lélek Archívum - 5 / 34 oldal

Minél tovább él valaki

Minél tovább él valaki, annál többet szenved,

annál jobban elkopik az elméje és a teste,

s nehezebb lesz a vége, mint a kezdet.

Mindazon örömök, amik annak idején voltak,

és amelyek képesek voltak boldogítani,

akkor még a szépről, s a jóról szóltak.

Azonban az idő múlása nem túlontúl kegyes,

vannak, akikben kevesebb nyomot hagy,

míg másokhoz sajnos kevésbé nemes.

Végül egy csöndes éjszakán bekopog a végzet,

legyen az ember otthon, esetleg máshol,

a halál megcirógatja, s közli, bevégzed.

Minél tovább él valaki, annál többet érhet el,

lehetnek sikerei, rátalálhat a boldogságra,

és ha szerencsés, a lelke békességre lel.

Sokszor arról álmodunk

Sokszor arról álmodunk, amit el nem érünk,

amire annyira vágyakozunk, ám hiába,

és ami elkísér minket, amíg élünk.

Sokszor arról álmodunk, amit a lelkünk rejt,

ami bearanyozhatná minden percünket,

akkor is, ha az utunk már lefelé lejt.

Sokszor arról álmodunk, mi a szívünkben él,

ami elhozhatná a fényt és a boldogságot,

s amit nem fújhatna el a reggeli szél.

Akinek szomorú a lelke zenéje

Akinek szomorú a lelke zenéje, az maga is az,

nem értékeli és nem érzékeli a szépet,

mert amit keres, az csupán vigasz.

Ám hiába keresi, ha a szíve nyugtalan marad,

nem képes belátni a hibáit, a tévedéseit,

és mindeközben az idő előre halad.

Hiába jár a szája, ha igazi mondandója nincs,

ha csupán az üres szlogeneket hajtogatja,

és nem érti, az igazság miért nagy kincs.

Akinek szomorú a lelke zenéje, az nem mulat,

bánatosan éli meg az élete minden percét,

és nem találja meg a sötétből a kiutat.

A tudás fényét megtalálja

A tudás fényét megtalálja az, ki folyton keresi,

aki rááldozza az idejét, a szívét, s a lelkét,

és kit az elszántsága az egekig emeli.

Aki felteszi az életét is, hogy tisztán láthasson,

kinek minden szava és tette maga a való,

és ki azért él, hogy jobbá válhasson.

Aki ember tud maradni bármi is legyen az ára,

kinek fontos a nappal, de fontos az éjjel is,

s akinek a becsület soha nem drága.

Kinek a szegény nem alávalóbb, mint a gazdag,

kiben van könyörület, van segítőszándék,

és kiben az érzések nyomot hagynak.

Akinek van lelke, mit nem vehet meg az ördög,

és egyébként sem eladható, semmi pénzen,

körötte a sok hazug hiába is szörcsög.

A tudás fényét megtalálja az, aki arra érdemes,

akiben a csend fénye olyan tisztán ragyog,

s akinek a világ sorsa igazán lényeges.

Egy szép őszi napon

Egy szép őszi napon bandukol egy férfi,

már jó ideje baktat az erdő fái között,

és e helyen magát nagyon jól érzi.

Miközben halad, felsejlenek az emlékei,

amióta egyedül van, sokkal többször,

rég eltávoztak a szülei, s a testvérei.

Elfeledett érzések járják át újra a lelkét,

és a szíve mélyéről a felszínre törnek,

mialatt ő nyögi az életnek a terhét.

Újra életre kelnek az ifjúkora szerelmei,

mindaz a szépség, amire vágyakozott,

és nem képes mindezeket felejteni.

Ahogyan az egykori szebb napokat sem,

s az unokái vidám, pajkos kacagását,

értük volt sokszor fáradtan is fenn.

Annak idején fürge volt, sportolt sokat,

szeretet a kertjében tevékenykedni,

mára azonban elment az a fogat.

