elmúlás Archívum - 3 / 10 oldal

Élt valaha egy idős néni

Élt valaha egy idős néni, aki csak jót akart,

akinek hatalmas volt a szíve, s a lelke,

és aki soha, senkit nem zavart.

Aki mindig segített, ha az erejéből kitellett,

s aki képes volt betegen is támogatni,

a jó célért minden lehetőt kifejtett.

Aki imádta a családját, kicsiket, nagyokat,

számtalan tragédia árnyékát viselte,

de néhanap megélt jobb napokat.

Akit a szomszédai is kedveltek, s szerettek,

sokszor süteményeket is sütött nekik,

gyakorta pedig együtt nevettek.

Élt valaha egy idős néni, az emléke ragyog,

s fennen hirdeti az igazi szeretet erejét,

nélküle sokkal szürkébbek a napok.

Senki nem marad olyan

Senki nem marad olyan, mint volt egykor rég,

nem marad fiatal, fürge, sem pedig erős,

és egyre jobban érzi, közeleg a vég.

Az egykori fénye megkopik, az elméje is fárad,

a megbecsülése kérdésessé válik sokszor,

s mielőtt megszólal, nyel egy párat.

Ha elmegy bulizni, napokig nem lesz önmaga,

a munkahelyen félig alszik, megroggyant,

és ezen már nem segíthet a földanya.

Fáj mindene, sokszor mozdulni sem igen tud,

egyre többször emlékezik vissza a múltra,

és rájön, neki már egyre kevesebb jut.

Kevesebb mindenből, mindenből, ami fontos,

kevesebb a figyelemből és a szeretetből,

eddig hiába is volt szorgos, gondos.

Senki nem marad olyan, mint remélte valaha,

a dédelgetett álmai és a vágyai elhagyják,

s egyre többször kerülgeti a nyavalya.

Mindenki ragyogása

Mindenki ragyogása meg fog szűnni egyszer,

ez történhet éjszaka, vagy történhet reggel,

ám mindenképp megcsörren a vekker.

A vekker, amely jelzi, hogy itt van az út vége,

már nem kell tovább szenvedni, küzdeni,

és megpihenhet a fáradt lélek végre.

Megpihenhet és az örökkévaló útjára léphet,

az útra, amely végig követi az élet folyóját,

oda, hol a szívekben majd örökké élhet.

Mindenki ragyogása végül egyesül a fénnyel,

és együtt járják a táncot a csillagok között,

megbékélve az összes emberi lénnyel.

Egy szép őszi napon

Egy szép őszi napon bandukol egy férfi,

már jó ideje baktat az erdő fái között,

és e helyen magát nagyon jól érzi.

Miközben halad, felsejlenek az emlékei,

amióta egyedül van, sokkal többször,

rég eltávoztak a szülei, s a testvérei.

Elfeledett érzések járják át újra a lelkét,

és a szíve mélyéről a felszínre törnek,

mialatt ő nyögi az életnek a terhét.

Újra életre kelnek az ifjúkora szerelmei,

mindaz a szépség, amire vágyakozott,

és nem képes mindezeket felejteni.

Ahogyan az egykori szebb napokat sem,

s az unokái vidám, pajkos kacagását,

értük volt sokszor fáradtan is fenn.

Annak idején fürge volt, sportolt sokat,

szeretet a kertjében tevékenykedni,

mára azonban elment az a fogat.

Újabban mindene fáj, ám nem adja fel,

a lelke fiatal maradt és küzd tovább,

reméli, egyszer valódi békére lel.

Egy szép őszi napon a Nap is búcsút int,

és bearanyozza majd az utolsó perceit,

de addig is ki fog jönni ide megint.

Túl késő sajnálkozni

Túl késő sajnálkozni, ha letépték a virágot,

s ha csak azután ismerik el a szépségét,

miután többé nem láthatja a világot.

Késő megbánni, ha már kivégezték a jókat,

ha a hóhér bárdja immár vértől csöpög,

s elnémították mind, az igaz szókat.

