Reggel felkelt a Félelem,
amely egy valódi lételem.
Körülnézett, majd ásított,
szórakoztató napot áhított.
Útnak indult és szétnézett,
minden ablakon benézett.
Mindenfelé önmagát látta,
ezt persze kicsit sem bánta.
Számtalan változatban élt,
nyugodtan feküdt és kélt.
Számba vette saját tetteit,
s mérlegelte remek terveit.
Frászt hozni bárkire, ki él,
aki hiszi, hogy sohasem fél.
Majd megtanítja mi az élet,
hisz halandó az összes lélek.
Félhetnek bátran mindenütt,
hiszen Ő maradt a mindenük.
Félsz a mától, az adósságtól,
az összes ismert hatóságtól.
A betegségtől, a fájdalomtól,
el nem maradó szánalomtól.
A számlák jöttétől, s a bértől,
a fájó sebekből kifolyó vértől.
A szerelemtől, kínzó bánattól,
megfosztva a végső támasztól.
A csalódástól és a becsapástól,
gyötrelmek okozta behatástól.
Mindentől, legyen az bármi,
neki nem kell a kaput kitárni.
Jelen van bármikor, s bárhol,
most itt van, máskor máshol.
Végre nyugodni készül a Nap,
a Félelem új reményeket kap.
Boldogan tér pihenőre az éjjel,
holnap megújulva néz széjjel.
