Saját alkotásaim
Akinek szomorú a lelke zenéje, az maga is az,
nem értékeli és nem érzékeli a szépet,
mert amit keres, az csupán vigasz.
Ám hiába keresi, ha a szíve nyugtalan marad,
nem képes belátni a hibáit, a tévedéseit,
és mindeközben az idő előre halad.
Hiába jár a szája, ha igazi mondandója nincs,
ha csupán az üres szlogeneket hajtogatja,
és nem érti, az igazság miért nagy kincs.
Akinek szomorú a lelke zenéje, az nem mulat,
bánatosan éli meg az élete minden percét,
és nem találja meg a sötétből a kiutat.
Aki csak a rosszat akarja látni, az azt is fogja,
nem látja meg a jóságot, vagy a szépséget,
s önnön keserűségének lesz a foglya.
Nem hallja meg a madarak csilingelő énekét,
tudomást sem vesz a gyönyörű virágokról,
és nem is fogja fel a szeretet lényegét.
Nem tűnik fel neki, ha a Nap ragyog az égen,
nem értékeli a jó szándékot, a segítséget,
ahogy a Hold mosolyát sem az éjben.
Aki csak a rosszat akarja látni, magát bántja,
a számára a jókedv, s a derű, nem létezik,
sőt, ami ingyen van, még az is drága.
Az élet nem rózsás kedvű, sokkal inkább morcos,
számtalan fájó sebe van és szenved is tőle,
már csak arra van ereje, ami fontos.
Az élet nem rózsás kedvű és nem mosolyog sokat,
ellenkezőleg, bús, szomorú, reményre váró,
lassan a megmaradására sem fogad.
