Saját alkotásaim
Az igazságtalanságokat elviselni hihetetlenül nagy teher,
és borzalmas a tisztességes lelkek számára megélni,
hogy a reményeik sokasága, mind a padló hever.
Az igazságtalanságokat elviselni nagyon kínzó fájdalom,
megégeti a tudatot, erősen megdobogtatja a szíveket,
és végül egy szem sem maradhat majd szárazon.
Az álmok bolygóján bármikor megtörténhet bármi,
az elme csodás dolgokat képes varázsolni,
és könnyű a fantáziák földjén járni.
Szemet gyönyörködtető tájak, békesség, nyugalom,
egy igazán mesés világ, lelket felemelő érzés,
ezen a helyen nem létezik unalom.
Az álmok bolygóján megszépülnek a titkos vágyak,
és életre kelnek a szívben rejtőző érzelmek,
miközben a madarakkal szállnak.
A gazdag mindenhol gazdag, a szegény pedig szegény,
ezen a világon számtalan a baj és a probléma,
s ezt a bolygót cserben hagyta a remény.
A gazdag mindenhol gazdag, mindenkor a pénz az úr,
csak az érdekek számítanak, no meg a hatalom,
és az emberek szívében a keserűség dúl.
Egy vidám nap sokat jelenthet a léleknek,
a mosolygás megcirógatja a szívet,
és értelmet tud adni az életnek.
Egy vidám nap megszépítheti a perceket,
ahogyan a napfény is a vihar után,
mikor elzavarja a sötét felleget.
Milyen szép is lenne egy békés, boldog világ,
melyben a szeretet az úr és a nyugalom,
s nincsenek irigy, gonosz viták!
Milyen szép is lenne egy emberségesebb élet,
amelyben nem kellene félni és rettegni,
s szabadon szárnyalhatna a lélek!
Milyen szép is lenne egészségesnek maradni,
s lubickolni az álmok, vágyak tengerében,
és mindig csakis a jó felé haladni!
Milyen szép is lenne megérteni kik vagyunk,
mi rejlik bennünk, a szívünk legmélyén,
és megismerni az igazi önmagunk!
Egy vak néha többet lát, mint nagyon sok látó,
mivel nincs megtévesztve a látványok által,
s vannak, kiknek a számára ez igen fájó.
Aki soha nem látott, azt csak az érzékei éltetik,
és azok vezérlik, hogy merrefelé is tartson,
s támogatják, amíg ezen a világon létezik.
Egy vak néha többet lát, mint azt talán kellene,
mivel nem a szeme, hanem a szíve irányítja,
ám nem a látástól függ az ember jelleme.
Lassan kialszanak az ünnep fényei, a szeretet pihen,
megtette amit kellett, összehozta az embereket,
és ne legyen kétség, a jövőben is lesz ilyen.
Lassan kialszanak az ünnep fényei, fúj a hideg szél,
a boldog emlékek viszont a szívekben maradnak,
és éltetnek, míg mindez majd újra visszatér.
Mindenki másra fogékony, ki a rosszra, ki a jóra,
van, aki a szeretetre, míg mások a gonoszra,
s van, ki a napsütésre, míg mások a hóra.
Mindenki másra fogékony, ki milyen és mit érez,
van, akinek a lelke a fontos, másnak a szíve,
s van, aki előbb üt, míg más előbb kérdez.
Mindenki másra fogékony, ki a létre, s ki a végre,
ki a hazugságok tömegére és ki az igazságra,
ki a rögtönzésre, ki pedig a józan észre.
Karácsonyi magány jut az ünnepek alatt is sokaknak,
egyedül maradt időseknek és árva gyerekeknek,
kik a szívükben mind remény után kutatnak.
Karácsonyi magány teszi szomorúvá a társtalanokat,
akik izzón vágynak valakire, aki szeretheti őket,
s akikkel megélhetnének boldog pillanatokat.
Karácsonyi magány szürke köde száll a fenyők felett,
és mindig talál magának bánattal teli lelkeket,
akikre a fájdalom talál rá, a szeretet helyett.
Meghittség költözik a lelkekbe Karácsony táján,
a szeretet erre a kis időre régi fényét hozza,
és díszek ragyognak az emberek fáján.
Meghittség költözik a lelkekbe új reményt adva,
megerősítve a kötődést valódi érzelmekkel,
és sok szép emléket a szívekben hagyva.
