valóság Archívum - 27 / 38 oldal

Sokan a saját szemüknek sem hisznek

Sokan a saját szemüknek sem hisznek, hiába néznek,

s hiába látják a valóságot újra, újból és újfent,

továbbra is kételkednek és tovább félnek.

A szívükhöz, a lelkükhöz, közelebb áll a mesék világa,

sokkal egyszerűbb szemeiket lehunyva álmodni,

és óhajaikat, fájdalmaikat kiáltani a világba.

Egyszerűbb nem elfogadni az igazságot és a tényeket,

sőt, megnyugtatóbb is, hisz nem jár bűntudattal,

ezen okból célszerű nem hallani a lényeget.

Sokan a saját szemüknek sem hisznek, nem is fognak,

mivel könnyebb letagadni a Napot is a kék égről,

mint elejét venni a hamisságnak, rossznak.

A valóságot nem komolyan venni

A valóságot nem komolyan venni igen nagy hiba,

s hiába a félrenézés, meg a sok hamis áltatás,

mindezeken sajnos nem segít az ima.

A valóságot nem komolyan venni biza felelőtlen,

és hazudhat önmagának bárki, bármennyit,

végül mind ott végezzük, a temetőben.

Az illúziók fogságában

Az illúziók fogságában szenvednek az emberek,

ám ezt a legtöbben nem is veszik észre,

miközben akad gondjuk rengeteg.

Az illúziók fogságában minden szebbnek tűnik,

s ez így is marad, amíg nem lesz világos,

és a sötétség végre meg nem szűnik.

Önmaga sorsával is nehezen küzd

Önmaga sorsával is nehezen küzd meg az ember,

pedig minden percben csak arra törekszik,

és emiatt lelki nyugalmat nem lel.

Gondokkal ébred reggel és azokkal pihen le este,

sőt, gyakorta álmában is forgolódik, vívódik,

mintha a holnap csakis veszély lenne.

Önmaga sorsával is nehezen küzd, hát a máséval,

és miközben igyekszik láthatatlanná válni,

nem bír el, a reá nehezedő árnyékkal.

Minden perc magában foglalja

Minden perc magában foglalja a jót, a rosszat,

az esélyt, s a reményt, no meg a bukást is,

és mindez velünk lesz, egy élethosszat.

Minden perc magában foglalja a létet, a véget,

a lehetőséget, a szerelmet és a csalódást is,

s oly felesleges folyton aggódni evégett.

Mire vágynak az emberek

Mire vágynak az emberek? Egészségre, szeretetre,

boldogságra, örömre, vidámságra, jólétre,

és nem kihasználtságra, fegyverekre.

Szerelemre, megértésre, elfogadásra, nyugalomra,

békességre, nem háborúkra, fenyegetésekre,

s arra, hogy élve vonuljanak nyugalomba.

Igaz ölelésekre, egy élhető életre, szabad akaratra,

szépségre, jóságra, az érzelmeik viszonzására,

és szállni a reménnyel, minél magasabbra.

Mire vágynak az emberek? Arra, hogy élhessenek,

mindennemű korlátozás, sanyargatás nélkül,

és soha, de soha többé ne félhessenek.

Józan ész és értelem nélkül

Józan ész és értelem nélkül nem sok esély marad,

mivel az emberiség jó része még el sem hiszi,

hogy a sorsuk igen rossz irányba halad.

Sokaknak nincs ideje, energiája, a valóságot látni,

sőt, ha látja is, egyszerűen nem tudja elhinni,

hogy bárkik el akarnák az élettől vágni.

Józan ész és értelem nélkül elhal minden remény,

apró gyertyalángként pislákoló fénye kialszik,

s mindenki rájön, a jövő milyen kemény.

Igen fájdalmas megélni

Igen fájdalmas megélni, hogy lassan elkopunk,

semmink nem működik úgy, mint régen,

és sok mindent másként gondolunk.

Fájnak az ízületeink, s mindenféle gond gyötör,

sokszor a levegővétel sem megy könnyen,

s a lelkünk immár önmagával pöröl.

Az elménk sem csillog már, mint annak idején,

a feledékenység egyre többször köszön be,

s pihenőre vágyunk, a béke szigetén.

Igen fájdalmas megélni, hogy eljutottunk idáig,

s az egykori fényünk lassan elhalványul,

miközben felerősödnek a hibáink.

Milyen szép is lenne

Milyen szép is lenne egy békés, boldog világ,

melyben a szeretet az úr és a nyugalom,

s nincsenek irigy, gonosz viták!

Milyen szép is lenne egy emberségesebb élet,

amelyben nem kellene félni és rettegni,

s szabadon szárnyalhatna a lélek!

Milyen szép is lenne egészségesnek maradni,

s lubickolni az álmok, vágyak tengerében,

és mindig csakis a jó felé haladni!

Milyen szép is lenne megérteni kik vagyunk,

mi rejlik bennünk, a szívünk legmélyén,

és megismerni az igazi önmagunk!

A mesék kora lejárt

A mesék kora lejárt, eljött a valóságnak ideje,

a mesehősök már el is kezdtek csomagolni,

hiszen tudják, elveszett mindőjük hitele.

A szavuk csupán visszhang ebben a világban,

mind a manók, a tündérek, sőt az orkok is,

érzik, hogy ebben egyikőjük sem hibátlan.

A hercegnők nem várnak a lovagokra tovább,

a sárkányok nem okádnak immáron tüzet,

és a boszorkányok seprűn szállnak odább.

A mesék kora lejárt, s igen keserű az ébredés,

olyan korszak köszönt be igencsak hamar,

amelyben természetessé válik a kétkedés.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31