontosak vagyunk másoknak,
s idősebb korunkban minderről mesélni!
Elsuhant egy újabb év, teli volt rosszal és jóval,
nehézségekkel, félelmekkel, s néha igaz szóval.
Az ember mindig jóra vágyik és valami szépre,
élhetőbb életre, amelyben nyugodt lehet végre.
Biztonságra mindenkor és simogató reményre,
egy sokkalta jobb év jöjjön, a búcsúzó helyébe!
A hiszékenység sosem vezet jóra, rossz útra terel,
be tudja csapni az elmét bárhol és bármikor,
ám a kudarcokért az ember önmaga felel.
A hiszékenység sosem vezet jóra és sírba is tehet,
általa elvész a bizalom, elveszhetnek a javak,
s mindaz ami szép volt, semmivé lehet.
Mindenki másra fogékony, ki a rosszra, ki a jóra,
van, aki a szeretetre, míg mások a gonoszra,
s van, ki a napsütésre, míg mások a hóra.
Mindenki másra fogékony, ki milyen és mit érez,
van, akinek a lelke a fontos, másnak a szíve,
s van, aki előbb üt, míg más előbb kérdez.
Mindenki másra fogékony, ki a létre, s ki a végre,
ki a hazugságok tömegére és ki az igazságra,
ki a rögtönzésre, ki pedig a józan észre.
