Saját alkotásaim
Milyen jó is azt hallani, hogy szükség van reánk,
bármikor, bármiben és csak úgy alapból is,
miközben a végzet csókja vár miránk.
Hitegetés az élet nagy része, önimádás, kábulat,
egyfajta tévelygés a valóság pillanatai között,
amelyekhez fény és dicsőség társulhat.
Milyen jó is azt hallani, hogy mi mások vagyunk,
és nincs hozzánk hasonló, pedig ez hazugság,
magunk után semmi jót nem hagyunk.
Az álmok kora lejárt, beköszöntött a sötétség kora,
a valóságnak, s az igazságnak ím bealkonyult,
az egykori reményt is elfújta a szél, tova.
Az álmok kora lejárt, a mesebeli hősöknek is vége,
az emberiség igen nehezen ébred kábulatából,
és hiába tekint fel, oly esdeklően az égre.
A mesék kábulatában olyan szépnek tűnik az élet,
annyira megnyugtatónak és igen békésnek,
ahol boldogságban élhet minden lélek.
Olyannak, ahol nem létezik rossz, harag, ármány,
sem kényszer, sem betegség, szörnyű gonosz,
s nincs adósság, teher, senkinek a vállán.
A mesék kábulatában nincs szomorúság és bánat,
csakis mosoly, öröm, vidámság, igaz szeretet,
s még a hihetetlen ostobaság sem fájhat.
Az elaltatott figyelem nem reagál idejében semmire,
hiszen félálomban elfogad bármit, amit hall,
s nem hiszi, hogy elkábítható ennyire.
Legtöbbször szépnek látja mindazt, ami csak illúzió,
és szereti hallani a mesék áradatát mindennap,
számára ez a gyógyszer, s az infúzió.
Az elaltatott figyelem soha nem érzi meg a veszélyt,
és mire borzongva elkezdene magához térni,
rájön, már nem kap semmiféle esélyt.
Túl sok a megterhelés az embereken és ez nőni fog,
a hatalmat birtoklók eljátsszák a színdarabjukat,
amíg csak az utolsó ember is el nem fogy.
Addig kábulatban tartják őket, s elveszik a lelküket,
a félelem és a rettegés segíti a gonosz folyamatot,
ami addig tart, míg véghez viszik a tervüket.
Megfelelő szólamokkal, új és újabb ürügyet találva,
sikeresen kihasználva az oly régóta tartó butítást,
ügyesen terelnek felnőttet, s gyereket a halálba.
Túl sok a megterhelés és egyre távolodik a remény,
a született emberi jogok véglegesen eltörlődnek,
s a jövő, ami reánk vár, kegyetlenül kemény.
Meseországban mindennaposak a hazugságok,
biz mellékes az, hogy ki, miről is álmodik,
és nem készülnek erről tanulmányok.
Marionett figurák tartják kábulatban a népeket,
minden szépet ígérgetnek és biztonságot,
s olyat, mit fel nem foghat a képzelet.
Biza eme bábok mozgatói kegyetlen szörnyek,
kikben nem él jóság, gonoszak, szívtelenek,
s kik szenvtelen arccal gyilkolnak, ölnek.
Az ország lakóit megtéveszti a rengeteg mese,
lassan azt sem tudják, hogy mi lehet az igaz,
s emiatt a legtöbbjüknek fáj már a feje.
Piroskát ette meg a farkas, vagy nem ez történt,
netán Hófehérke szétverte a törpék csapatát,
s emiatt a herceg megszegte a törvényt?
Csipkerózsika ujját nem is szúrta meg a rokka,
egy csók sem ébreszthette, mert nem aludt,
s a sárkány igazából a hercegnő fogja?
Összezavarva, megosztva nem működik semmi,
a félelem, s a bizonytalanság rossz tanácsadó,
ezeken felül kell emelkedni és ennyi.
Meseországban ébrednek a lakosok, épp ideje,
és amikor a látásuk végleg ki fog tisztulni,
megszűnik a bábmesterek hamis deleje.
Lassan nyílnak a szemek, s a pillák nedvesek,
a pupillák tágulnak, a figyelem nyiladozik,
és a homályos dolgok nem kedvesek.
Tisztul a látás és az árnyak eltűnnek a napon,
felszáll a köd a hazugok gonosz mezejéről,
ám az igazság fájdalmas, de nagyon.
A kábulat már nem tarthat sokáig, lassan vége,
az ébredés kegyetlen lesz, s igen iszonyú,
és feltör a mélyből a valóság végre.
Lassan nyílnak a szemek, sajna túlontúl lassan,
nem ártana gyorsabban ébredni, s pislogni,
mivel erre esély nem adódik gyakran.
Vonzalom, amely nélkül nem indulhat kapcsolat,
amely nélkül nem is szólsz nagyon másokhoz,
s nélküle nem hallod meg a belső hangokat.
A belső hangok sugallani fogják majd a jó irányt,
megérintik a lelked, megdobogtatják a szíved,
s reményt mutatnak a szeretet személy iránt.
Ez az érzés átjárja a testedet, kábulatba fog ejteni,
odafigyelsz a másikra, s bármit megteszel érte,
eme rejtélyt igencsak nehéz lesz megfejteni.
Vonzalom, mely összetart, mely oly erőssé tehet,
felkavarja a napjaidat és a ragaszkodás erős,
ezen érzésből a végén még bármi lehet.
A sötét varázsló tarsolya biza tele van trükkökkel,
mindig van egy újabb, amellyel megtéveszthet,
s mindezt leplezi egy jókora függönnyel.
Könnyen el tudja hitetni a nézőivel, amit csak akar,
és azok csodálják, sőt istenítik kábulatba esve,
pedig a varázsköpeny gonosz szívet takar.
Mágiájával szemet gyönyörködtet és altat közben,
könnyedén befolyásolja a fogékony elméket,
bár vannak, kikre nem tud hatni, többen.
A sötét varázsló azonban az egész világot akarja,
fő attrakcióját, a véget, senki nem ússza meg,
hacsak a közönség közben el nem zavarja.
