Saját alkotásaim
Van mindenkinek elég problémája, akad belőle bőven,
s persze mindig könnyebb mások életét kritizálni,
miközben a magunkét védelmezzük bőszen.
Van mindenkinek elég problémája, több, mint kellene,
a megoldásuk azonban nagy kitartást igényelhet,
s ilyenkor mutatkozik meg, az ember jelleme.
Csupa vidám dolog szórakoztat minket a televízióban,
balesetek, bűnesetek, háború, némi erőszak,
s van részünk bőven, szépben, jóban.
Reklámok színesítik a napokat és cirógatják a lelkünk,
minden, ami belefér, pelenka, intim betétek,
autók, sörök, s ezekkel csak nyertünk.
Boldogan bámuljuk a képernyőt, mely visszanéz ránk,
sőt, szinte már beleszögez a fotelba a látvány,
s néha észrevétlen, tátva marad a szánk.
Csupa vidám dolog szórakoztat minket éjjel és nappal,
alkalomadtán kiosonunk a konyhába eszegetni,
ám nemsokára visszatérünk, teli hassal.
A digitális világ bűvkörében élve, számtalan az előny,
nincsenek titkok, nem szabadok a gondolatok,
s a Naptól is kímélve, lehúzzák a redőnyt.
Nem fáraszthatnak ki senkit, a hiábavaló önös álmok,
s az izzó vágyak, a felesleges szeretet ábrándja,
és akár egy óhajért is, behajtják a vámot.
Szükségtelen a készpénz, hisz némi szabadságot adna,
na a chip, az igen, az ember minden adatát látja,
és a sötétség elitjének rögvest átadja.
Egy érzésektől mentes világban minden annyira szép,
programozható az élet, a nap valamennyi perce,
és lényegtelen, hogy mit is akar a nép.
A digitális világ bűvkörében élve, az elme kora lejárt,
sőt, a normalitás ideje is véglegesen elköszönt,
és az élet eddig nyitott kapuja, bezárt.
Közeleg a tavasz, éled a természet, hóvirágok nyílnak,
sarjad a fű a mezőkön, nő a jácint, a tulipán,
és a nárciszok a szabadba hívnak.
Közeleg a tavasz, éled a természet és felragyog a Nap,
az emberek vidámabbak, a szeretet erősödik,
s még a remény is, újfent erőre kap.
Megannyi fájdalom perzseli a lelkeket egy életen át,
s megannyi csalódás gyötri és kínozza őket,
a legtöbbjük ebből kiutat nem is lát.
Megannyi fájdalom perzseli a lelkeket kíméletlenül,
sokszor reménytelenné téve az életet, magát,
s elpusztítva a jót, oly könyörtelenül.
A szenvedésért megszületni nem egy öröm, nem áldás,
és nem rózsaszínű álmok beteljesülése sohasem,
épp ellenkezőleg, a nullává, a semmivé válás.
A szenvedésért megszületni nem egy öröm, biz veszély,
mivel aki megszületett, azonnal halálra ítéltetett,
és ettől nem is menti meg, semmiféle szeszély.
A ki nem mondott vágyak örökre emésztik a lelket,
folyamatosan képesek gyötörni és kínozni,
s békét az ember, miattuk nem lelhet.
A ki nem mondott vágyak sokszor semmivé válnak,
s bár folyamatosan reménnyel kecsegtetnek,
végül velünk együtt, a végtelenbe szállnak.
Mennyi kérdés marad válasz nélkül, amíg élünk,
és mennyire kiszolgáltatottak vagyunk,
mennyire rettegünk, s félünk.
Honnan is származunk, hogy keletkezett az élet,
hogyan válhattunk ilyen kihasználhatóvá,
ezen sokat gondolkodik a lélek.
Az értelem miként tompult el az utóbbi években,
hogyan lehetünk ennyire manipulálhatók,
s mennyi gond van az életben.
A szeretet miért nem bír el a sötét gonoszsággal,
és miért az kellene folyton, ami a másé,
hogyan számolnak le az igazsággal.
Az érzelmek és az érzések miért ennyire kuszák,
s miért vágyunk sokszor az elérhetetlenre,
a gondolataink gyakorta furák.
Mennyi kérdés marad válasz nélkül, biz mennyi,
és milyen nehéz megtalálni a válaszokat,
legalább lenne remény, egy cseppnyi.
A pénz uralma fojtogatja a világot, az embereket,
markában tartja a lelkeket, s minden élőt,
megkeserítve az éjeket, a reggeleket.
Sokan bármire képesek érte és eladják magukat,
vannak, akiknek az a mindenható istene,
s miatta hurokba dugják a nyakukat.
Nélküle a lét sokkalta békésebb, emberibb lenne,
a szeretet igaz fénye átjárhatna mindenkit,
és az élet gördülékenyebben menne.
A pénz uralma könnyeket fakaszt, megnyomorít,
s miközben kevesek rémuralmát biztosítja,
a legtöbbeket bizony nyomorba taszít.
A technika fogságában élve, a valóság nem számít,
s nem számítanak az emberi kapcsolatok,
mivel a nem létező látszat elkábít.
Manapság nincsenek beszélgetések, igaz ölelések,
nincs normális szülő és gyermek kapcsolat,
s szétfoszlanak a szoros kötelékek.
Nem számít az értelem, s nem is kell, hogy legyen,
elég a telefon bűbája, a számítógép varázsa,
és ez már nem a jövő, hanem a jelen.
Lélektelenné téve, az ember nem más, csak szolga,
engedelmes rab, olcsó kapcarongy csupán,
és elhiszi, csakis a főhajtás a dolga.
A technika fogságában élve, élvezhetetlen a világ,
nincs szeretet, s nincs tisztelet és becsület,
végül már a sírokon sem lesz virág.
