Nap Archívum - 4 / 5 oldal - Kiss Gyula versei

Ragyog a Nap

Ragyog a Nap, a sötétszürke viharfelhők fölött,

életadó fénye ősidők óta cirógatja a Földet,

ám az ereje elvész a sok felhő között.

Újabban a homály egyre többször akadályozza,

és hiába szórja fényét ugyanolyan lelkesen,

mindig beleütközik újabb akadályokba.

A manipulált természet már nem igazi önmaga,

és rendkívül nehezen talál vissza ama útra,

amit valaha kijelölt számára a földanya.

Ragyog a Nap és míg ragyog, vele él a remény,

egyszer eltűnnek majd a sötétségnek felhői,

s ismét a fény lesz az úr, a Föld kék egén.

Mikor a Nap ébred

Mikor a Nap ébred, s lassan kinyitja a szemét,

kissé még álmatagon néz szét maga körül,

és egy ideig keresi az égen a helyét.

Mielőtt útnak eredne, morcog a felhők között,

ám hamarosan teljes fényében tündököl,

s ott áll a magasban, a világ fölött.

Onnan tekint le a Földre, s közben mosolyog,

míg gyönyörködik, megpillantja a Holdat,

és rákacsint, hiszen ők rokonok.

A Hold visszabólint, jelezve, hogy most látja,

oly ritkán vannak jelen mindketten nappal,

mivel őt az éjszaka nyugalma várja.

Mikor a Nap ébred, mindig vele tart a remény,

s általuk igazán gyönyörű is lehet az élet,

ahogy megírta ezt számtalan regény.

Lehetne ez egy gyönyörű világ

Lehetne ez egy gyönyörű világ, amire vágyunk,

csupán félre kellene tenni minden rosszat,

s teljesülhetne valamennyi álmunk.

Eme világ kapuján átlépve a fény uralná a teret,

boldogság árasztaná el a lelkek sokaságát,

és a Nap beragyogná a kék eget.

Ott a régóta eltitkolt szerelmek valóra válnának,

az ölelések kihoznák mindenkiből a jót,

s csak örömteli sóhajok szállnának.

Lehetne ez egy gyönyörű világ, ha esélyt kapna,

s ha mindannyiunk önmagát adná végre,

az lehetne mindőnk legszebb napja.

A Nap kertjében

A Nap kertjében állandóan ragyog a fény,

szakadatlan az öröm és a boldogság,

s biztonságban él minden lény.

Mindig zöldek a mezők, szépek a virágok,

harmat csillog reggelente a fűszálakon,

s mindenki másképp látja a világot.

A szeretet őszinte, igaz és oly természetes,

a szerelem forró, tüzes, szívmelengető,

s az igazság soha nem feltételes.

A becsület nem kérdés, s a tisztesség alap,

az itt élők nem szomorkodnak sohasem,

bizony igazak a kimondott szavak.

A Nap kertjében a békesség mindennapos,

maga a lét biztonságos és nyugalmas,

s valamennyi perc varázslatos.

Az őszi Nap melege

Az őszi Nap melege lágyan cirógatja az arcokat,

kellemesen ellazít, feltölti a szomorú lelkeket,

s erőt ad ahhoz, hogy megvívják a harcukat.

A harcukat a mindennapokban, az igazi életben,

amely tragikussá, szinte elviselhetetlenné vált,

s mely egyre keményedett az utóbbi években.

Az őszi Nap melege megbizserget, segít feledni,

segít álmodozni egy szebb, csodásabb világról,

s megtanít vidámnak lenni, nevetni, szeretni.

Leáldozóban a Nap ereje

Leáldozóban a Nap ereje, az energiája kimerül,

igyekszik kitartani a végsőkig, amíg lehet,

és sajnos az nem biztos, hogy sikerül.

Leélte hosszú életét, számtalan bolygót éltetett,

fényessége elérte a galaxisok legmélyét is,

s a nagy világűrbe emlékeket égetett.

Nélküle semmi nem lehet ugyanaz, soha többé,

az emléke fennen ragyoghat a végtelenben,

s míg így lesz, nem válik majd köddé.

Leáldozóban a Nap ereje, azonban mégis kitart,

vöröslik a korongja, mint egy tüzes korona,

s a vége előtt okoz még néhány vihart.

Felragyogott a Nap

Felragyogott a Nap, s a fák ágai rügybe borulnak,

vidám madárének hallatszik kint a szabadban,

s a viharfelhők ma a messzeségbe vonulnak.

Apró virágok bontják ki a szirmaikat és virulnak,

varászlatos illatuk messze száll a szellők hátán,

s a szerelmes párok egymáshoz simulnak.

Ez a nap különleges és ezt minden nő tudja, érzi,

hevesebben dobban a szívük, s elképzelik azt,

milyen is lehet örök boldogságban élni.

Egy olyan világban, ahol a kedvesség nem ritka,

és a figyelmesség nem különleges kiváltság,

a szeretet pedig őszinte, igazi, s tiszta.

Hol az elismerés természetes, a sok munka után,

s hol az érzelmek valódiak, a vágyak tüzesek,

és nem maradnak hamis álmok csupán.

Felragyogott a Nap és fénye beragyogja az eget,

apró gyémántként csillog a harmatcseppeken,

a Nőnap most igazán különleges lehet.

Lebukóban a Nap

Lebukóban a Nap, mára lenyugodni készül,

egész nap elmélkedett, de így döntött végül.

Alá fog merülni a vérvörös felhők tengerén,

és meglátja, felkel-e még másnap kezdetén.

Ezen még gondolkodik, nem biztos benne,

úgy érzi ereje megkopott és elfáradt a teste.

Oly sok rosszat megélt, borzalmakat látott,

s közben az örök élet gondolatával játszott.

Lebukóban a Nap, csalódott eme világban,

bár jól tudja, önmaga sem teljesen hibátlan.

Azonban amit az emberi faj újabban művel,

számára felér a legszörnyűségesebb bűnnel.

Szelek szárnyán

Szelek szárnyán közeleg a tavasz,

s a reménytelen remény kavarog,

hideg borzongatja a szívet, lelket,

a múlt, a jelen, s a jövő is zavarog.

Fagyos erők rejtőznek a mélyben,

alaktalan torzók a fényre vágynak,

le akarják dermeszteni a rügyeket,

s a természet elpusztítására várnak.

Szelek szárnyán terjeng a homály,

s mindenhova benéz gyilkos pora,

a Nap igen lassan gyűjti az erejét,

ám végül elűzi a fájó hideget tova.

Lemenőben

Lemenőben a Nap, lassan bealkonyul,

s közeledik a mélységes sötétség ideje,

letűnik a fény korszaka, az éj ideje jő,

s megerősödve támad a gonosz serege.

Lemenőben a Nap, a világ ím lepihen,

a jóság, s a szépség álomra hajtja fejét,

a fű nem sarjad ilyenkor, a fa aluszik,

csend van, a tücsök nem ad több zenét.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31