élet Archívum - 56 / 96 oldal

Színház az egész világ

Színház az egész világ, s mindenki színész benne,

valamennyi ember eljátssza a saját szerepét,

anélkül, hogy ennek a tudatában lenne.

A szereposztás ki van osztva, változatos és véges,

sokaknak csupán egy egyszerű szerepe van,

amíg mások szerepe kegyetlen, s véres.

A színpadon mindent el lehet játszani, s bármikor,

ugyanakkor semelyik szerep nem állandósul,

és bármelyik, az emberi lélekre rátipor.

Csalódást okozni nehéz, eme komikus drámában,

a szereplők sokszor fel sem fogják amit kell,

és elvesznek majd a sötétség árnyában.

Színház az egész világ és a színpad, maga az élet,

amelyben soha, semmi nem lehet tökéletes,

s melyben gyorsan száguldanak az évek.

Ősz van

Ősz van. Színpompás faleveleket fújdogál a szellő,

a természet megmutatja varázslatos pompáját,

s állatok neszeitől hangos most az erdő.

A készülődés neszei ezek, az elraktározás időszaka,

minden élőlény igyekszik felkészülni a télre,

és eljön nemsokára a nyugalom pillanata.

A növényvilág is pihenni készül, eleget tett az idén,

nőttek sokat és a termőfajok szépen teremtek,

ám immáron, lezárul számukra az idény.

Ősz van. Nappal ragyog a Nap, s éjjel a Hold az úr,

a szellők finoman cirógatják a zöld fűszálakat,

miközben esténként, csillagok fénye gyúl.

Az élet nem egy álom

Az élet nem egy álom, nem volt az és nem is lesz,

szinte minden napunkat mások osszák be,

s így a sors, sokszor keserűvé tesz.

A legszebb éveink gyorsan elszállnak a semmibe,

s mire észbe kapnánk, már túlontúl késő,

rájövünk, nem jutottunk semmire.

Eközben elkopik a testünk és megfárad a lelkünk,

a vágyaink, a terveink elhagynak minket,

s nem sikerül önmagunkra lelnünk.

Az élet nem egy álom, sokkalta inkább rémálom,

amelyben kevés a jó, a szép és az öröm,

eltűntek, a végzetbe vivő sétányon.

A legrosszabb napszak

A legrosszabb napszak, a reggel, mikor ébreszt az óra,

s álmatagon, félkábán, keserűen ébred az ember,

tudván, hogy nem számíthat semmi jóra.

Lassan feláll és felfrissülésre a fürdőszoba felé baktat,

nem érti, nem képes felfogni, miért bünteti a sors,

s miért van az, hogy hétköznapok vannak.

A munka már régóta ássa a sírját és majd bele is teszi,

tenni ellene mégsem tud, nincs igazán választása,

s emiatt az örömét eme világban nem is leli.

A legrosszabb napszak, a reggel, tönkreteszi az álmot,

ez csupán a nyugdíjig lesz így, ha azt eléri valaki,

ám addig az élet, jócskán beszedi a vámot.

Mennyi mindent

Mennyi mindent kell elszenvednünk, amíg élünk,

számtalan sérelmet, megaláztatást és bánatot,

s mindezeket tűrjük, miközben félünk.

Félünk a kudarctól, a lelki sebektől, a csalódástól,

az érzelmektől, a szerelemtől, az elutasítástól,

és önmagában, főképpen a valóságtól.

Félünk a betegségektől, a háborúktól, a terhektől,

az adósságtól, a szörnyű kiszolgáltatottságtól,

és a megvalósíthatatlan tervektől.

Félünk a szomorúságtól, a fájdalomtól, s a kíntól,

a szeretteink elvesztésétől, az egyedülléttől,

és legfőképpen, a reánk váró sírtól.

Mennyi mindent szeretnénk és mikre is vágyunk,

milyen csodás dolgokról álmodunk, de hiába,

amíg a jóra csupán tétlenül várunk.

