Saját alkotásaim
Karácsonyi magány jut az ünnepek alatt is sokaknak,
egyedül maradt időseknek és árva gyerekeknek,
kik a szívükben mind remény után kutatnak.
Karácsonyi magány teszi szomorúvá a társtalanokat,
akik izzón vágynak valakire, aki szeretheti őket,
s akikkel megélhetnének boldog pillanatokat.
Karácsonyi magány szürke köde száll a fenyők felett,
és mindig talál magának bánattal teli lelkeket,
akikre a fájdalom talál rá, a szeretet helyett.
Karácsonyi remények szállnak az esti széllel,
titkos vágyak és meseszerű szép álmok,
mind az útjukra indulnak éjjel.
Karácsonyi remények és szívből jövő óhajok,
magányos, idős emberek szomorúsága,
s a lelkek mélyén megbújó sóhajok.
Karácsonyi remények, finom étkek, szeretet,
őszinte ölelések és örömteli mosolyok,
ajándékra váró felnőttek, s gyerekek.
Karácsonyi remények és sok csodás pillanat,
gyógyulást remélő sérültek, s betegek,
mind békességet lelnek a fa alatt.
Meghittség költözik a lelkekbe Karácsony táján,
a szeretet erre a kis időre régi fényét hozza,
és díszek ragyognak az emberek fáján.
Meghittség költözik a lelkekbe új reményt adva,
megerősítve a kötődést valódi érzelmekkel,
és sok szép emléket a szívekben hagyva.
Önámítás, a lélek gyilkosa, mely a magasba emel,
elhiteti, hogy az ember bizony oly tökéletes,
és semmiféle gondért, bajért, nem felel.
Elhiteti, hogy minden pazar, s minden nagyon jó,
nem kérdéses a siker, a dicsőség, a győzelem,
és az óhaj sem egy pusztába kiáltott szó.
Önámítás, a lélek gyilkosa, mely az elmét megöli,
és amely hatalmas arroganciát sugall szerte,
s a jóságot, az emberséget, örökre kiöli.
Miért kell elfogadni bármit azoktól, akiket gyűlölünk,
kiket látni sem bírunk, nem is értünk velük egyet,
akkor kényszerből együtt miért működünk?
Miért kell elfogadni bármit azoktól, kiket megvetünk,
eltesszük a hasznot, mert az jó, de nem kellenek,
ettől talán jók és oly különlegesek leszünk?
Az időseket sokan nem szeretik, sőt, lenézik őket,
nem tisztelik sem a korukat, sem a tetteiket,
alábecsülve az idős férfiakat, s a nőket.
Az időseket sokan nem szeretik, nyűgnek tartják,
szerintük feleslegesek, gyengék és elesettek,
s ha lehet, maguk mellől mind elmarják.
Az időseket sokan nem szeretik, ám múlik az idő,
s mindazoknak, akik ilyetén gondolkoznak,
ha megélik, visszaköszön majd a jövő.
Elismerés és tisztelet
kéz a kézben járnak,
megbecsülés, igazság,
sokan erre vágynak.
Az érdemtelen érdem,
nem igen való semmire,
a valódi tettek, szavak,
elrepíthetnek messzire.
Messze a mesevilágtól,
távolra a hamis léttől,
elrugaszkodva a naptól,
óráktól, percektől, évtől.
Elismerés és tisztelet,
ki megérdemli, kapja,
megbecsülés, igazság,
eljön annak is a napja.
Mikor a más terhét is cipelni kell, pedig van saját elég,
az ember élete megkeseredik, fájdalommal telik,
és a megfáradt lelke talán végzetesen kiég.
Mikor a más terhét is cipelni kell, beleszakadhat a szív,
az elme egykori ragyogása hamar semmivé válhat,
s a maradék erő az utolsó percig csatákat vív.
A pénztárca és a bankkártya beszélgettek az este,
s megvitatták, hogy melyikük fogyott többet,
miközben mindkettő a másikat leste.
A pénztárca és a bankkártya eléldegéltek szépen,
sokszor kiegészítették egymást, ha kellett,
ám most feltűnt a Karácsony az éjben.
A pénztárca és a bankkártya is a szívéhez kapott,
mostanság nincs egyetlen perc nyugalmuk,
inkább otthagynának már csapot, papot.
Mindenfelé csillognak a fények, közeleg az ünnep,
a boltok tele ajándékot vásárlók tömegével,
sokan az akciók sokaságától függnek.
Mindenfelé csillognak a fények, s halk zene hallik,
a várakozás és a remény időszaka elérkezett,
a szeretet ilyenkor igen keveset alszik.
