Saját alkotásaim
Tűnjön el a rossz, a gonosz, s mindenféle ármány,
valamennyi lélekromboló és pusztító dolog,
s nem kell nekünk semmiféle járvány!
Nincs szükségünk arra, hogy korlátozzák a létünk,
befolyásolják a gondolatainkat, az érzéseinket,
és folyamatosan csak kitoljanak vélünk!
Tűnjön el a rossz, a gonosz, ezúttal végleg, örökre,
és ragyogjon fel a fény a hosszú sötétség után,
s legyen végre mindenkinek oka az örömre!
Vannak, akiknek a mások fájdalma kéjes öröm,
és a mások szenvedését boldogsággal nézik,
ám egyszer a sors nékik is visszaköszön.
Vannak, akiknek minden rossz, semmi nem jó,
örök frusztráltságukat másokon vezetik le,
s számukra a világ is csak fájdalmas szó.
A szavak néha veszélyesebbek, mint egy valódi fegyver,
kegyetlenül meg tudják sebezni az ember lelkét,
és manipulálnak vele minden este, reggel.
Szavakkal fedik el a valóságot, leplezik el a sok rosszat,
szavakkal ármánykodnak az igazság ellenében,
és teszik ezt állandóan, egész élethosszat.
A szavak néha veszélyesebbek, mint egy gyilkos méreg,
az végezhet hamar, a szavak sokáig kínozhatnak,
és ez így marad, amíg csak emberek élnek.
Érdemes ragaszkodni valamihez, ha az már nem jó,
legyen az bármi, az életvitel, vagy a megszokás,
és miért van az, hogy másról nem lehet szó?
Biztos, hogy annyira tökéletes volt ez idáig minden,
annyira, hogy foggal-körömmel védeni kellene,
s létezne, hogy jobb lehetőség már nincsen?
Érdemes ragaszkodni valamihez, akkor is, ha rossz,
ha csak szenvedésből állnak ki a mindennapok,
s ha mindez, egy soha véget nem érő hossz?
Ez a világ, amelyben élünk, maga a földi pokol,
amelyben sok a szenvedés és a gyötrelem,
az igazságtalanság, no meg a nyomor.
Kevés a szeretet, a jóság, az emberség, s a béke,
a tisztesség, a becsület, az igaz, adott szó,
és ennek láthatóan soha nem lesz vége.
Az egyszerű emberek egész élete terhekkel teli,
eladósítások, kényszerítések és elpusztítás,
persze ebben egy kis réteg, az örömét leli.
Ez a világ, amelyben élünk, nem a jóság világa,
hanem az önzésé, a kapzsiságé és a gonoszé,
a Mennyország, az összes rosszat kizárja.
Nem agymosás kell, hanem békésebb és szebb napok,
ragyogóbb Nap az égen, ezüstös Hold az éjben,
kacarászó kicsik, s nyugodtabb nagyok.
Nem agymosás kell, hanem tiszta igazság és becsület,
a valóság elismerése, a jóság, s a szeretet ereje,
a megfontoltság, nem a forró hevület.
Nem agymosás kell, hanem emberséges és jobb világ,
olyan, melyet nem a rossz, vagy a gonosz ural,
s amelyből kihalnak az értelmetlen viták.
Nem agymosás kell, hanem egészség, vidám emberek,
megértés, segítőkészség, értelem, s élhető élet,
melyben a rosszakarók, a porban fekszenek.
Könnyű két kézzel szórni a mások pénzét, de mennyire,
ilyen módon teszik tönkre a normális életet, létet,
s a kegyetlenségért sem mennek messzire.
Mindazon javakat, amelyeket megkeresnek az emberek,
nem gyógyításra, tanításra, vagy közjóra fordítják,
persze adókból, háborúkból van rengeteg.
Eltiporják a szabadságot, béklyóban tartják az értelmet,
eltitkolják mindazt, amiről a népnek tudnia kellene,
és lesöpörnek minden igazságot, sérelmet.
Szándékosan káoszba ölik a világot, hogy uralni tudják,
és nem nyugszanak addig, amíg a célt el nem érik,
s míg a koporsófedelet, a világra nem csukják.
Könnyű két kézzel szórni a mások pénzét a sok rosszra,
és lerombolni az eddig megszokott életszínvonalat,
rabláncot téve a lelkekre, örök élethosszra.
A Nap ragyogása sem szünteti meg a kínt és a fájdalmat,
nem csökkenti a légszomjat, az álmatlanságot sem,
s emiatt a lélek, már nem igazán szárnyalhat.
Erre rátetéznek a folyamatos gondok és a külső hatások,
a szakadatlan idegeskedés mindenképpen csak árt,
s a napszakok között is elmosódnak a határok.
A Nap ragyogása sem szünteti meg a pánikot, a félelmet,
ahogyan az ármányt, a rosszat, vagy a gonoszt sem,
és nem tudja feltámasztani, a halott értelmet.
Nem a jó dolgokat kell megszüntetni, hanem a rosszat,
és legfőképpen azok kiváltó okait és kitalálóit,
kik a pokolban égjenek, időtlen hosszat.
Nem a jó dolgokat kell megszüntetni, nem, az őrületet,
a tébolyt, a hiszékenységet, az állandó félelmet,
és a gonoszt imádó, elvakult csődületet.
A mennynek kapujáig meg kell járni a poklot sokszor,
muszáj túlélni minden rosszat és borzalmasat,
miközben ez a tébolyult világ tombol.
A mennynek kapujáig meg kell járni a poklot ezerszer,
elviselni a kínokat, az igazságtalanságok sorát,
s eltűrni az aljasságokat nemegyszer.
