Saját alkotásaim
A koromsötét sem tarthat örökké, vége szakad egyszer,
s reggelente ismét megcsillannak a Nap sugarai,
és új reményre lel, a sok megfáradt ember.
A koromsötét sem tarthat örökké, a Hold is megpihen,
s búcsút intenek az éjjelente ragyogó csillagok,
nélkülük minden éjszaka, olyan semmilyen.
Az álmok kora lejárt, beköszöntött a sötétség kora,
a valóságnak, s az igazságnak ím bealkonyult,
az egykori reményt is elfújta a szél, tova.
Az álmok kora lejárt, a mesebeli hősöknek is vége,
az emberiség igen nehezen ébred kábulatából,
és hiába tekint fel, oly esdeklően az égre.
Egy hosszú út után megpihenni, mennyei érzés,
és levetni magunkról a terheink páncélját,
egy igazi álom, ez nem is lehet kérdés.
Az ember egész élete kihasználtság, s szolgaság,
kivéve természetesen a kiváltságos rétegnek,
melyeknek ez biz, kizárólag formaság.
Az egyszerű ember kiszolgáltatott, s rab csupán,
adózik mindenért, azért is, amiért élni mer,
és nyoma sem fog maradni halála után.
Elvárják, hogy engedelmeskedjen, fejet hajtson,
ne gondolkozzon, pláne vissza ne beszéljen,
és mindig önnön pusztulása felé tartson.
Egy hosszú út után megpihenni, a szívek vágya,
megérdemelten, szabadon élni, emberként,
és eme sok mocskot, magunkról lerázva.
Kényszerhelyzetben nehéz élni és nehéz dönteni,
az ember lelke ki van szolgáltatva folyvást,
s gyakran hullanak sokak könnyei.
Kényszerhelyzetben nehéz élni, tenni a dolgokat,
megfosztva a boldogságtól és a reménytől,
oly könnyű tönkretenni a sorsokat.
Furmányos furfangok által nyomják el az embereket,
s taszítják őket szegénységbe és a nyomorba,
pokollá téve a mindennapi reggeleket.
Sikeresen elveszik az életkedvet, s kiirtják a reményt,
ellehetetlenítik az életet magát, sajna örökre,
s eltipornak minden elesettet, szegényt.
Furmányos furfangok által pusztítják el ezt a világot,
nem kímélve sem ártatlant, sem becsületest,
s pláne nem azt, aki az igazáért kiállott.
Keserűség és szomorú arcok, csalódottság és bánat,
a becsapottság érzése tüzet szít a lelkekben,
s a remények a sötétségbe szállnak.
Keserűség és szomorú arcok, megtört emberi életek,
a kapzsiság, s a pénz uralma megmutatkozik,
kiölve, a bennünk lakozó fényeket.
Keserű percek könnyei csordogálnak az arcokon,
a csalódottság tüze ég az emberek szemében,
s muszáj túllépni a mindennapi harcokon.
A hitvány eltiporhatja a jót, ám uralni nem fogja,
elzárhatja az igazságtól és a tisztánlátástól,
de végezetül a gonosz önmagát megfojtja.
Elveheti látszólag a reményt valamennyi lélektől,
megalázhat bárkit és kiforgathat a pénzéből,
ám nem szabadulhat meg a tényektől.
Keserű percek könnyei dagadnak folyóvá hamar,
s amikor kevés lesz a temetőkben a kiadó hely,
az értelem rájön, a sötétségben nyaral.
Furfangos fondorlatokkal manipulálják az embert,
s teszik boldoggá, örömtelivé a szürke életét,
így feldobva a mindennapi reggelt.
Új és újabb terhekkel dobják fel a napokat, éveket,
adóztatásból sincs hiány, sőt lesz még több is,
megmutatva, mily csodás a képzelet.
A megtévesztések sora igazán üdítő, sőt eszményi,
nevetésre és kacajra fakaszt számtalan lelket,
s már önmagában mindez megéri.
Furfangos fondorlatokkal vidámítanak mindenkit,
s eme álomszerű, gyönyörteli, szép világban,
nem hagynak unatkozni, ím senkit.
Embernek maradni igen nehéz e kegyetlen időkben,
mindenfelé háború dúl, s elszegényítés zajlik,
az emberi gonoszság, sajnos biza időtlen.
Kihalóban az őszinteség és az igazság lángja lankad,
egyre nő az elnyomás, a kifosztás napi rutin,
az ármány a fényre, újabb címkéket aggat.
Újra és újból támad a sötétség szele, gyakori a vihar,
mocsok és szenny árad mindenhol, világszerte,
a jó érzés, a lélek, lassan mindenkiből kihal.
Egymás ellen fordítják a családokat, a barátok sorát,
megutáltatják az emberekkel magát, az életet,
s a becsületnek sehol nem találni a nyomát.
Embernek maradni újabban szinte valóságos csoda,
és ha az értelem nem tér vissza nagyon hamar,
ennek a rémálomnak nem lesz vége, soha.
Szívbemarkoló gondolatok foglalkoztatják a lelkeket,
a bizonytalanság, a kilátástalanság, s a félelem,
a valóság pedig nem könnyíti a helyzetet.
Szívbemarkoló gondolatok gyötrik az emberek hadát,
veszik el az élet sava-borsát, megkeserítve azt,
elnémítva a józanság és az értelem szavát.
