remény Archívum - 20 / 32 oldal

A Remény és a Szeretet

A Remény és a Szeretet útra kelt egy napon,

vállukra vették a batyujukat egy reggelen,

mivel várták őket az emberek nagyon.

Látták, hogyan törtek meg az utóbbi időben,

mily szétszórtak, s tanácstalanok újabban,

ez nem maradhat így a közelgő jövőben.

Igyekeztek eljutni minden faluba, s városba,

beköszöntek mindenkihez, kihez lehetett,

és a gyerekeket is ők ringatták álomba.

Amerre csak jártak, újra felragyogott a Nap,

a sötét felhők elvonultak messzi földekre,

s a nép érezte, hogy végre új erőre kap.

A Remény és a Szeretet nélkülözhetetlenek,

a jóknak egy új, igaz élet esélyét jelentik,

a rosszak számára elképzelhetetlenek.

Izzasztó álmok

Izzasztó álmok, felkavaró gondolatok sora,

melyek nem hagyják a lelket nyugodni,

s nem engedik el rabságából soha.

A tehetetlen harag éjjel megmutatja magát,

és nyugtalanságot, borzalmakat vetít ki,

az agy pedig ellene ritkán nyer csatát.

Harc, öldöklés, pusztítás, szenvedés, halál,

ezek hatása még éjszakánként is rombol,

s csapdájából az elme kiutat nem talál.

Olykor bekukkant a szépség, s a nyugalom,

az érzelmes látomások, az izzó szerelem,

és nem érződik a sivárság, az unalom.

Izzasztó álmok, s folytonosan cipelt terhek,

a vágyak és az erős akarat segítségével,

az ember az út végén mégis nyerhet.

A szabadság madara

A szabadság madara magasan szárnyal az égen,

fennen köröz boldogan és suhan a felhők felé,

nem tündökölt ennyire már nagyon régen.

Kiszabadult a kalitkájából, hol rabként élhetett,

ahol bús magányában teltek a napjai, az órái,

s ott, bezártan, a fogva tartóitól félhetett.

Nem is énekelhetett, bár kedve sem volt hozzá,

kalitkája körül morcos alakok jártak, s keltek,

tudták, ha kijutna, a reményt visszahozná.

Gondoltak egyet és kinyitották a ketrece ajtaját,

nézték, ahogy félénken kikémlel, aztán kilép,

s elkezdi dalolni az újjászületés dallamát.

A szabadság madara vidáman, s óvatlanul repül,

mivel nem figyeli az őt célba vevő puskákat,

eme rövid szabadsága az életébe kerül.

A tavaszi szellő bársonyán

A tavaszi szellő bársonyán gyöngyözik a harmat,

a madarak többsége éjjelente vidáman dalol,

s nappal a szemek elől elbújva hallgat.

Éled a természet, rügyek bimbóznak a fák ágain,

zöldellni kezd a fű a réteken, s csobog a patak,

ragyog a napfény a Föld varázslatos tájain.

Kiszabadul fagyos börtönéből az őszinte szeretet,

s lágyan megcirógatja a vágyakozó arcokat,

felvidítva minden felnőttet és gyereket.

A tavaszi szellő bársonyán a remény is útjára kél,

és útján megdobogtatja a legapróbb szívet is,

s boldogságot hoz mindenkire, aki csak él.

Az álmok útján

Az álmok útján bármi előfordulhat és történhet,

zöldellnek a fák, a bokrok, madarak dalolnak,

s itt nem érvényesek az emberi törvények.

Ragyogóan süt a Nap és beragyogja a kék eget,

a kristálytiszta patakok vizén sellők táncolnak,

itt minden élőlény boldog, szeret, s nevet.

Nagyok, s kicsik jól megférnek egymás mellett,

az állatok barátságosak, sőt beszélni is tudnak,

és megmutatja magát minden, ami rejtett.

Az álmok útján végtelen a fantázia és a remény,

bárki belebújhat bármilyen alakba, szerepbe,

itt nem létezik sem gazdag, sem szegény.

Létezik viszont igazságosság, s végtelen varázs,

az őszinte szeretet, az érző szív, a nyugalom,

és e helyen soha nem győzhet a kaszás.

A szabadság szele

A szabadság szele feltámadott most tavasszal,

és próbálja elfújni a sötétségnek a felhőit,

nem lehet megvenni pénzzel, arannyal.

