szív Archívum - 25 / 25 oldal

Rózsaszín köd

Rózsaszín köd, átláthatatlan fátyol,

reád telepedhet bármikor és bárhol.

Vakká tesz a valósággal szemben,

hatására elalélsz, szépen, csendben.

Könnyűnek, boldognak érzed magad,

s eközben gyakran elakad a szavad.

Már ébren is álmodsz, az űrben jársz,

mindennél csodásabb pillanatra vársz.

Nem jutnak el a füledig mások szavai,

hidegen hagynak a gazdagok javai.

Epekedsz, nem alszol, s nem eszel,

egyetlen pillantástól zavarodott leszel.

Lassan felszáll a köd, tisztul a világ,

láthatóvá válik az összes rejtett virág.

Tisztábban csobognak a hideg patakok,

eljutnak hozzád a hallgatag panaszok.

Látod a reggeli Nap ragyogó fényét,

újra felfedezed önmagad igazi lényét.

Feltárul előtted a lehetőségek kapuja,

s szétoszlik a kétkedés maró hamuja.

Hív a végtelen

Kopik az egészség,

s lemerül az elme,

szétfoszlik az élet,

mint a szép kelme.

Változnak az idők,

elszállnak az évek,

voltak igen nehezek,

néha akadtak szépek.

Emlékek maradnak,

megőrzi őket a szív,

a percek elillannak,

a végtelen már hív.

Karját nyújtja felénk,

majd magához ölel,

oly békésen simogat,

mindig itt volt, közel.

A változás parazsa

Csillogó szemek, vidám arc,

az élet egy szakadatlan harc.

Bűbájos mosoly, s érző szív,

a lélek mindennap csatát vív.

Puha kacsók, kedves szavak,

megemlítésre érdemes javak.

Túlterhelt napok, kínzó éjek,

szeretet, vágyak, igen mélyek.

A kiszolgáltatottság komoly,

az akarat béklyójában fogoly.

Szállni szeretne az új remény,

ám börtöne fala rideg, kemény.

Sóhajok szárnyalnak a szélben,

megmerülnének már a kéjben.

A változás izzó parazsa hevül,

szikrája gyönyört ébreszt belül.

Az ölelés ereje

Lehetnek szép szavak,

csordultig tele szívek,

ámulásra méltó javak,

s igen sokat érő címek.

Mindez nem ér semmit,

felületes látszat csupán,

gúzsba köt, de mennyit,

sokan bámulnak bután.

Belül van a valós érzés,

igaz gyöngyként ragyog,

olykor felmerül a kérdés,

vajon mégis ki vagyok?

Semmitmondó a válasz,

lehet, hogy talán senki,

nincs igazán erős támasz,

mégis tovább kell menni.

Egy igaz ölelés segíthet,

reménnyel, szeretettel teli,

belőle a szív biz meríthet,

főleg, ha a társát is megleli.

Anya

Születésünktől halálunkig kísér e szó.

Velünk van mindig, átölel és simogat,

hallani, s átérezni a jelentését is oly jó,

örömmel tölt el mikor anyánk hívogat.

Az első pillanattól kezdve imád, szeret,

megtesz értünk bármit, mi csak tőle telik.

Gyakran a lehetetlenre vállalkozik? Lehet.

Sikereinkben az anyák boldogságukat lelik.

Sokszor mégsem értjük meg fáradozásukat,

úgy érezzük, hogy reánk erőltetnek dolgokat,

fel nem fogjuk mindennapi álmodozásukat,

holott ők igyekeznek jobbá tenni a sorsunkat.

Feláldozzák magukat, ha kell, ha ez segít,

nem panaszkodnak nekünk,akkor sem ha fáj,

sokuk az irántunk való szeretetből erőt merít,

hiszi, hogy nekünk mindenből a legjobb jár.

Nem becsüljük igazán, míg el nem jön a vég,

hitetlenkedve nézzük, ahogy kihuny a „fénye”,

nagyon szerettük, el kellett volna mondani rég,

életünk végéig hiányozni fog az Ő kedves lénye.

Lángoló szív

Besurran a szobába a szellő,

nem túl erős, de éppen kellő.

Végig cirógatja az arcomat,

felidézi a régmúlt harcokat.

Volt jó, ám még több rossz,

mely egy életen át tartó hossz.

Érzelmek, fájdalmak, bánat,

az igazán jó magára még várat.

Csalódások, fájó sérelmek sora,

a sebek nem gyógyulnak be soha.

Végigkísérnek, utamon, míg élek,

remélek, vágyakozok és félek.

Kudarcok, reménytelen remény,

kiderült az élet milyen kemény.

Elillanó pillanatok, kései szavak,

utamban álló kőkemény falak.

A mellkasomban lángoló szív,

dobogva újra és újra csatába hív.

Talán egy szép napnak hajnalán,

újra ragyog majd, mint hajdanán.

Szív és lélek

Érzelmek vihara, szívek dobbanása,

lelkek ütközete, igazság csobbanása.

Felszálló ködök és rejtelmek varázsa,

végtelenségig izzik a remény parázsa.

Izzik, mégis mindig veszélyben a léte,

próbálkozik, ám bíz rászólnak mégse.

Ne remélj, hiszen történhet még bármi,

sohasem kellene a bizonytalant várni!

A szív azonban keményen küzd tovább,

elhessegeti a sötét gondolatokat odább.

Érzi, hogy lesz jobb, vár még rá az esély,

főképp ha szeret és soha nem lesz kevély.

A remény útja

Zöldellő mezőkön

útra kell a remény,

s láncait próbálja

ledobni a szegény.

Küzd becsülettel,

ismerve a múltat,

tudja igen sok az,

ami rajta múlhat.

Nehéz terhet visz,

sóhajok szele kíséri,

s a sajgó szíveknek

a szabadságot ígéri.

Suhan a világ körül,

tüzet gyújt az éjben,

a lelkeket gyógyítva

száguldozik a térben.

Pihenni nincs ideje,

nem állhat le soha,

hisz akkor sokaknak

az álmát viszi tova.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30	31