Karácsonyi emlékek suhannak a széllel,
emlékek az eltávozott szeretteinkről,
ők is velünk vannak eme mai éjjel.
Karácsonyi emlékek járják át a lelkünk,
és felidézik a régi szép pillanatokat,
amelyekben sok örömre leltünk.

Saját alkotásaim
Karácsonyi emlékek suhannak a széllel,
emlékek az eltávozott szeretteinkről,
ők is velünk vannak eme mai éjjel.
Karácsonyi emlékek járják át a lelkünk,
és felidézik a régi szép pillanatokat,
amelyekben sok örömre leltünk.

A háború kutyái ünnepekkor is ugatnak,
és félelemben tartják az embereket,
miközben a vesztükbe rohannak.
Néha itt, néha ott tűnnek fel csapatosan,
habzó szájjal vicsorítanak, morognak,
s ráijesztenek mindenkire alaposan.
Az emberek a szeretet ölelésére vágynak,
a békesség fényére, a lélek nyugalmára,
és ezt mutatják meg a sötét világnak.
A háború kutyái dühödten szaladgálnak,
és rárontanak bárkire, ha megtehetik,
elejét véve a boldog szabadságnak.

Az ünnepi időszakban sem felhőtlen az élet,
a gondokat, bajokat nem fújja el a szél,
és így nehéz békével zárni az évet.
Az ünnepi időszakban is létezik bú és bánat,
sokaknak szomorúság járja át a szívét,
miközben más a fellegekben járhat.
Az ünnepi időszakban magára lel a szeretet,
és igyekszik boldoggá tenni a napokat,
megcirógatva felnőttet, s gyereket.

Az ünnep fényei nem mindenkinek ragyognak,
s nem mindenki érezheti a szeretet melegét,
van, hogy bánat jut kicsiknek, nagyoknak.
Az ünnep fényei néha csupán árnyékot vetnek,
árnyékot az elesett és magányos emberekre,
azokra, akik a szeretteikkel nem lehetnek.
Az ünnep fényei a szívekbe új reményt hoznak,
örömmel, s boldogsággal töltik fel a lelkeket,
egy kis időre búcsút inthet a jó a rossznak.

Közeleg a Karácsony, a békesség mégis távol,
hangosan dübörögnek a háborús dobok,
a gonosz szítja a gyűlöletet bárhol.
Nem nyugszik, nem pihen, csak öl és rombol,
ármánykodik, hazugságokkal kényszerít,
s véres, habzó szájjal tovább tombol.
Közeleg a Karácsony, néhol hópihék szállnak,
a szíveket mélyen megérinti ez az ünnep,
s a lelkek őszinte szeretetre vágynak.

Senki nem marad ugyanaz, minden változik,
változik az életkor, változik az egészség,
és mindaz, amiről az ember álmodik.
Változnak a vágyak és változik maga a lét is,
sőt, folyamatosan változnak az érzelmek,
ennek ellenére az élet szenvedés mégis.
Senki nem marad ugyanaz, de nem is teheti,
míg él a józanság, s míg lélegzik a remény,
az értelmet az ostobaság hiába temeti.

Az igazságszerető ember fájlalja, amit lát,
és szomorú a szíve a sok rossz miatt,
hiszen ő még látja a fűtől a fát.
Az igazságszerető ember a valóságban él,
és mindennap megküzd az igazságért,
miközben csendesen maga is fél.

Az eddigi világ hamarosan a süllyesztőbe kerül,
minden, ami ez idáig szép és jó volt benne,
végleg a sötét gonosz mocsarába merül.
Az eddigi világ megszűnik és nem lesz visszaút,
vele köszön el a szeretet, a becsület, az élet,
s vele távozik a jelen, a jövő, meg a múlt.
Az eddigi világ élhetne, ha küzdene önmagáért,
ha nem adna fel minden esélyt és reményt,
s ha szükséges, kardot vonna az igazáért.

Nem létezik olyan, akinek nincsen gondja,
akinek nincsenek fájdalmai, terhei,
s aki minden érzését kimondja.
Akinek minden szép, aki mindig elégedett,
aki nem látja a rosszat és a gondokat,
s aki néha nem keménykedett.
Aki szerint minden úgy van jól, ahogy van,
aki nem szeretne jobbat, vagy szebbet,
és kinek az ismeretlen egy új tan.
Akit nem fűt a bizonyítás kényszere, vágya,
akit soha nem kerülgetett a félelem,
s akinek nincs gyönyörű álma.
Aki nem szeretne szeretve lenni és imádni,
akit ne ragadnának el a titkolt érzései,
s aki bármikor képes lenne vitázni.
Akit kizárólag a józan esze vezetne mindig,
akinek nem lennének borúsabb napjai,
és aki eljutna a legfelsőbb szintig.
Nem létezik olyan, ki még nem bánkódott,
kit nem érintett meg a valóság szele,
s ki még soha meg nem bántódott.

A megvásárolható szeretet vajmi keveset ér,
kizárólag anyagi javak, juttatások éltetik,
csakis érdekkel fekszik és azzal is kél.
A megvásárolható szeretet érzelem nélküli,
nem valódi, nem őszinte és megjátszott,
a szerepét a valósággal összefésüli.
