Saját alkotásaim
Mikor a más terhét is cipelni kell, pedig van saját elég,
az ember élete megkeseredik, fájdalommal telik,
és a megfáradt lelke talán végzetesen kiég.
Mikor a más terhét is cipelni kell, beleszakadhat a szív,
az elme egykori ragyogása hamar semmivé válhat,
s a maradék erő az utolsó percig csatákat vív.
Erősödik a szeretet a szívekben, így Karácsony táján,
meghittebben telnek a napok, az órák, a percek,
és a rengeteg fény igazán csodálatos látvány.
Erősödik a szeretet a szívekben, ébred a sok remény,
ajándékok sokasága rejtőzik a szekrények alján,
és felragyognak a csillagok, december egén.
Az emlékeink elkísérnek minket az utolsó percig,
és sokszor felidéződnek az életünk folyamán,
a szívünk mélyén az időnek múlását jelzik.
Az emlékeink elkísérnek minket a végtelen útján,
és sok közülük örömmel tölti fel a lelkünket,
néha jókat nevetünk önmagunk múltján.
Akinek a szíve gonosz és csakis az érdek vezérli,
a lelkét pedig átjárja a mélységes sötétség,
az másoktól az anyagi javakat reméli.
Akinek a szíve gonosz, attól jót ne várjon senki,
hisz nincs benne szeretet, sem szánalom,
és bárkin átgázol, ha előre akar menni.
Akinek a szíve gonosz, az mások kínjainak örül,
fölényes, flegma, álszent, hazug és dölyfös,
s önmagát sok hasonlóval veszi körül.
Akinek a szíve gonosz, az kedveskedik szemből,
mosolyogva bájolog és dicséri is a másikat,
ám ha az elfordul, hátba szúrja egyből.
Akinek a szíve gonosz, annak is ketyeg az órája,
és hiába is szeretné, ő sem lesz halhatatlan,
s végül rájön, hogy nincs szükség őrája.
Szomorú a szívem, ahogy most a temetőt járom,
a lelkem tele van emlékekkel, gondolatokkal,
és eközben a szeretteim sírköveit látom.
Lágyan cirógat a napfény, amíg némán haladok,
érzelmek sokasága tör fel a szívem mélyéről,
és egy ideig biztosan szomorú maradok.
Amíg nézem a mécsesekben pislogó apró lángot,
elképzelem, milyen lenne, ha ők még élnének,
és együtt járhatnánk a szilveszteri táncot.
Szomorú a szívem, hisz lassan mind elmegyünk,
elbúcsúzunk sorban, ki hangosan, ki halkan,
és a végtelenben egyesül a szellemünk.
A szív akkor repes, amikor igazán boldog az ember,
amikor a lelke békességgel és örömmel telített,
s ezt szeretné még átélni, nem is egyszer.
A szív akkor repes, amikor az igaz szeretetet átérzi,
és olyan érzelmek cirógatják, amikről álmodott,
s eme pillanatot igyekszik odaadással átélni.
Akit a szívből jövő szeretet vezérel, annak a lelke ragyog,
könnyebben megbirkózik a gondjaival és a bajaival,
s számára a nehéz időkben is boldogok a napok.
Akit a szívből jövő szeretet vezérel, mindig kész segíteni,
bármikor kezet nyújt az elesetteknek és a gyengéknek,
s a legszomorúbb embert is képes mosolyra deríteni.
A zene és a tánc bizony nagyon jót tesz a léleknek,
felszabadítja a mindennapi terhek súlya alól,
mivel a szívbe örömteli percek érkeznek.
A zene és a tánc érzéseket fejez ki, s izzó vágyakat,
hihetetlen erőt tud kölcsönözni az embernek,
egy időre elfeledtetve a kínzó árnyakat.
Egy csodálatos őszi nap, a béke szigete a léleknek,
a színes falevelek varázsa, s a nyugalom maga,
az emberek ehhez hasonlót ritkán éreznek.
Egy csodálatos őszi nap elfeledtet minden rosszat,
megcirógatja a szívet, boldog mosolyra fakaszt,
és szép emlék maradhat, egész élethosszat.
Számtalan emléket rejt a szívünk és a tudatunk,
legtöbbjük mélyen alszik a felszín alatt,
s utánuk néha hiába kutatunk.
Számtalan emléket rejt a szívünk, jót és rosszat,
ezek egyaránt a mieink, bennünk élnek,
s velünk lesznek egy élethosszat.
