Saját alkotásaim
Mindig csak a majd és a most olyan ritkán,
könnyebb halogatni, legyen az bármi,
mint tenni, s kimondani tisztán.
Mindig csak a majd, talán egyszer, valaha,
ha lehet később, de még inkább soha,
s így alszik ki a bizalom parazsa.
Mindig csak a majd, a majd újra, meg újra,
amíg ez a folyamat nem fog változni,
senki nem lép a korlátain túlra.
Miért van az, hogy mást gondol és mást mond sok ember,
mást tesz, mint amit ígér, s másként is viselkedik,
kit lát a tükörben, mikor beköszönt a reggel?
Miért van az, hogy az alakoskodás oly természetes szokás,
a becstelenség pedig egyre gyakoribb, jellemzőbb,
és mi okból is van mindenkin ekkora nyomás?
Miért van az, hogy egy élhető világból rémálmot csináltak,
és az emberiség zömét korlátozzák, de mindenben,
miközben magukból egyesek istent csinálnak?
Beköszöntek a varjak károgva a városokba, falvakba,
és látogatásukkal jelezték, közeleg a rossz idő,
ezen üzenetüket valamennyiük hallatja.
Teszik ezt minden évben, amikor megérzik a hideget,
és bár süthet még a Nap, ők tudják nem sokáig,
mindegy, hogy a televízió mivel is hiteget.
Beköszöntek a varjak, szétnéztek, felmérték a helyet,
a helyet, ahol majd kitelelhetnek biztonságosan,
és ahonnan kimenniük tavaszig nem kellhet.
Amikor egy szerelmes szívet gúzsba köt a kultúra, a szokás,
s a kort alapjaiban meghatározó elvárások sokasága,
akkor a szerelmes nőn, hatalmas a nyomás.
Amikor egy szerelmes szívet gúzsba köt a társadalom, a hit,
s önmaga is állandóan szenved a lelke mély sebeitől,
új kapcsolat felé csak félve és nehezen nyit.
