Szunnyadó parázs

Érzések, érzelmek és gondolatok,

bájak, vágyak, csaló fondorlatok.

Múltbéli árnyak, fájdalmas sebek,

soha be nem gyógyuló égő hegek.

 

Láncon vergődik a magányos szív,

mely újabb, csodásabb kalandra hív.

Azonban magával ragadja a félelem,

amely a lelket sötétben tartó lételem.

 

Elvesztett bizalom, fék nélküli harag,

az idő mindezek ellenére előre halad.

Félénk remények, igen kemény utak,

sivataggá váló lelkek, kiszáradt kutak.

 

Küzdelemre képtelenné váló akarat,

burjánzik a sötét, mint egy daganat.

Rejtek mélyén szunnyadó parázs,

talán visszatérhet egyszer a varázs.

Elfogadás

Felcsillan a szem, megdobban a szív,

az érzelmek árja csodás kalandra hív.

Leszállóban a rózsaszínű köd elvakít,

a valóság érzésétől messzire elszakít.

 

Csábosan manipulál, bódító a varázsa,

időbe kerülhet, mire elmúlik a hatása.

Végre sikerül a színfalak mögé látni,

ám nem kell sárkányként tüzet okádni.

 

Közeleg az őszinte megismerés maga,

mindkét félnek elállhat ilyenkor a szava.

Ez az igazi próbatétel, ami igen komoly,

az elfogadáskor kiül az arcokra a mosoly.

Szív és lélek

Érzelmek vihara, szívek dobbanása,

lelkek ütközete, igazság csobbanása.

Felszálló ködök és rejtelmek varázsa,

végtelenségig izzik a remény parázsa.

 

Izzik, mégis mindig veszélyben a léte,

próbálkozik, ám bíz rászólnak mégse.

Ne remélj, hiszen történhet még bármi,

sohasem kellene a bizonytalant várni!

 

A szív azonban keményen küzd tovább,

elhessegeti a sötét gondolatokat odább.

Érzi, hogy lesz jobb, vár még rá az esély,

főképp ha szeret és soha nem lesz kevély.

Minden más lesz

Jöttek-mentek a történelmi korok,

háborúk, csaták, kudarcok, bukás,

az emberi faj sokszor igen konok,

mindig azt hitte, hogy övé a tudás.

 

Kegyetlen kapzsiság jellemzi őket,

bárkit elárulnak, megölnek, ha kell,

máglyára küldtek férfiakat, s nőket,

lelkük háborog, békét sohasem lel.

 

A politikát érdekük szerint alakítják,

s a hatalomért megtennének bármit,

állandóan a vagyonukat gyarapítják,

gyakran céljaikért feláldoznak bárkit.

 

Túlszaporodták a bolygót, az életteret,

s kiirtották az élővilág számtalan faját,

az ember azt hiszi, hogy bármit tehet,

mindennek mindig elveheti a legjavát.

 

Fogyóban az ásványi kincsek, az olaj,

bepiszkítottak az egykor tiszta vizek,

sokfelé hallatszik ágyúdörgés és robaj,

folyamatosan harcban állnak a hitek.

 

Ostoba eszmékért küzdenek oly sokan,

azt sem értve, hogy miről is papolnak,

még maguk sem tudják miként, hogyan,

de addig is tovább gyilkolnak, rabolnak.

 

Nem látják be, hogy vannak határaik,

miket túllépve a vesztükbe rohannak,

elfordulhatnak tőlük a legjobb barátaik,

terveikből jók már nem igen fogannak.

 

Lassan eluralkodik a féktelen gyűlölet,

a pánik, a rettegés, a félelem, a harag,

nem hat többé sem bűbáj, sem bűvölet,

csendben örülni fog az, aki megmarad.

Tavi kísértetek (Az eltűnt család rejtélye)

