Saját alkotásaim
Érzelmek kavarognak a tavaszias széllel a napfényben,
és róják az úttalan-utakat, az ismeretlen felé,
megvillannak, majd eltűnnek sebtében.
Érzelmek kavarognak a tavaszias széllel, s szép álmok,
szívből jövő vágyak, remények csatlakoznak,
és így együtt lejtenek, sejtelmes táncot.
Egy hosszú út után megpihenni, mennyei érzés,
és levetni magunkról a terheink páncélját,
egy igazi álom, ez nem is lehet kérdés.
Az ember egész élete kihasználtság, s szolgaság,
kivéve természetesen a kiváltságos rétegnek,
melyeknek ez biz, kizárólag formaság.
Az egyszerű ember kiszolgáltatott, s rab csupán,
adózik mindenért, azért is, amiért élni mer,
és nyoma sem fog maradni halála után.
Elvárják, hogy engedelmeskedjen, fejet hajtson,
ne gondolkozzon, pláne vissza ne beszéljen,
és mindig önnön pusztulása felé tartson.
Egy hosszú út után megpihenni, a szívek vágya,
megérdemelten, szabadon élni, emberként,
és eme sok mocskot, magunkról lerázva.
Ki ne vágyna szeretetre, nyugalomra és boldogságra,
szerelemre, meghittségre, sok-sok nevetésre,
egészségre, nem rengeteg orvosságra?
Ki ne vágyna egy békésebb és csodálatosabb világra,
egy sokkalta élhetőbb életre, több megértésre,
s arra, hogy minden menjen a jó irányba?
Tűzben ég a lélek, miközben önnön vágyai perzselik,
s lassacskán hamuvá válik az emésztő tűztől,
miközben a reményeit szépen elveszik.
Tűzben ég a lélek, s a fájdalmát belekiáltja a világba,
igyekszik megszabadulni a pokoli forróságtól,
próbálkozik is keményen, ámde hiába.
Mire gondolunk, amikor behunyjuk a szemünket,
mire is, az elfojtott vágyainkra, az álmainkra,
és arra, mikor elveszítjük az eszünket.
Arra, hogy sokkal többek is lehetnénk, másabbak,
ám ahhoz bizony meglehet, változni kellene,
s talán úgy elhagynának a fájdalmak.
Mire gondolunk, amikor megérint a valóság szele,
és rájövünk, csupán kis porszemek vagyunk,
s az életünk, biz keserűséggel van tele.
Mikor a szeretet átölel, könnyebbé válik minden,
szinte szárnyal a fantázia, s boldogabb a szív,
és ennél az érzésnél megérintőbb nincsen.
Mikor a szeretet átölel, a jeges lélek is megolvad,
sőt, a csillagok is szebben ragyognak az égen,
és az eddig kapott sebek, végleg beforrnak.
Arra vágynak az emberek, ami az övéké nem lehet,
pénzre, szerelemre, s különféle kiváltságokra,
hiszen mindőjük más vonatra vett jegyet.
A sors vonata száguld, nem áll meg sok állomáson,
és éppen ezért, nincs sok kiszállási lehetőség,
az álmaik nem jutnak túl a látomáson.
Arra vágynak, amit a szívük rejt, mélyen, legbelül,
az eltitkolt érzéseik, érzelmeik, emésztik őket,
és bizony csak kevesek vágya teljesül.
Elszállt ez az év is, elfújta a zord idők hideg szele,
a sors nem igazán kegyeskedett biz senkivel,
s az emberek szíve aggódással volt tele.
Mindenki érezte a saját gondját és a saját terheit,
önnön problémáját, s a reá háruló nyomást,
amelyek gyakorta lenullázták a terveit.
Nagyon sokaknak kellett megküzdeni az életben,
megvívni a csatáikat, magáért a létezésükért,
s ez mély nyomot hagyott a lelkekben.
Persze akadtak vidámabb napok, s boldog percek,
szeretettel teli időszakok, örömteli ölelések,
amelyekben az emberek békére leltek.
Ezekből azonban kevés volt, s olyan nagy a hiány,
annyira megfogyatkozott maga az értelem is,
s túlteng a világban a hitvány, a silány.
Elszállt ez az év is és sok jót a következő sem ígér,
a remény az, amely nélkül oly nehéz küzdeni,
s mely jó esetben, akár a halálig kísér.
Halványodnak a fények, a Karácsony búcsút int nekünk,
magával viszi a szeretet és a békesség javát,
ám egy év múltán újra itt lesz velünk.
Megmutatta újfent, hogy nélküle annyira más ez a világ,
és valóban, visszatérnek a szürkeség napjai,
s folytatódik a harc, a szokásos viták.
Folytatódik a nélkülözés, az áremelkedés, s a küzdelem,
tovább fojtogatnak a hitelek, az eladósodás,
és az emberek fohászkodnak szüntelen.
Visszatér a közöny, a meg nem értés, a terhek sokasága,
az irigység, a gonoszság és az érzéketlenség,
oly sokan merülnek a bűnök mocsarába.
Halványodnak a fények, az ünnep varázsa elillan hamar,
feledésbe merülnek az ajándékok, az ölelések,
és visszatér a valóságos élet, ami fanyar.
A szeretet napjaiban békesség és nyugalom árad,
mélyebbek az érzelmek, több a mosolygás,
s a kedvességbe senki bele nem fárad.
A szeretet napjaiban háttérbe szorulnak a bajok,
az égen a csillagok is szebben ragyognak,
s boldogabbak a kicsik és a nagyok.
