Saját alkotásaim
Önnön fájdalmát mindenki maga érzi,
maga szenvedi el és maga is viseli,
ugyanakkor a másokét kétli.
Kétli, hiszen az nem neki okoz kínokat,
nem az ő testét, lelkét, szívét gyötri,
s csak merengve nézi a sírokat.
A sírokat, melyekben a családja pihen,
melyekben az ismerősei fekszenek,
és képtelen elhinni, van ilyen.
Önnön fájdalmát senki nem feledheti,
nincs rá mód, az vele él, s vele hal,
soha nem fogja őt elereszteni.
Elmerengve a múlton megfájdulhat a szív,
megannyi érzelem lapul a lelkekben,
s valamennyi emlékezésre hív.
Elmerengve a múlton rádöbben az ember,
milyen más lett minden, mit veszített,
és reméli megbékél ezzel egyszer.
A világ két arca bizony a szavakban is látható,
mindabban a mocsokban és a fertőben,
amelyektől jó soha nem várható.
Elit, elnyomás, zsarnokság, önkény, hatalom,
háború, félelemkeltés és elhallgattatás,
s élet, a másoktól elvett vagyonon.
A másik oldalon áll a szeretet, a hűség, jóság,
az elismerés, a tisztelet, a megbecsülés,
és a becsület, az ember nem jószág.
Egyik oldalon ott a sötétség ereje és a gonosz,
a másikon a fény harcol, meg a remény,
s mindez örökre kettősséget okoz.
A világ két arca egy időben játssza a szerepét,
az egyik arca a gyűlölettől torz és sápadt,
a másik megosztja a szívek melegét.
A régmúlt emléke most is fennen ragyog,
és szép perceket idéz fel a lelkünkben,
főleg látva, most milyenek a napok.
A régmúlt emléke soha nem válik köddé,
és nem sebez meg úgy, mint ez a világ,
csak sajnos nem élhetjük át többé.
Elbúcsúzni a szeretteinktől túlontúl nehéz,
hiszen sokszor nem is lehettünk velük,
és annyira fájdalmas ez az egész.
Legtöbbször dolgozni voltunk, netán úton,
szinte minden percünket lefoglalták,
és nem változtathatunk a múlton.
Keveseknek adatik meg, hogy elköszönjön,
a tiszteletét és a háláját kifejezhesse,
s még egy kis időért könyörögjön.
Elbúcsúzni a szeretteinktől kegyes pillanat,
megismételhetetlen és szívszorongató,
megroppan a lelkünk egy perc alatt.
Az ösztön ereje erősebb, mint azt hinnénk,
sokszor jobban segít, mint a gondolat,
nélküle sokra talán nem is vinnénk.
Az ösztön a nehéz időkben támogat igazán,
súg a léleknek, ahogyan a szívnek is,
és útba igazít az élet nagy piacán.
Az ösztön ereje a láthatatlanságában rejlik,
és csakis akkor jövünk rá, hogy létezik,
amikor a veszély előttünk felsejlik.
Az ünnepi időszakban sem felhőtlen az élet,
a gondokat, bajokat nem fújja el a szél,
és így nehéz békével zárni az évet.
Az ünnepi időszakban is létezik bú és bánat,
sokaknak szomorúság járja át a szívét,
miközben más a fellegekben járhat.
Az ünnepi időszakban magára lel a szeretet,
és igyekszik boldoggá tenni a napokat,
megcirógatva felnőttet, s gyereket.
Egy jószívű ember segít, ha van rá módja,
segít az elesetteken, bajba jutottakon,
és a másikat soha le nem szólja.
Egy jószívű ember cselekszik, nem beszél,
a tetteivel bizonyít, de nem dicsekszik,
és mindig, de mindig csak remél.
Akit átjár a szeretet, annak a szíve tiszta,
a lelkében valóságos békesség honol,
s ez tükröződik másokra is vissza.
Akit átjár a szeretet, az nem fél senkitől,
nem riasztják meg a nehézségek sem,
és képes jót kihozni a semmiből.
Békesség és szeretet uralja most a napokat,
a Mikulás szorgosan teszi a dolgát,
meglepve kicsiket, nagyokat.
Békesség és szeretet járja át a szívet, lelket,
boldogabban telnek az órák, percek,
s az emberek örömre lelnek.