Végigcirógatja a megfáradt és rémült arcokat,

eszükbe juttatja, hogy lehet még esélyük,

ha sikerrel megvívják önnön harcukat.

Hiába dörög az ég, a villámok hiába cikáznak,

amíg csak a tiszta szívek együtt dobbannak,

s együtt éreznek, van remény a világnak.

A szabadság szele megborzongatja a lelkeket,

és felszítva a hamu alatt rejtőző parazsat,

újraéleszti az elfeledett harci szellemet.

Egy pihentető alvás

Egy pihentető alvás olyan sok mindennel felér,

a fantáziavilág megelevenedik minden éjjel,

és varázslatos, csodás történetekről mesél.

A tudat ellazul és szabadon járja önmaga útját,

igen gyakran felidézi a régi szép emlékeket,

sokszor újraértelmezve a jelenét, múltját.

Eközben a test csak fekszik, nem ura magának,

tehetetlen és gyakorta szinte bénának tűnhet,

ám álmában ellenáll gondjának, bajának.

Egy pihentető alvás megnyugtathat, erőt adhat,

s szebbé teheti a világot, bármilyen is legyen,

általa bárki ismételten új reményt kaphat.

Az álmok tengerén

Az álmok tengerén ringatózik egy sodródó hajó,

a kabinjai, s a raktárai vágyakozásokkal teltek,

utasai között akad öreg, fiatal, apó és anyó.

Minden lélek keresi a békét, s a szeretet világát,

a megnyugvást, az elismerést, az őszinteséget,

és kutatja a sorsa kiszámíthatatlan irányát.

Reménykednek, hogy egyszer kikötnek valahol,

egy szigeten, ahol mindig ragyog a Nap fénye,

s ahol a szerelmes szívek dobbanása zakatol.

Egy olyan helyen mindig tiszta és friss a levegő,

senki nem bánt senkit, nincsenek problémák,

s ott bizony örökre üres marad a temető.

Az álmok tengerén hullámokat vetnek a sóhajok,

s a hajó vitorláit dagasztja a jó szándék szele,

a végtelenbe tartanak az évek, a hónapok.

Soha nem tudhatjuk

Soha nem tudhatjuk, hogy pontosan mit hoz a jövő,

mikor láthatjuk a szeretteinket majd utoljára,

és azt sem, a sors mekkora egy cselszövő.

Nem láthatjuk előre az életünk folyamának irányát,

az érzelmeink zűrzavarát, a sejtelmes szerelmet,

és önmagunk megismerésének a hiányát.

Nem számíthatjuk ki sajna a reánk váró csapásokat,

a lelkünket feldúló tragédiákat, a félelem fokát,

és sokszor rettegve feszegetjük a határokat.

Nem készülhetünk fel a váratlanra és a döbbenetre,

a boldogságra, a szeretetre, az őszinte örömre,

s a lelkünk sosem lesz kész a szörnyetegre.

Soha nem tudhatjuk, mikor is találkozunk a halállal,

vagy mikor jön elébünk a remény, a vágyakozás,

és meddig küzdhetünk még eme talánnyal.

A múlt megszépült emlékei

A múlt megszépült emlékei sem jelentenek gyógyírt,

és nem feledtethetik el napjaink kínos keservét,

s nem varázsolhatnak senki számára jó hírt.

Nem tehetik semmissé a rengeteg végzetes tragédiát,

s nem támaszthatják fel elvesztett szeretteinket,

és minderre nem is kínálnak újfent stratégiát.

Hiába próbálják homályba zárni az egykori reményt,

és feleslegesen pátyolgatják a hamis illúziókat is,

hiszen az idő száguldásában nem adnak esélyt.

Nem moshatják le a megsebzett lelkek eleven sebeit,

sem az egykori barátságok és szerelmek porát,

s nem tüntethetik el, egy életút fájó hegeit.

A múlt megszépült emlékei csak emlékek maradnak,

gyakorta felidézi őket újra és ismét az emlékezet,

a jelen percei bármilyen irányban is haladnak.

h	K	s	c	p	s	v
1	2	3	4	5	6	7
8	9	10	11	12	13	14
15	16	17	18	19	20	21
22	23	24	25	26	27	28
29	30