Kései a szeretet, ha a szerettünk elköszönt,

és nincs lehetőségünk, hogy átöleljük,

a gyász pedig fájóan reánk köszönt.

Késő bocsánatot kérni, ha a sértett nem él,

ha eltávozott, s a végtelennek útját rója,

ahol soha, a csillagok között nem fél.

Túl kései a döbbenet, hogy végig hazudtak,

hazugság volt az életünk minden perce,

s mindvégig a sötétségben lapultak.

Túl késő sajnálkozni, az esélyek elszálltak,

ahogyan elszállt a múlt, no meg a jövő,

s hamarosan fújhatjuk a gyertyákat.

Fájó látni és érezni

Fájó látni és érezni, hogyan telik el az idő,

hogyan kopnak el az érzékszerveink,

és hogy válik semmivé a jövő.

Miként foszlik szét egykori emlékezetünk,

egykoron biztosak voltunk valamiben,

ma már csak úgy feltételezünk.

Hajdani gyors mozgásunk immáron álom,

valaha lehoztuk volna a csillagokat is,

és most meg nincs, ami ne fájjon.

Fájó látni és érezni, hogy ronccsá lettünk,

és nemsokára a végtelen felé tartunk,

ahogy minden álmunk, s tettünk.

Amikor a halál átölel

Amikor a halál átölel, megnyugszik a lelkünk,

mert annyi fárasztó és fájdalmas év után,

végre sikerülhet igaz békére lelnünk.

Megszabadulunk a terheinktől, félelmeinktől,

a gondjainktól, bajainktól, kudarcainktól,

a negatív és a pozitív érzelmeinktől.

Megszabadulunk mindattól, akik mi voltunk,

elhagynak minket az álmaink, vágyaink,

és végleg leteszi a lantot a sorsunk.

Amikor a halál átölel, majd homlokon csókol,

felszabadultan indulunk a végtelen felé,

és az örök fény mindenért kárpótol.

A szorgos sírásók ásnak

A szorgos sírásók ásnak, megszállottan, keményen,

hisz az a dolguk, sok és mély gödröt kell ásni,

ám mindnek csakis a pénz jár a fejében.

Az évek során szépen gazdagodott a családi kassza,

nem véletlenül, sokakat kellett ezért elásniuk,

s így gyarapodott eme társulat haszna.

Kontinensnyi lelket szeretnének még föld alá tenni,

és megszabadítani őket az élet nehézségeitől,

sokszor kell még az ásót a kezükbe venni.

A szorgos sírásók ásnak, arcukon flegma mosollyal,

nagyon bizakodnak, hogy nélkülözhetetlenek,

s a gyászt letudják, egy olcsó csokorral.

Idő

Másodpercek, percek, órák,

mind a végtelen útját róják.

Sebesen szállnak a széllel,

küzdenek a nyárral, s téllel.

Útjukat nem állhatja semmi,

mindig előre fognak menni.

Adnak örömöt, meg bánatot,

ismerik a galaktikus járatot.

A múlt emléke fennen lebeg,

a jelen szemeink előtt pereg.

A jövő sok kérdőjel, s talány,

az ember ehhez képest parány.

Idő. Sokszor kevés jut belőle,

bárki bármit gondoljon felőle.

Drágább az aranynál, pénznél,

gyorsabb az elménél, fénynél.

Gazdálkodni igen nehéz vele,

a zseb hiába van pénzzel tele.

Mégis elvesztegetik oly sokan,

holott a pillanat nem vár, rohan.

Érzéseket repít szárnyain tova,

ha hibázol sem állhat meg soha.

Érdemtelenekre pazarolni hiba,

efelől nem lehet kétség, sem vita.

Senki nem öregnek születik

Senki nem öregnek születik, addig hosszú az út,

túlságosan sokat kell eltűrni és elszenvedni,

végül mégis kiderül, a valóság igen rút.

Senki nem öregnek születik, s van, ki meg se éri,

túlontúl korán elköszön ettől a földi világtól,

és hogy miért, a vég előtt meg sem érti.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31