Sok mindent sosem tudunk meg

Sok mindent sosem tudunk meg az életünk útján,

sokszor nem ismerjük meg az igazi valóságot,

és hiába merengünk önmagunk múltján.

 

Nem tudjuk meg, hogy miért is születtünk egykor,

vagy ki is volt életünk szerelme, úgy igazából,

s a lelkünk nagyon szomorúvá válik ekkor.

 

Nem tudjuk meg azt sem, miket mondtak rólunk,

s vajon kik szerethettek minket önmagunkért,

milyen lehetett volna az életünk, a módunk.

 

Nem tudjuk meg, hogy a sorsunk merrefelé vezet,

mennyi időnk van még, mielőtt elköszönünk,

és arra, amink van, ki is vethetett szemet.

 

Nem tudjuk meg, nélkülünk milyen is lesz a világ,

fogunk-e hiányozni belőle egy napon, s kinek,

lesz-e majd a sírunkon csokor, vagy virág.

 

Sok mindent sosem tudunk meg, amíg csak élünk,

oly sok titok marad titok a számunkra örökre,

a végtelen idő furcsa játékot játszik vélünk.

pexels photo 3638049

A belül lévő feszültség

A belül lévő feszültség meg tudja terhelni a lelket,

és jól meg tudja keseríteni a mindennapokat,

amíg az ember le nem vetkőzi e terhet.

 

A belül lévő feszültség legyőzhető sok kacagással,

sok-sok vidám perccel, kellemes társasággal,

pozitív gondolatokkal, s főképp akarással.

pexels photo 247314 1

Miért kell megváltoztatni

Miért kell megváltoztatni azt, ami eddig jó volt,

ami beváltotta a hozzá fűzött reményeket,

és ami egy boldogabb világról szólt?

 

Miért kell megváltoztatni azt, ami jól működik,

ami időtálló, ami maradandó, ami segíthet,

és az igazmondókat miért is gyűlölik?

 

Miért kell megváltoztatni mindent rosszabbra,

és miért kell összeugrasztani az embereket,

s belekényszeríteni egy sötét korszakba?

question mark 7211815 1280

Sok ember hiszi

Sok ember hiszi, hogy neki van a legnagyobb gondja,

és ezt bizony érezteti is másokkal rendszeresen,

s ha kérdezik, ha nem, a sérelmeit elmondja.

 

Sok ember hiszi, hogy másoknak bezzeg öröm az élet,

csupa vidámság, mosoly, derű, felhőtlen kacagás,

miközben fölötte keserűen szállnak az évek.

 

Sok ember hiszi, hogy nem számít senkinek a világon,

számkivetettnek érzi magát és igen magányosnak,

úgy gondolja, ez így is marad, bármit csináljon.

bible 6948554 1280

Az ember gyakorta

Az ember gyakorta önmagán észre sem veszi,

hogy amit megbírál másoknak a tetteiben,

olykor tudattalanul maga is azt teszi.

 

Az ember gyakorta annyira szépeket álmodik,

olyan érzéseket táplál és olyan sok vágyat,

ám mire ráeszmél, ez semmivé változik.

pexels photo 3777565

Előbb-utóbb mindenkiből előtör

Előbb-utóbb mindenkiből előtör a valódi, igazi énje,

a természetes önmaga, minden hibájával együtt,

és hiába reméli, hogy más ezt nem veszi észre.

 

Előbb-utóbb mindenkiből előtör ami a lelkében van,

ami legbelül rejlik, amit a szíve titkolni szeretne,

és ez ellen nincs orvosság, sem semmiféle tan.

 

Előbb-utóbb mindenkiből előtör a fájdalom, a bánat,

a keserűség, a csalódottság érzése, az izzó harag,

és a reménytelenség, amely véglegessé válhat.

strength 1148029 1280

Az idő megszépítheti a múltat

Az idő megszépítheti a múltat és becsaphatja az elmét,

varázslatossá tudja tenni mindazt, ami rossz volt,

ezzel megszabadítva a súlytól az ember lelkét.

 

Az idő megszépítheti a múltat és egy új világot teremt,

azonban az igazság ettől még igazság fog maradni,

s az a jó, ha az ember eszerint éli meg a jelent.

ai generated 8944161 1280

A bizalom lényeges kérdés

A bizalom lényeges kérdés minden ember számára,

akiben van egy csepp becsület, s van tisztesség,

és aki nem akar rosszat tenni senki kárára.

 

A bizalom lényeges kérdés, igen könnyű elveszíteni,

és nem szerezhető vissza soha többé, semmivel,

eme csalódást bárkiben, nem lehet elfelejteni.

pexels photo 6870550

A szavak mögé bújnak

A szavak mögé bújnak a hazugok és a becstelenek,

mindazok, akiknek csalárd szándékai vannak,

s akik jónak látszanak, ám jellemtelenek.

 

A szavak mögé bújnak a hamisak, meg az álszentek,

kik igen mohók, s pénzért bármire kaphatóak,

számukra az élet és a világ csak lábjegyzet.

words 3583294 1280

Piciny porszemek vagyunk csupán

Piciny porszemek vagyunk csupán a végtelen időben,

szinte teljesen láthatatlan és sebezhető lények,

melyek alig hagynak nyomot az időkben.

 

Piciny porszemek vagyunk csupán a galaxisok szélén,

amelyeket bármikor könnyedén elfújhat a szél,

s talán emlékünk sem marad az út végén.

ai generated 8952927 1280
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.