Saját alkotásaim
Hogyan lehet túllépni a csalódások tömegén, vajh hogyan,
és miképpen lehet feldolgozni az érzelmi sebeket,
létezik, hogy ebből bármiféle jó is fogan?
Hogyan lehet túllépni a csalódások tömegén, mily módon,
s miként csökkenthető az a sok fájdalom, sérelem,
van esély, hogy az élet másról is szóljon?
Amikor egy szerelmes szívet gúzsba köt a kultúra, a szokás,
s a kort alapjaiban meghatározó elvárások sokasága,
akkor a szerelmes nőn, hatalmas a nyomás.
Amikor egy szerelmes szívet gúzsba köt a társadalom, a hit,
s önmaga is állandóan szenved a lelke mély sebeitől,
új kapcsolat felé csak félve és nehezen nyit.
Kiszolgáltatott állapotban szenved a lélek, főleg, ha szeret,
azonban nem azzal él, akihez igazi érzelmek kötik,
s ez ellen sajnos, csak vajmi keveset tehet.
Kiszolgáltatott állapotban szenved a lélek, s nehéz a dolga,
amennyiben nem tud szabadulni ebből a helyzetből,
soha nem lehet boldog és keserű lesz a sorsa.
Mikor az ember önmaga előtt is tagadja izzó vágyait,
akkor önnön csapdájába esik és ott is ragadhat,
s emiatt nem tudja beteljesíteni az álmait.
Mikor az ember önmaga előtt is tagadja, kit is szeret,
hiába lángol a szíve és hiába van tele érzésekkel,
bizonytalansága kiveszi vitorlájából a szelet.
Egy szerelmes szív sok mindent kibír, ha muszáj,
s elfogadja sokszor az elfogadhatatlant is,
hogy ne legyen sértődés és viszály.
A békesség érdekében alkut köt önmaga lelkével,
és fájdalmasan ugyan, de mégis fejet hajt,
csak így tud megbirkózni a terhével.
Egy szerelmes szív sok mindent kibír és szenved,
s bár olykor megértőnek tűnik, kedvesnek,
a lelke mélyén mindig küzd, senyved.
Éled a természet és éled a remény, a lélek pedig örül,
napfény tükröződik a tavakban, a folyók vizén,
s a szomorúságon a vidámság kerül felül.
Éled a természet és éled a remény, élednek az álmok,
új élet sarjad mindenfelé, táncolnak a vágyak,
s fellobbannak a szívek mélyén a lángok.
Szerelmes szívek szabadon szeretnek és izzón vágynak,
epekednek, valódi érzelmeiket ügyesen titkolják,
miközben érzéseik viszonzására várnak.
Szerelmes szívek szabadon szeretnek és a lelkük repes,
sokszor önmaguknak is csak nehezen ismerik be,
hogy a bennük lobogó tűz, mennyire heves.
Elvesztegetett pillanatok, nehéz sorsok, keserű órák,
olykor némi vidámság és kevéske boldogság,
ezek folyamatosan az élet útjait róják.
Elvesztegetett pillanatok, nehéz sorsok, s fájó lelkek,
szerető szívek, fantáziadús álmok és vágyak,
az örökkévalóban, igazi békére lelnek.
Érzelmek kavarognak a tavaszias széllel a napfényben,
és róják az úttalan-utakat, az ismeretlen felé,
megvillannak, majd eltűnnek sebtében.
Érzelmek kavarognak a tavaszias széllel, s szép álmok,
szívből jövő vágyak, remények csatlakoznak,
és így együtt lejtenek, sejtelmes táncot.
Egy hosszú út után megpihenni, mennyei érzés,
és levetni magunkról a terheink páncélját,
egy igazi álom, ez nem is lehet kérdés.
Az ember egész élete kihasználtság, s szolgaság,
kivéve természetesen a kiváltságos rétegnek,
melyeknek ez biz, kizárólag formaság.
Az egyszerű ember kiszolgáltatott, s rab csupán,
adózik mindenért, azért is, amiért élni mer,
és nyoma sem fog maradni halála után.
Elvárják, hogy engedelmeskedjen, fejet hajtson,
ne gondolkozzon, pláne vissza ne beszéljen,
és mindig önnön pusztulása felé tartson.
Egy hosszú út után megpihenni, a szívek vágya,
megérdemelten, szabadon élni, emberként,
és eme sok mocskot, magunkról lerázva.