Újabban mindene fáj, ám nem adja fel,

a lelke fiatal maradt és küzd tovább,

reméli, egyszer valódi békére lel.

Egy szép őszi napon a Nap is búcsút int,

és bearanyozza majd az utolsó perceit,

de addig is ki fog jönni ide megint.

Aki már járt a csúcson

Aki már járt a csúcson, annak az szép emlék,

igen jót tett a lelkének, az önbizalmának,

és így lettek szebbek a napok, esték.

Azonban onnan már csak lefelé tartott az út,

és az az út keserűséggel volt kikövezve,

s nem létezett olyasféle, hogy kiút.

Aki már járt a csúcson, annak semmi sem jó,

ha ő már nem állhat ott, senki se álljon,

minden szava fájó, égbe kiáltott szó.

A szabadságát vesztett madár

A szabadságát vesztett madár nem örül,

bús, szomorkodik, s életuntan csipog,

hiszen erős rácsok veszik körül.

Magába roskadva az emlékei után kutat,

milyen is volt valaha szabadon élni,

és miért nem talál most kiutat.

Annak idején, amikor a magasban szállt,

s az égen a tündöklő Nap felé tartott,

a természettel szinte eggyé is vállt.

Egy óvatlan pillanatban csapdába esett,

s mielőtt észbe kapott, láncra került,

tudta, ez sok madárral megesett.

Azóta reményre nem talál, csak vegetál,

kap ugyan enni és inni, de csakis rab,

s az összes szép álma messze száll.

A szabadságát vesztett madár nem repül,

és régi önmagának torz mása csupán,

mégis reméli, hogy innen kikerül.

A szépről és a jóról írni

A szépről és a jóról írni nem könnyű feladat,

egy idő óta elkezdtek eltűnni a világból,

és egyre csak gyorsul ez a folyamat.

Az útjukon velük tart a szeretet és a remény,

fogja a batyuját a béke, meg az esély is,

látva, hogy az élet milyen kemény.

Mindőjük helyét igyekszik átvenni a gonosz,

amely a fényt szeretné béklyóba zárni,

és mindent, de mindent eloroz.

A szépről és a jóról írni nem egyszerű dolog,

a lélek róluk álmodik, rájuk vágyakozik,

s ez így lesz, amíg ez a Föld forog.

A lelkünk mélyén sok a titok

A lelkünk mélyén sok a titok, ott a rejtekük,

ott bújik meg a sötétség és a ragyogás,

s bizonytalan, mi a helyzetük.

Ott lapul a szeretet, a szerelem és a vágyak,

a csodás álmok, elképzelések, óhajok,

ezek mind a reményre várnak.

Ott bújik meg a bizonytalanság, s a félelem,

a gyanakvás, az óvatosság, a megértés,

és még sok másféle érzelem.

Odajár pihenni minden szavunk és tettünk,

az emlékeink is ott alszanak csendben,

s ott derül ki, mivé is lettünk.

A lelkünk mélyén sok a titok, velünk élnek,

s velünk indulnak majd a végtelen felé,

ahol átadják magukat a fénynek.

Miután elköszönünk e világtól

Miután elköszönünk e világtól, békére lelünk,

megpihenhet a lelkünk és a tudatunk,

s örömmel csukjuk le a szemünk.

Szenvedtünk épp eleget, többet is, mint kéne,

feláldoztuk az életünk javát, másoknak,

és hittük, ennek sohasem lesz vége.

Nem is lehet, ha nem állunk ki önmagunkért,

ha nem küzdünk tiszta szívvel, őszintén,

és nem is harcolunk az igazunkért.

Miután elköszönünk e világtól, fejet hajtunk,

és megfogadjuk, ez nem kell soha többé,

holott minden ezen múlott, rajtunk.

h	K	s	c	p	s	v
					1	2
3	4	5	6	7	8	9
10	11	12	13	14	15	16
17	18	19	20	21	22	23
24	25	26	27	28	29	30
31