Saját alkotásaim
Egy őszinte ember igazat mond, ha fáj is,
nem kertel és nem hazudik sohasem,
nem beszél mellé, sőt, még lát is.
Látja a valóságot és hallja a bánat szavát,
érzékeli a számtalan, gyötrő rosszat,
s ezek alól nem vonja ki önmagát.
Igyekszik segíteni, ahogy erejéből telhet,
s próbál fényt gyújtani a sötétségben,
miközben maga is visel elég terhet.
Egy őszinte ember nem hajlik meg soha,
mert van gerince, s van becsülete is,
a hitványságot pedig száműzi tova.
A manipulált világ nem a szeretetről szól,
nem a jóságról és nem is a becsületről,
e világban a gonosz érzi magát jól.
A gonosz viszont tombol, őrjöng és nevet,
az igazság arcába vágja saját tébolyát,
s hiszi, hogy az egész lét ura lehet.
Hiszi, hogy előbb-utóbb mindenki érte él,
mindenki vágyja őt, oly engedelmesen,
s reggelente a Nap is csak érte kél.
A manipulált világ, a hazugok sötét világa,
a megtévesztetteké és a becsapottaké,
a remény itt nem szökken virágba.
Mesevilágban élünk az idők kezdete óta,
mese van bőven, a kínálat végtelen,
s míg hallgatjuk, ketyeg az óra.
Ketyeg monoton, kitartóan, s állandóan,
ám észre sem vesszük legtöbbször,
csak hallgatunk, igen kitartóan.
Minden népnek megvan a maga meséje,
s legyen az szép, jó, netalán drámai,
bármilyen is, tálcán rakják eléje.
A fáradt elme pedig nem is gondol erre,
és miközben figyel, mélán bambulva,
maga sem tudja, hova, vagy merre.
Mesevilágban élünk, s ott is fogunk élni,
és mindaddig, míg fel nem ébredünk,
ama világban fogunk remélni, félni.
Illúzió a nap minden perce, az egész élet,
csupa hamisság és szemfényvesztés,
és ezt érzi minden józan lélek.
Érzik a lelkek azt a mélységes sötétséget,
amely elnyomja a szabadság létezését,
s mely veszélyezteti az emberiséget.
Illúzió a nap minden perce, s maga a lét,
a szeretet és a jóság csupán vágyálom,
nem kevesebb, a megmaradás a tét.
Minden évben eljátsszák ugyanazt a drámát,
igen jó szándékkal, megtervezett módon,
lecsökkentik a kacsáknak a számát.
Lecsökkentik, hogy a gyomrot ne is terhelje,
és ne nehezítse az emésztés folyamatát,
a testet, s a lelket is megterhelve.
Dehogy kell kacsa, vagy liba az embereknek,
ki ne vágyna másra, ropogós rovarokra,
hiszen az ínyencek azért lelkesednek.
El kéne már feledni a hagyományos étkeket,
és elhagyni a megszokott finomságokat,
beismerve a vágyak okozta vétkeket.
Minden évben eljátsszák ama hamis varázst,
amely hatékony a szemfényvesztés terén,
s amely elérheti a megkívánt hatást.
Rengeteg a terelés, a valóság útjára lelni nehéz,
hisz annyi különféle út vezet rossz irányba,
hogy sokaknak túl bonyolult ez az egész.
Mikor valaki azt hiszi, megtalálta a helyes utat,
és kezd örülni, mert már olyan régen keresi,
lesz egy újabb tábla, amely másfelé mutat.
Rengeteg a terelés, az úti célhoz kevesen érnek,
s amíg nehezen igazodnak el az útvesztőben,
addig csupán egyfajta tumultusban élnek.
Aki fél a tükörbe nézni, annak van rá oka,
hiszen ott szembesülnie kell magával,
s mit a tükörben lát, nem egy csoda.
Sőt, éppen az ellenkezője, az az igazi való,
s hiába szeretne a legjobbnak látszani,
a tükör megmutatja, hogy csak csaló.
Csaló, mivel hazugul letagadja a látványt,
és önmagának is állítja, ez csak látszat,
hisz ő tündér, aki legyőzi a sárkányt.
Aki fél a tükörbe nézni, az a valóságtól fél,
mert az túlontúl fájdalmas tud lenni,
s így inkább a sötét hazugságban él.
Arcmaszk mögé bújva, nem ember az ember,
csupán egy szolga és egy arctalan senki,
ki önmagára a félelem miatt nem lel.
Aki nem vállalja fel az értékeit, s az igazságot,
mert retteg és könnyebb is fejet hajtani,
semmint képviselni az égető valóságot.
Könnyebb megtagadni a szeretteit, az álmait,
letagadni mindazt, amit valaha szeretet,
és megcsúfolni a legtitkosabb vágyait.
Könnyebb elhatárolódni mindentől, ha fáj is,
és egyszerűbb hátat fordítani a múltnak,
mintsem kardot fogni, még ma, máris.
Arcmaszk mögé bújva, a lélek sokat szenved,
és sokat gyötrődik, amiért olyan gyenge,
s amiért manapság igen sokat enged.
Álomban tartva a világot, könnyű azt uralni,
hisz míg édesden alszik és csak horkol,
nem érzi, mekkorát fog zuhanni.
Pedig fog, mégpedig gyorsan és igen mélyre,
ahonnan nem tud visszamászni majd,
s nem nézhet fel a tündöklő égre.
Ahol esetleg rádöbben, mekkorát is hibázott,
és mennyire kihasználták őt az altatói,
miközben önmagára nem vigyázott.
Álomban tartva a világot, bármit lehet tenni,
bármit, bármikor és az egész világgal,
és így fog elveszni az élet, ennyi.
A cirkuszban mindenki nagyon jól érzi magát,
miközben figyelik, mi történik a porondon,
minden néző elfeledi a gondját, baját.
Elfeledi a valóságot, a fények bűvkörébe kerül,
vidáman nevet és kacag az ott látottakon,
s észrevétlen a mesék világába merül.
A cirkuszban a nézőket átjárja egyfajta varázs,
s amíg odabent kellemesen telik el az idő,
kint már nem marad meg ez a hatás.
