Saját alkotásaim
Fojtogatja a világot a láthatatlan polip, s egyre erősebben,
már évezredek óta átkarolva tartja az egész Földet,
és tapad rá, tébolyodottabbul, eszelősebben.
Fojtogatja a világot a láthatatlan polip és szorítja nagyon,
képes bejutni a bolygó legkisebb zegébe-zugába is,
s így mindent össze tud roppantani egy napon.
Aki nem a tömegből származik, azt nem érdekli a tömeg,
nem érdekli senki bánata, fájdalma, szomorúsága,
és részéről az ígéret, csupán üres szöveg.
Aki nem a tömegből származik, az együtt soha nem érez,
nem kegyelmez, hanem pusztít, kiirt, megsemmisít,
és semmi, de semmi köze nincs, a néphez.
Az elmebetegség világában élünk, amely igen kegyetlen,
nem kímél, nem mérlegel, csak büntet és korlátoz,
s nem érdekelt abban, hogy jót keressen.
A jó, az igazság és a becsület, mind egy régi világ részei,
amikor még az ember, ember volt, s volt gerince,
és nem hunytak ki a reménynek a fényei.
Az elmebetegség világában élünk, a pusztítás világában,
mikor nem tűrik az ellentmondást, a gondolkodást,
és megfojtják a lelket, a korai virágjában.
Lopakodik az emberek felé a szörny, szeptemberre ideér,
sunyin oson a földön, a vízben és a levegőben is,
az állandó rettegtetés, a számára belefér.
Folyamatosan félelmet gerjeszt, ha hallanak róla, őfelőle,
az emberiség nagy része el is hiszi, hogy létezik,
ám vannak, akik már nem kérnek őbelőle.
Lopakodik az emberek felé a szörny, s pusztításra készül,
mindent bevet, hogy elérje régóta dédelgetett álmát,
és a Földet elnéptelenedetté tegye végül.
Lovon vágtatva közeleg a halál és egyre gyorsabban,
az élet keletkezésének pillanatától járja az útját,
ez így volt és így is lesz, minden korszakban.
A korok változásával változtak a módszerei is sokat,
alkalmazott kardot, bárdot, guillotine-t, puskát,
ám a munkájából bizony, sok jó nem fogant.
Később modernizálta a fegyverzetét, haladt a korral,
vetett be ágyút, rakétát, bombát, harci gázokat,
és soha nem foglalkozott a naplopó sorssal.
Újabban a vegyi dolgokat használja, s a jó kis vírust,
imádja, ha az emberek rettegnek tőle és félik,
mindig szerette a belevaló, pusztító virtust.
A természetes elmúlás érdektelen, nagyon unalmas,
egy agyvérzés, infarktus, rák, vagy baleseti vég,
annyira megszokott, egysíkú és nyugalmas.
Lovon vágtatva közeleg a halál, s elhozza a végzetet,
az emberiség korszakának hamarosan vége lesz,
ámbár ezt nem fogja fel, az emberi képzelet.
Mindig találni fognak rá okot, hogy elvegyék a pénzedet,
és ezen okból számtalan hazugsággal manipulálnak,
olyanokkal, amelyeket fel sem fog a képzelet.
Mindig találnak rá módot, hogy lerombolják az álmodat,
kiöljék belőled az igaz szeretet csíráját is, véglegesen,
és ami megmarad neked, az csakis a kárhozat.
Mindig találni fognak rá okot, hogy elvegyék az életedet,
és ne aggódj, a találékonyságuk nem ismer határokat,
mert magát, a létedet is, elviselni képtelenek.
A napsütötte vidéken tombol a szél és süvítve rombol,
ledönti lábáról a növények zömét könnyedén,
s úgy csap le rájuk, mint egy erős ostor.
A napsütötte vidéken tombol a szél, s nem csillapodik,
sőt, egyre erősebben pusztítja a terményeket is,
estére a híre eljut, egészen a csillagokig.
Nincs is jobb egy kis jégverésnél, mindig jót tesz,
sikeresen szétveri a növényeket a földeken,
és bizony ezek után, termés nem lesz.
Az élővilág teljes egészének ugyanolyan jót tehet,
továbbá a háztetőknek és minden járműnek,
mindebből bizony jó, soha nem lehet.
Nincs is jobb egy kis jégverésnél, jöhet bármikor,
és biztosan sikert fog aratni, annyi kárt okoz,
az emberek sokasága, hiába is pánikol.
Hogyan lehet kiirtani egy növényt a saját területéről,
s hogyan lehet elhervasztani, vagy kirothasztani,
és hogy lehet kitépni, a saját területéből?
Úgy, hogy meg kell fosztani a víztől, s ami csak élteti,
le kell permetezni gyilkos és hatékony mérgekkel,
hiszen úgysem tudja önmagát megvédeni.
Le kell kaszálni az ivadékait, az új hajtásait, a sarjait,
rá kell taposni, amikor kezd ismét magához térni,
s ráküldeni a nyomoknak szennyes magvait.
Amennyiben mindez sikertelen lenne, ott van a sarló,
az bizony levágja a növényt egészen a föld színéig,
s nem marad más utána, csupán a kopár tarló.
Hogyan lehet kiirtani egy növényt, s mi lenne a célja,
annyira kellene a területe, mely eddig az övé volt,
és amelyen eddig sem volt más, csak préda?
A politika mérgezi az emberek lelkét folyamatosan,
tönkreteszi a legszebb perceket és órákat is,
s a pusztulás irányába visz fokozatosan.
Gondoskodik az elszegényítésről, az eladósodásról,
az állandó rettegésről, félelemről, hazugságról,
és természetesen a kemény megadóztatásról.
Viszályokat, háborúkat szít és átlép minden határt,
nyomorba taszít, igyekszik elvenni a reményt,
s különféle módokon osztogatja a halált.
A politika mérgezi az emberek lelkét és nem kímél,
olyan, mint a testben a rák, májban a métely,
az igazságot soha nem tűri, s bárkit elítél.
