Saját alkotásaim
Ahogyan a Nap mosolyog a csodás, kék égen,
s ahogyan szórja aranyát a felhők fölött,
úgy ragyog a Hold is, az ezüstös éjben.
Ahogyan a Nap mosolyog, s vidáman kacsint,
megcirógatva a hóvirágok fehér szirmait,
jelzi, hogy közeleg a tavasz, megint.
Beragyogta a Nap az őszi eget, enyhe szellő fújdogált,
a bárányfelhők mind szabadnapot kaptak mára,
és az erdő fái között hűs patak csordogált.
Eme patakhoz sok állat járt inni, reggel, délben, este,
mindegyikőjük igen óvatosan közeledett, figyelt,
s ivás közben a menekülési lehetőséget leste.
Beragyogta a Nap az őszi eget, fent madarak szálltak,
hangjuk messze hallatszott, miközben vonultak,
s odafentről egy békés és nyugodt tájat láttak.
Felharsant a kakasszó, a Nap mosolyogva ébredt,
kitörölte a szeméből a csodás éjjeli álmokat,
s útjára indult, amelyen el sosem tévedt.
Közben összegyűltek az udvaron a háztáji állatok,
mind a tyúkok, kacsák, libák, disznók, birkák,
a kecskék, a tehenek, köszöntve az új napot.
Hamarosan érkezett a reggelijük, az illatos széna,
a kukorica, a búza, a saláta, a tápláló moslék,
a lucerna, a friss fű, s újdonságnak a cékla.
Miután jóllaktak, a gazdájuk vidáman nézte őket,
elégedett volt a jószágaival, szépen fejlődtek,
és az elmúlt hónapban igen sokat nőttek.
Felharsant a kakasszó, mint minden áldott reggel,
a kakas büszkén hirdette a szemétdomb tetején,
amíg ő itt van, addig nem fog kelleni vekker.
A Nap aranyló sugarai végigcirógatják a tájat,
a hegyeket, a völgyeket, a csobogó patakot,
a mezőt, a bokrokat és a susogó fákat.
Megcsiklandozzák a kék égen játszó felhőket,
a legelésző őzeket, szarvasokat, nyulakat,
a szaladgálókat és fű között fekvőket.
A Nap aranyló sugarai kicsit elfáradtak mára,
még gyönyörködnek a színes falevelekben,
mielőtt bealkonyul és jön az esti pára.
A lélek és a test szabadsága felbecsülhetetlen érték,
a megőrzésük manapság igencsak nehéz feladat,
s a sötétségben nehéz csodálni az ég kékjét.
A lélek és a test szabadsága az aranynál is többet ér,
olyan, mint a ragyogó Nap a viharfelhők között,
s mint az őszi nyugalom, mielőtt ideér a tél.
Számtalan remény nyugszik le a Nappal, talán végleg,
elköszönnek az emberektől és búcsút intenek,
a világon sokan, ezután nélkülük élnek.
Belefáradtak a sok rosszba, megunták azt, ami folyik,
mindenfelé sérült, megtört és szakadt lelkek,
s köröttük lassan, a levegő is elfogyik.
Számtalan remény nyugszik le a Nappal, lehet örökre,
fájdalmas sebeket szereztek, amíg küzdöttek,
s lassan a világ is búcsúzik, hörögve.
Lehet bármilyen erős is a sötétség, a fény nem adhatja fel,
muszáj küzdenie, különben minden el fog veszni,
és akkor a világ, reményre soha nem lel.
Lehet bármilyen erős is a sötétség, s eltakarhatja a Napot,
rettegésben tarthatja az összes élőlényt a Földön,
ám a ragyogás megmenthet kicsit, nagyot.
A Nap ragyogása sem szünteti meg a kínt és a fájdalmat,
nem csökkenti a légszomjat, az álmatlanságot sem,
s emiatt a lélek, már nem igazán szárnyalhat.
Erre rátetéznek a folyamatos gondok és a külső hatások,
a szakadatlan idegeskedés mindenképpen csak árt,
s a napszakok között is elmosódnak a határok.
A Nap ragyogása sem szünteti meg a pánikot, a félelmet,
ahogyan az ármányt, a rosszat, vagy a gonoszt sem,
és nem tudja feltámasztani, a halott értelmet.
A természetben mindenfelé nyílnak a virágok folyamatosan,
szebbnél-szebbek, s kellemes illatot árasztanak szerte,
ékesítik a réteket és a völgyeket pompázatosan.
A természetben mindenfelé nyílnak a virágok, ragyog a Nap,
fehér bárányfelhők úsznak az ég azúrkék tengerében,
s eme pazar látványnak határt, semmi nem szab.
Mielőtt a Nap pihenőre tér, még szétszórja aranyát,
s miközben lenyűgöző látványt biztosít szerte,
itt hagyja nekünk, a csillagok anyagát.
Mielőtt a Nap pihenőre tér, még beragyogja az eget,
varázslatos pillanatokat okoz ilyetén, estefelé,
s ennél bizony szebb, igen ritkán lehet.