Este van. A gyönyörű hegyi vidék sötétségbe burkolózott. Bagolyhuhogás és vadak csörtetése hallatszott mindenfelől. Az éjszakai állatok megkezdték szokásos zsákmányszerző útjukat. A völgyben takaros faház állott már időtlen-idők óta. Pár méterre a házikótól susogott a nád a tó partján, kísérteties hatást keltve. Az erősödő szél miatt lehűlt a levegő. 
Bent a szépen berendezett házban, az asztalnál ülő férfi egy regényen dolgozott. A kandallóban ropogó tűz fénye sejtelmes hatást biztosított az íráshoz. Jól jött ez az írónak, aki egy régi tragédiát készült elbeszélni, amelyet már kisgyermekkora óta számtalanszor hallott. Annak idején, a kristálytiszta vizű tó örökre elnyelte egy család valamennyi tagját. A szülők és a két gyerek, egy tizenhárom éves fiú és a tízéves kishúga soha nem kerültek elő. Ez az ő házuk volt. 
Szájhagyomány született, amely szerint éjszakánként nyughatatlan lelkeik visszajárnak bolyongani és olyankor segélykérő sikolyaik halálra rémítik az arra tévedőket. 
Legtöbbször az éjszakai horgászat kedvelői számoltak be borzongató élményeikről. 
Az író nem hitt a szellemekben, de úgy döntött, hogy egy könyvet megér a téma. Talán ezért a művéért is díjat kap majd. Belefeledkezett az írásba, s nem tűnt fel neki, hogy mindjárt éjfélt üt az óra. Egyszer csak mintha segítségért kiáltoztak volna. Először azt hitte, hogy hallucinál. 
A hangok viszont nem szűntek meg, sőt felerősödtek és egyre közelebbről hallotta őket. 
Kíváncsiságától vezérelve fogta a zseblámpáját és kiment szétnézni. A koromsötétben csak a lámpa fényére hagyatkozhatott. A Holdat felhők takarták el. Óvatosan lépkedett a tó felé, amerről a hangokat vélte hallani. 
Ekkor valaki a nevét kiáltotta. -Ez lehetetlen!- Gondolta. -Talán megőrültem?- Elkezdett évszámokat mormolni eseményekkel együtt, hogy meggyőződjön épelméjűségéről. 
-Eszemnél vagyok.- Állapította meg. A stég végénél megállt és fülelt tovább. A következő pillanatban egy jeges fuvallatot érzet és egyensúlyát veszítve a vízbe zuhant. Miközben süllyedt még görcsösen markolta a zseblámpát. Küzdött, hogy a felszínre jusson. Mintha kezek húzták volna lefelé. Ekkor pillantotta meg a családot a lámpa villózó fényénél. Azok beszéltek hozzá. Inkább az agyával fogta fel a hallottakat, mint a fülével. Levegője elfogyott, s alámerült. 
Mikor visszanyerte az eszméletét, a parton feküdt csuromvizesen. Nem tudta hogyan került oda és azt sem, hogy mennyi ideig lehetett a víz alatt. Fázósan feltápászkodott és vacogva a ház felé indult. Odabent míg a kandalló tüzénél szárítkozott megpróbálta felidézni a történteket. Kis idő múltán mély álomba merült. 
Másnap délelőtt ébredt csak fel. Tökéletesen kipihentnek érezte magát. Bekapott néhány falatot, azután újult erővel folytatta a regénye írását. Maga sem tudta hogyan lehetséges, de szinte megállás nélkül ontotta az újabb és újabb sorokat. Napok alatt készen lett a mű. 
Elégedetten tért vissza a városba. A vágya teljesült. Ez a könyve is siker lett. Két év múltán a történet megfilmesítésre került. 
Egy napon beült a moziba és végignézte hogyan intézte el a tébolyodott szomszéd a családot. Gyűlölte őket, amiért szépen és békében, igazi családként éltek. Az asszony tetszett neki. Kikezdett vele, de a nő visszautasította a közeledését. Ezen szörnyű haragra gerjedt. Tovább növelte dühét a két gyerek kacarászása, vidám játéka és a tóparton való szaladgálása. A férjre pedig egyszerűen féltékeny volt szép családja miatt. Eldöntötte, hogy véget vet az idillnek örökre. Vérben forgó szemmel az egyik éjjel odalopózott a házukhoz. Megvárta míg mindannyian elalszanak. Azután a zárat felfeszítve behatolt a házba és a magával hozott baltával először a szülőkre sújtott le, majd átment a gyerekekhez és velük is végzett. Kihúzta a testeket a csónakhoz és kievezett velük a tó közepére. Ott egymás után a vízbe dobta őket. 
A nő még nyöszörgött. Ráordított: ez kellett neked? Ez? Engem mertél visszautasítani? 
Sosem nyugodhattok békében, mert nem fog rátok találni senki! Legyetek átkozottak! 
Ezek után őt is kíméletlenül a többiek után dobta. Dolga végeztével partra evezett és soha többé nem látta senki a környéken. A családot a hatóság hetekig kereste, de végül eredmény nélkül zárták le az ügyet. 
Ez a könyv és a belőle készülő film elég volt ahhoz, hogy újra elővegyék az aktát a lezáratlan ügyek polcáról és újra indítsák a nyomozást. Napok múlva rátaláltak a tóban lévő maradványokra. 
Az író nem tudott hihető magyarázattal szolgálni arról, hogy honnan tudta meg az egykori bűncselekmény részleteit. Azt mégsem mondhatta, hogy a szellemek mondtak el neki mindent. Szerencséjére őt nem tudták összefüggésbe hozni az esettel. 
Saját pénzén temettette el a családot, akiknek a könyve sikerét is köszönhette. Miután örök nyugalomra leltek, soha többé nem hallotta a hangjukat senki a sötét éjszakában.

Hajnali derengés

A múlt árnyai zavarognak,

az éjszakában kavarognak.

Sok a csillag fenn az égen,

útjukat róják most az éjben.

 

Nyitott szemek táncot járnak,

békés megnyugvásra vágynak.

Emlékek peregnek serényen,

sebeket ejtenek, de keményen.

 

A sötét percei nehezen múlnak,

az álmok az ébrenlétbe fúlnak.

Egyszer csak felcsillan a remény,

legyen az bármily pici és szerény.

 

Végre derengeni kezd a hajnal,

végez az összes gonddal-bajjal.

Feltámad a szellő, s elszáll tova,

a múltat belepi majd az idő pora.

A remény útja

Zöldellő mezőkön

útra kell a remény,

s láncait próbálja

ledobni a szegény.

 

Küzd becsülettel,

ismerve a múltat,

tudja igen sok az,

ami rajta múlhat.



Nehéz terhet visz,

sóhajok szele kíséri,

s a sajgó szíveknek

a szabadságot ígéri.



Suhan a világ körül,

tüzet gyújt az éjben,

a lelkeket gyógyítva

száguldozik a térben.



Pihenni nincs ideje,

nem állhat le soha,

hisz akkor sokaknak

az álmát viszi tova.

Bezárva

Kongó utcák, üres terek,

gyötrő félelem és bánat,

egymástól rettegő felek,

a pánik éjszaka is támad.

 

Elhidegült barátok, család,

hóhérnak tűnő szomszédok,

a világ igen hitvány, galád,

mást kihasználó moslékok.

 

Rácsok nélkül is bezárt élet,

már ha annak lehet nevezni,

vírus fenyegeti most a létet,

bárkit könnyű megvezetni.

 

Eközben kint madárdal szól,

virágillatot fúj a szél szerte,

régóta volt a Föld ilyen jól,

e csatát a természet nyerte.