Milyen csodás

Milyen csodás ez a rettenetes és kínzó hőség,

melytől izzad az ember, de úgy rendesen,

s a terményekből sem lesz bőség.

A befolyásolt időjárás valódi poklot varázsol,

és kíméletlenül gyötri az élővilág nagyját,

növénnyel, állattal egyaránt leszámol.

Nem enged pihenni, s elveszi a maradék erőt,

meggátolja a felfrissülést, a normális létet,

messze elűzve a természetes esőt.

Milyen csodás a forróság, jó ám a szenvedés,

kinek is kellenének az elviselhető napok,

mikor itt van helyettük a perzselés.

Akarunk-e eme világon élni

Akarunk-e eme világon élni, szenvedni és küzdeni,

megkérdezte tőlünk ezt bárki, születésünk előtt,

mielőtt minket erre a pokolra kívánt küldeni?

A hormonok játékai és a termékei vagyunk csupán,

a természetes ösztön eredményei, s a végtermék,

melyek kényszerből élnek, s bámulnak bután?

Kinek kell ez a világ, amelyből hiányzik a szeretet,

ahol nem létezik becsület, tisztesség és igazság,

s melyben nem kímélnek felnőttet, gyereket?

Akarunk-e eme világon élni, ahol nincsen remény,

ahol esélyünk a jóra a nullával egyenlő mindig,

és amelyben a lét maga is nehéz, s kemény?

Mint vízcseppeken a szivárvány

Mint vízcseppeken a szivárvány, olyan az élet,

egyik pillanatban még ragyog, tündököl,

s a következőben eltűnik végleg.

Amíg tündököl, legyőzhetetlennek érzi magát,

a Nap mosolya cirógatja, a szellő hűsíti,

s minden percben hallatja a szavát.

Mikor fordul a kocka, s az éjjel árnya közeleg,

hűvösebbre, zordabbra fordul eme világ,

és a fényhez nem engedi közelebb.

Mint vízcseppeken a szivárvány, színes varázs,

s bár röpke illúziónak hat, mégis azt súgja,

újra fellángol a szívekben a parázs.

Szívünk csücske, a hétfő

Szívünk csücske, a hétfő, a legkedveltebb nap,

s már reggel, amikor megszólal a vekker,

az emberek sokasága a szívéhez kap.

Mosolygó arccal néznek az órára és készülnek,

és félig még alva indulnak a fürdőszobába,

ahol a tükör előtt állva szépülnek.

Azután fogják a táskáikat, a reggeli elemózsiát,

körbenéznek a lakásaikban, minden zugban,

és ezzel be is fejezik eme ceremóniát.

Irány a munkahely, busszal, vonattal, kocsival,

persze vannak, akik gyalogosan teszik ezt,

felvértezve idegekkel és sok sztorival.

Jöhet végre az élet értelme, a munka végsőkig,

sőt, szakadásig, kimerülésig, igen vidáman,

s ez a nap is jócskán az agyakba vésődik.

Délután, mikor vége a szokásos napi rutinnak,

hazaindulnak a szorgos dolgozók tömegei,

s nekiesnek a sörnek, bornak, pudingnak.

Szívünk csücske, a hétfő, így lesz a nyugdíjig,

az azonban oly távoli, mint a világűr vége,

s addig alattunk, biz a föld is megnyílik.

Egész életünkben

Egész életünkben, csupán mások szolgái vagyunk,

kidolgozzuk a lelkünket, a majdnem semmiért,

s magunk után szinte semmit nem hagyunk.

Nem fognak emlékezni reánk, mint dicső hősökre,

s mint egyfajta segítőre, támaszra, támogatóra,

sokkal inkább, mint gyáva, senki ősökre.

Azért élünk, hogy egyesek jól élhessenek általunk,

és miközben ők dőzsölnek a mi munkánk által,

mi csak a békés halálunkra várhatunk.

Egész életünkben számtalan bánat és keserűség ér,

megannyi lelki sebet szerzünk, sok fájdalmat,

ez az élet ennyi szenvedést tényleg megér?

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31