Saját alkotásaim
Mikor a világ aludni tér, felragyognak a csillagok,
és mint apró gyémántok, csillognak az éjben,
a Hold régóta ismer már minden csillagot.
Összebarátkozott velük, mióta útját járja az égen,
tudja, hogy az emberek csodálják a látványt,
és gyönyörködnek az éjszakai fényben.
Mikor a világ aludni tér, a Tejút is láthatóvá válik,
és csodálatos szépsége elbűvöli az éjjel lényeit,
miközben a Hold a csillagokkal játszik.
Csoda szép az őszi táj, mindenfelé nyugalom honol,
a lenyugvó Nap lekacsint a Földre lefekvés előtt,
kellemes melegét érzik a fák és minden bokor.
Az állatvilág is békésebb, még gyűjtögetnek a télre,
az utódaik immár a saját életüket kezdték élni,
és ők, most maguknak tesznek élelmet félre.
Csoda szép az őszi táj, színpompába öltözik a világ,
s miközben az égen bárányfelhők játszadoznak,
alant a rovarokat eteti a sok gyönyörű virág.
Színesednek a falevelek, lassacskán közeleg az ősz,
a nyár fogta a kalapját és búcsút intett vele,
immár a forróság sem lesz olyan bősz.
Még vannak termések, melyek begyűjtésre várnak,
a kiskertekben és a termőföldeken egyaránt,
s odaköszönnek, az útra kelő nyárnak.
A gólyák Afrika felé repülnek, készülnek a fecskék,
s minden állat nyugodtabbá, békésebbé válik,
hisz érzik, pihentetőbbek már az esték.
Színesednek a falevelek, a természet újra átöltözik,
varázslatosabbá válnak a nappalok, s az éjek,
és a szeretet a szívekbe visszaköltözik.
A természetben mindenfelé nyílnak a virágok folyamatosan,
szebbnél-szebbek, s kellemes illatot árasztanak szerte,
ékesítik a réteket és a völgyeket pompázatosan.
A természetben mindenfelé nyílnak a virágok, ragyog a Nap,
fehér bárányfelhők úsznak az ég azúrkék tengerében,
s eme pazar látványnak határt, semmi nem szab.
Színpompás virágok illatát viszi a szél nappal és éjjel,
a természet általuk mutatja meg csodás oldalát,
mikor reggelente együtt kelnek a fénnyel.
Színpompás virágok illatát viszi a szél a messzeségbe,
varázslatos illatuk eljut egész a lelkek mélyéig,
és így, soha nem merül majd a feledésbe.
Mielőtt a Nap pihenőre tér, még szétszórja aranyát,
s miközben lenyűgöző látványt biztosít szerte,
itt hagyja nekünk, a csillagok anyagát.
Mielőtt a Nap pihenőre tér, még beragyogja az eget,
varázslatos pillanatokat okoz ilyetén, estefelé,
s ennél bizony szebb, igen ritkán lehet.
A kifacsart citrom egykor egy fiatal növényke volt,
és pici, apró növedéknek tűnhetett csupán,
akkor még az élete, a fejlődésről szólt.
A levelei zöldültek, nőttek, erősödött, magasodott,
egyre jobban ellenállt a viharnak, a szélnek,
és egészségesen, szépen gyarapodott.
Hamarosan elérte a fénykorát, terméseket hozott,
szép sárga termései szinte sugallták az erőt,
s a ragyogó Nap, rájuk csókot dobott.
Telt-múlt az idő, s az egykori szépsége megkopott,
a törzse fásodni kezdett, betegség gyötörte,
és már nem igazán volt a megszokott.
A kifacsart citrom, úgy kezdte, ahogyan sok társa,
született, fejlődött, élt és végül el is kopott,
így lett belőle citromlé, az élet teájába.
A fehér virágok földjén, tündérek élnek, csodás lények,
a mesebeli erdő mélyén, az emberektől igen távol,
hírvivői ők a jóságnak, a békének, s a fénynek.
A fehér virágok földjén tündérek élnek és sosem félnek,
varázsuk észrevétlen védelmezi az arra érdemeset,
őrzői ők a lelkeknek, a szeretetnek, s a szépnek.
A tündérek békés és csodálatos világa, egy külön világ,
az emberi szemek számára soha nem látható,
ott a fény az úr, s mindig nyílik virág.
Zöldellnek a fák, a bokrok és természetes a nyugalom,
varázslatosan szép az a hely, s oly tökéletes,
az ott élőknek minden perc jutalom.
A tündérek békés és csodálatos világa a szeretet helye,
s mikor éjjelente e mágikus lények táncolnak,
a szívük, lelkük, jósággal van telve.
Egy nyugodalmas éjszakán, amikor a Hold ragyog,
az álmok elviszik az embert az ismeretlenbe,
ahol minden szép és nincsenek bajok.
Egy nyugodalmas éjszakán, fent, a csillagok között,
újra kalandokra indul a lélek, messzire szállva,
és a sok rosszat itt hagyja, maga mögött.
