Saját alkotásaim
Mikor az ember lába alól hirtelen kihúzzák a talajt,
biz elsápad, sőt, szinte belekékül a váratlanba,
s nem hallani az ajkairól vidám kacajt.
Amikor elillan mindaz, ami egyfajta biztonság volt,
elönti a keserűség, pánikolni kezd és le is izzad,
s közben rájön, az élet nem róla szólt.
Mikor az ember lába alól eltűnik az, min eddig állt,
ami stabilizálta a mindennapjait, reményt adva,
megérti, az esélye ím, a semmibe szállt.
Soha nem tudhatjuk, hogy pontosan mit hoz a jövő,
mikor láthatjuk a szeretteinket majd utoljára,
és azt sem, a sors mekkora egy cselszövő.
Nem láthatjuk előre az életünk folyamának irányát,
az érzelmeink zűrzavarát, a sejtelmes szerelmet,
és önmagunk megismerésének a hiányát.
Nem számíthatjuk ki sajna a reánk váró csapásokat,
a lelkünket feldúló tragédiákat, a félelem fokát,
és sokszor rettegve feszegetjük a határokat.
Nem készülhetünk fel a váratlanra és a döbbenetre,
a boldogságra, a szeretetre, az őszinte örömre,
s a lelkünk sosem lesz kész a szörnyetegre.
Soha nem tudhatjuk, mikor is találkozunk a halállal,
vagy mikor jön elébünk a remény, a vágyakozás,
és meddig küzdhetünk még eme talánnyal.
