Saját alkotásaim
Fény gyúl a lelkekben az ünnepek idején,
a szeretet is újfent erőre kap ilyenkor,
és béke honol a szíveknek szigetén.
Fény gyúl a lelkekben és boldogan táncol,
őszinte érzések élednek az álmukból,
s új erőre kapnak, legyenek bárhol.
Fény gyúl a lelkekben, a sötét megpihen,
sokan kétkednek ezzel kapcsolatban,
ám a kételyük elvész a semmiben.
A szeretet pillanataiban más ez a világ,
oly békés, nyugodt és örömmel teli,
s elcsitulnak a szokásos viták.
A szeretet pillanataiban a harag pihen,
életre kelnek az álmok és a vágyak,
s bár nehéz elhinni, van ilyen.
A szeretet pillanataiban dobban a szív,
és a boldogság érzése uralja az időt,
mikor a lélek igaz ölelésre hív.
Élt valaha egy idős néni, aki csak jót akart,
akinek hatalmas volt a szíve, s a lelke,
és aki soha, senkit nem zavart.
Aki mindig segített, ha az erejéből kitellett,
s aki képes volt betegen is támogatni,
a jó célért minden lehetőt kifejtett.
Aki imádta a családját, kicsiket, nagyokat,
számtalan tragédia árnyékát viselte,
de néhanap megélt jobb napokat.
Akit a szomszédai is kedveltek, s szerettek,
sokszor süteményeket is sütött nekik,
gyakorta pedig együtt nevettek.
Élt valaha egy idős néni, az emléke ragyog,
s fennen hirdeti az igazi szeretet erejét,
nélküle sokkal szürkébbek a napok.
Igába hajtva nehéz megélni a mindennapokat,
nehéz kiteljesedni és szabad lényként élni,
s mindez megviseli a kicsiket, nagyokat.
Nehéz örülni, ha a Nap is a felhők mögé vonul,
ha a gondolkodás a butaság mélyére szorul,
s a hanyatló értelem semmiből nem okul.
Igába hajtva nehéz megérteni a lélek dallamát,
a szív dobbanását, a vágyat egy jobb világra,
és megélni az igazság tündöklő hajnalát.
Ami a szívnek fáj, az a lelket is meggyötri,
kínozza, bántja és szomorúságba zárja,
s nem engedi a szorításából elszökni.
Ez a fájdalom nem egykönnyen száll tova,
s ha az ember csak tétlenül várakozik,
akkor nem is szabadulhat tőle soha.
A számára mindig sötét, felhős lesz az ég,
keserűek lesznek a napjai, s a percei,
és úgy érzi, gyorsan közeleg a vég.
Ami a szívnek fáj, annak nyoma is marad,
ám eljön az idő, mikor újra kisüt a Nap,
és a fénye által egy új remény fakad.
Akinek sötét a szíve, annak a lelke is sötét,
ahogy sötét minden perce is az életben,
s nem tudja elfújni a sötétség ködét.
Az ugyanis reá telepedett az elejétől fogva,
megfertőzte az elméjét, minden sejtjét,
és ő maga valójában, önmaga foglya.
Akinek sötét a szíve, annak halott a jövője,
a reménytelenségben fuldoklik mindig,
mint ennek a világnak a cselszövője
Sokszor arról álmodunk, amit el nem érünk,
amire annyira vágyakozunk, ám hiába,
és ami elkísér minket, amíg élünk.
Sokszor arról álmodunk, amit a lelkünk rejt,
ami bearanyozhatná minden percünket,
akkor is, ha az utunk már lefelé lejt.
Sokszor arról álmodunk, mi a szívünkben él,
ami elhozhatná a fényt és a boldogságot,
s amit nem fújhatna el a reggeli szél.
Akinek szomorú a lelke zenéje, az maga is az,
nem értékeli és nem érzékeli a szépet,
mert amit keres, az csupán vigasz.
Ám hiába keresi, ha a szíve nyugtalan marad,
nem képes belátni a hibáit, a tévedéseit,
és mindeközben az idő előre halad.
Hiába jár a szája, ha igazi mondandója nincs,
ha csupán az üres szlogeneket hajtogatja,
és nem érti, az igazság miért nagy kincs.
Akinek szomorú a lelke zenéje, az nem mulat,
bánatosan éli meg az élete minden percét,
és nem találja meg a sötétből a kiutat.
A tudás fényét megtalálja az, ki folyton keresi,
aki rááldozza az idejét, a szívét, s a lelkét,
és kit az elszántsága az egekig emeli.
Aki felteszi az életét is, hogy tisztán láthasson,
kinek minden szava és tette maga a való,
és ki azért él, hogy jobbá válhasson.
Aki ember tud maradni bármi is legyen az ára,
kinek fontos a nappal, de fontos az éjjel is,
s akinek a becsület soha nem drága.
Kinek a szegény nem alávalóbb, mint a gazdag,
kiben van könyörület, van segítőszándék,
és kiben az érzések nyomot hagynak.
Akinek van lelke, mit nem vehet meg az ördög,
és egyébként sem eladható, semmi pénzen,
körötte a sok hazug hiába is szörcsög.
A tudás fényét megtalálja az, aki arra érdemes,
akiben a csend fénye olyan tisztán ragyog,
s akinek a világ sorsa igazán lényeges.
Amíg fájdalmat érzünk, addig biztosan élünk,
szeretünk, vágyakozunk és álmodozunk,
és az utolsó percig, mindig remélünk.
Amíg fájdalmat érzünk, szenvedünk, s félünk,
az idő vasfoga kíméletlenül teszi a dolgát,
s egy hajszálon függ, a törékeny létünk.
Amíg fájdalmat érzünk, emlékezünk a múltra,
boldog pillanatok dobogtatják a szívünk,
ám sajnos nem találunk valós kiútra.
